Augusztus 12-én indul a Balaton-átevezés

Bármilyen evezésre alkalmas vízi járművel részt lehet venni a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) által szervezett MOL Balaton-átevezésen, amelyet augusztus 12-én tartanak meg a Fonyód-Badacsony-Fonyód útvonalon.

Augusztus 12-én indul a Balaton-átevezés

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: a szövetség nemcsak a versenysportból igyekszik részt vállalni, hanem programot kíván nyújtani azoknak is, akik szeretnek különböző megméretéseken részt venni.
   
"Szerettük volna, hogy ne csak átúszni, körbefutni vagy körbekerékpározni lehessen a Balatont, hanem végre szervezett keretek között átevezni is" - jelentette ki Schmidt Gábor. - "Bízunk abban, hogy ezzel a rendezvénnyel sikerül hagyományt teremtenünk, s így még inkább fel tudjuk hívni a figyelmet a vízi sportokra."
    

"Nagy örömmel támogatjuk a Balaton-átevezést, mert ezt is egy olyan remek kezdeményezésnek tartjuk, amely egészen új szemszögből mutatja meg a Balatont" - fogalmazott Szollár Domonkos, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója. - "Az átevezéssel és az egész nyáron át tartó MOL Nagyon Balaton programsorozattal arra szeretnénk biztatni az embereket, hogy keljenek útra, és fedezzék fel újra az országot és a Balatont."  
   
Vaskuti Máté, a verseny technikai igazgatója a részletekről elmondta, hogy a 10,2 kilométeres túratávot minden emberi erővel hajtott vízi sporteszközzel, így csónakkal, SUP-pal, azaz állva, kenulapáttal hajtott szörfdeszkával, vagy evezős hajóval egyénileg, illetve tetszőleges számú legénységgel lehet teljesíteni. Hozzátette: bárki rajthoz állhat, aki biztonságos vízi járművel érkezik, ezt a szervezők az indulás előtt ellenőrizni fogják, s aki nem felel meg a kritériumoknak, azt nem engedik elstartolni.  
   
Az indulókat egy 200 méteres táv teljesítése alapján különböző kategóriákba sorolják, így mindenki a hasonló időeredményeket elérők ellen fog versenyezni. Nemcsak az egyes kategóriák győzteseit, hanem az abszolút legjobbakat is díjazzák majd, akik pedig teljesítik a távot, mindannyian kapnak egy lángost, ezért lett a rendezvény szlogenje "a lángos odaát van".
   
A szabadidősportos programra csütörtöktől egészen a verseny napján déli 12 óráig lehet nevezni a balatonatevezes.hu honlapon vagy az átevezés napján a helyszínen.
   
A szervezők 200-250 hajóegység, összesen pedig legalább 500 fő részvételére számítanak. Az online nevezési díj személyenként 4900 forint, kedvezőtlen időjárás esetén pedig egy nappal később, augusztus 13-án tartják meg az eseményt.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Növelte árbevételét a L'Oréal

A francia L'Oréal SA csoport, a világ egyik legnagyobb kozmetikai gyártójának árbevétele 11,24 milliárd euró volt az idei első negyedévben, 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Összehasonlítható alapon az árbevétel 9,4 százalékkal nőtt.
2024. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Az ellenglobalizáció és Kína külpolitikája

Április 18-án, a Lónyay-Hatvany villában megtartott Counter-Globalization and China’s Foreign Policy című előadás meghívottja Yan Xuetong, a Tsinghua Egyetem világhírű politológia professzora és az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének dékánja volt. Miután felvázolta álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miként látja Kína és az USA viszonyát, illetve a világ többi, kisebb gazdasági potenciállal rendelkező ország pozícióját, Dr. Eric Hendriks, a Danube Institute vendégkutatója és Dr. Eszterhai Viktor, a Lukács János Stratégiai és Politikai Intézet tudományos munkatársa intéztek hozzá kérdéseket.
2024. 04. 20. 08:00
Megosztás:

Bitcoin láz: a három legnépszerűbb altcoin, amit a kriptobálnák vásárolnak a felezés előtt

A Bitcoin felezési esemény körüli izgalom lázba hozta a befektetőket, az elemzők pedig jelentős növekedést jósolnak a kriptovaluták többségének. A kriptobálnák stratégiák szerint mozognak, ígéretes eszközöket halmozva fel. Jelenleg a KangaMoon (KANG), a Cardano (ADA) és az Ethereum (ETH) került a figyelmük középpontjába. Miközben az Ethereum és a Cardano már jól ismert nevek a top kriptovaluták között, a szakértők úgy vélik, hogy a KANG lehet a leginkább figyelemre méltó P2E érme a közelgő bikapiacban.
2024. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás: