Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban

Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a hajtott végre beruházást, és az előző évhez képest jelentősen nőtt azok aránya (60%), akik technológiai fejlesztést terveznek a következő 12 hónapban – derül ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből*. A mezőgazdaságot stratégiai jelentőségű szektorként kezelő bank szakértői szerint az igazi beruházási boom 2018-2019-re várható, mivel jelenleg a kiértékelése zajlik azoknak a pályázatoknak, amelyekre a gazdák a leginkább támaszkodnak fejlesztéseik során.

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban

A magyar gazdák hangulatát, várakozásait 2015 óta mérő index jelenleg +5 ponton áll, ami a tavalyihoz képest 3 pontos emelkedés. Ez alapján az agrárszektorban összességében enyhe, de növekvő optimizmus tapasztalható.

 

Beruházások: az igazi hegymenet csak ezután kezdődik

 

A pozitív várakozások leginkább a beruházási kedv növekedésében mutatkoznak meg. Míg 2015-ben a mezőgazdasági kkv-k fele hajtott végre beruházást, addig 2016-ban ez az arány közel 70%-ra nőtt. A három részből összetevődő index egyik eleme, a beruházási részindex, amely a fejlesztések összértékének előző évihez viszonyított alakulását, a kapacitásnövelést és a technológiai fejlesztéseket mutatja meg, 11 ponttal +19 pontra nőtt – ez a legjelentősebb elmozdulás az előző évi eredményekhez képest. A tavalyi növekedést főként a növénytermesztéshez kapcsolódó beruházások hajtották, ezen belül is a 300 hektárnál nagyobb területen gazdálkodók fejlesztettek többet.

 

Idén tovább nőhetnek a beruházások: a tavalyi 23% után a cégek 35%-a tervezi növelni beruházásainak összértékét, mégpedig átlagosan a duplájára. Különösen magas a technológiai fejlesztést tervezők aránya (60%). A korszerűsítést tervezők körében a leggyakoribb cél a mezőgazdasági gépvásárlás (82%), ezt követi a mezőgazdasági épületek felújítása (35%), az új technológiai eljárás bevezetése (24%) és az energiahatékonysági beruházás (22%).

 

„Banki oldalról különösen üdvözlendőnek tartjuk a hatékonysághoz, költségcsökkentéshez hozzájáruló fejlesztéseket, mivel úgy véljük, hogy 2020 után komoly versenyhátrányba kerülhetnek a nem kellően hatékonyan gazdálkodók. Ilyen beruházás lehet például egy jövedelmezőbb összetételű vetésszerkezet kialakítása, precíziós gazdálkodást segítő géppark összeállítása, vagy állattartók esetén a kedvezőbb technológiai feltételek kialakítása” – mondta Császi Róbert, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője. A szakértő azt is hozzátette: jelenleg a Vidékfejlesztési és a GINOP pályázatok kiértékelése és a hiánypótlás zajlik, ami mintegy 30 ezer pályázatot jelent, így az igazi beruházási boom a következő évekre, 2018-2019-re várható. Császi Róbert szerint a kivitelező kapacitások terén jelentkezhetnek majd nehézségek ezeknek a beruházásoknak az egyidejű megvalósításában.

 

Kedvező a csillagok együttállása az agrárfinanszírozásban


Az ágazat finanszírozási szerkezetében egyre növekvő szerepet kapnak a banki termékek: tavaly óta 10 százalékponttal nőtt a bankhitel és a pénzügyi lízing szerepe mind a működésfinanszírozás, mind a beruházás-finanszírozás terén. Jelenleg a saját forrás aránya kb. 55%, a banki termékeké a működésfinanszírozásban 17%, a beruházások esetében 26%.  

 

„Jelenleg abban a szerencsés helyzetben vannak a kkv-k, hogy a megjelent uniós pályázatok mellett a gazdálkodók az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően kedvező feltételek mellett juthatnak banki forráshoz is. Ezt a kedvező periódust mindenképpen érdemes kihasználniuk a gazdáknak. Fontos ugyanakkor, hogy a beruházásokat a piaci logika diktálja, és ne pusztán az elérhető kedvező lehetőségekre alapozzanak a cégek” – mondta Császi Róbert.

 

Az állattartók számítanak több profitra


Az Agrár Gazdasági Index siker részindexe, amely a nettó árbevétel alakulását, valamint a hatékonysággal kapcsolatos várakozásokat tükrözi, kis mértékben, 2 ponttal növekedett tavaly óta. Az árbevételt és a profitot illetően a cégek fele stagnálást vár, egynegyede pedig növekedést. Az állattartók ennél jóval bizakodóbbak: náluk 40% a növekedésre számítók aránya – ennek hátterében nagyrészt a sertéshús és a tej árának növekedése, illetve stabilizálódása áll a Budapest Bank szakértője szerint. A hatékonyságot illetően ugyanakkor továbbra is van hová fejlődni, hiszen ezen a téren csak a cégek 28%-a számít javulásra.

 

Az értékesítési árak alakulását és az értékesítésben jelentkező kihívásokat tükröző kereslet részindex enyhén csökkent, értéke jelenleg -5. A kereslettel kapcsolatban a legoptimistábbak az állattartók és az 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező gazdaságok.

 

Ami továbbra is komoly kihívást jelent az agrárium számára, az a munkaerőhiány. A megkérdezett vállalkozások leginkább a betanított munkaerőt hiányolják (74%), de sokak szerint a középfokú végzettségű (71%) és a felsőfokú végzettségű (42%) szakemberekből sincs elég. Ezen a problémán a cégek nagy része maga is igyekszik segíteni, például gyakorlati helyek biztosításával diákok számára, vagy képzések támogatásával, esetleg saját képzés indításával.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Az év végén kaphat egy újabb lökést a hazai ingatlanpiac

A tavalyi és második felében és az idei év első negyedévében határozott élénkülés figyelhető meg a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, mely legnagyobb részben a kedvezőbbé váló hitelkamatok eredménye. Az év végén, illetve a jövő év elején viszont újra nagyobb számban megjelenhetnek a befektetők is az ingatlanpiacon.
2024. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás:

Már ragaszkodnak az otthoni munkavégzéshez a munkavállalók

Az otthonról dolgozó munkavállalók harmada teljesen a lakóhelyéről látja el feladatait, míg a második leggyakoribb opció a heti három nap home office – derült ki az Erste felméréséből. A koronavírus-járvány alatt még kötelező rossznak tekintett otthoni munkavégzés lehetősége ma már a bank kérdőívét kitöltők 93 százaléka szerint alapvető vagy nagyon fontos. A legtöbben azért szeretik a home office-t, mert rugalmas, valamint időt és pénzt is megspórolnak azzal, hogy otthonról dolgoznak.
2024. 04. 19. 06:00
Megosztás:

Hiába javult sokat a magyar termékenységi ráta, ez is kevés lehet

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a Ratkó-unokák kiöregedésével) mostanra jelentősen csökkent. Ha pedig eleve kevés nő tud szülni, akkor a magas születési ráta is alacsony születésszámokhoz vezethet.
2024. 04. 19. 05:30
Megosztás:

Benzines és dízelautóra telik a magyaroknak, elektromosra nem

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint továbbra is a belső égésű motorok viszik a prímet, amely elsődleges oka a kedvezőbb árak terén keresendő. Az elmúlt 1 évben viszont az elektromos autók népszerűsége növekedett, és időközben mind hirdetésszám, mind telefonos érdeklődések tekintetében maguk mögött hagyták a hibrideket.
2024. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Mivel magyarázható a munkaerőpiaci átrendeződés?

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a magyar gazdaságra egyértelműen negatív hatással van. Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni?
2024. 04. 19. 04:30
Megosztás:

Mérséklődött a fluktuáció, de nem hoz megkönnyebbülést

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés pedig nem a munkaerőpiaci feszültségek enyhülésének köszönhető, hanem a múlt év gazdasági nehézségeinek és a munkaerőpiac átrendeződésének a következménye – állapítja meg a HR-Evolution idei országos fluktuációkutatása.
2024. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Mivel fűtsön a magyar ember ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyarországi háztartások jellemzően földgázzal fűtenek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint az ország 2877 településén érhető el vezetékes földgáz. Az ellátottság 2000 és 2005 között 80%-ról 91%-ra emelkedett, azóta ez az arány lényegesen nem változott. A lakossági felhasználók 73%-a gázfűtést alkalmazott otthonaiban. A legmagasabb gázellátottsági arány Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyékben volt (83 és 81–81%), míg Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyékben a legkisebb (46 és 54–54%).
2024. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer - aki átvált, jól járhat

Magyarországon új elektromos-áramtarifa-rendszer bevezetésén dolgozhatnak: előnyös lehet azok számára, akik hajlandóak áttérni? Jelenleg számos akadálya van a dinamikus áramtarifák magyarországi megvalósításának. Balogh József, egy energetikai szakértő a Pénzcentrum.hu oldalán elmondta, hogy többek között számos új okosmérő beszerzése szükséges, amelyek jelenleg hiánycikknek számítanak a piacon.
2024. 04. 19. 02:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj - Változhat a nyugdíj pénzösszege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Jó, jó, ezt mindenki tudja, de...
2024. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Ezentúl naponta frissülnek az anomália-előrejelzések

Mostantól naponta frissülnek a heti csapadék- és hőmérsékleti anomália-előrejelzések a met.hu oldalon - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 00:40
Megosztás:

Beindult a visszaszámlálás: már csak 9 nap maradt megvenni ezt a kriptót

A Solana alapú szenzációs, több millió dolláros, új és „420 barát” mém érme projekt, a Slothana (SLOTH) egy időzítőt jelentetett meg a weboldalán. Az óra visszaszámol a projekt előértékesítésének április 29-i végéig, így a Slothana rajongóknak már csak 9 napjuk maradt arra, hogy csatlakozzanak az előértékesítéshez.
2024. 04. 19. 00:01
Megosztás:

Ismét csökkent az építőipari termelés az EU-ban

Éves összehasonlításban csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése februárban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 04. 18. 23:30
Megosztás:

Növelte árbevételét és eredményét a Bosch csoport

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját - emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve.
2024. 04. 18. 23:00
Megosztás:

Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.
2024. 04. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország visszatérhet a gazdasági növekedés pályájára

A nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, ami 2 százalék felett alakulhat - nyilatkozta Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Washingtonban szerdán a Világbank és Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésén.
2024. 04. 18. 22:00
Megosztás:

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a helyieket

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 18. 21:30
Megosztás:

Megnőtt a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.
2024. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Több okoszebra lehet Magyarországon

Az okoszebra rendszer magyarországi kifejlesztője, a Pearl Enterprises Kft. a múlt héten adta át az ország 250-ik okoszebráját, és a tavalyi 60-65 után idén további 80-100, a járókelők és autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhely létrehozását tervezi - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság szerdán.
2024. 04. 18. 20:30
Megosztás:

Csökkent a betöltésre váró állások száma

Négy vármegye kivételével az ország valamennyi területén alacsonyabb a betöltésre váró állások száma idén az első negyedévben, mint egy évvel korábban - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 18. 20:00
Megosztás: