Elhárultak az akadályok a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából

Minden politikai akadály elhárult a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a magyar-izraeli üzleti fórumon tartott záróbeszédében.

Elhárultak az akadályok a magyar-izraeli gazdasági együttműködés útjából

Kiemelte: azért találkoztak, hogy a két ország és nemzet történetében új fejezetet nyissanak, a megbeszéléseik a jövőről szóltak.
   
Az izraeli-magyar gazdasági kapcsolatokról elmondta: Izrael a harmadik legfontosabb befektető Magyarországon, 2014 végén 11 milliárd dollár volt az izraeli befektetések értéke, az összes magyarországi külföldi tőkebefektetés 12 százaléka. Összesen 172 izraeli vállalat 4570 dolgozónak ad munkát Magyarországon, Izrael fontos része a magyar gazdaságnak - húzta alá.
   
A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2016-ban 525 millió dollár volt, ami 2010-hez képest 12 százalékos növekedés.
   
Közölte, hogy az Eximbank 600 millió dolláros hitelkeretet nyitott a két ország vállalatainak közös projektjei számára.
   
Orbán Viktor felidézte: az elmúlt években Magyarország rendkívüli megújuláson ment keresztül, a cél a gazdaság megerősítése, befektetőbarát környezet kialakítása, munkaalapú gazdaság létrehozása, és a magyar külpolitika megváltoztatása volt. A kormány bevezette az egykulcsos társasági adót, és egykulcsos szja-t, létrehozták Európa legrugalmasabb munka törvénykönyvét, átszervezték a felsőoktatást, és jelenleg próbálnak áttérni a német típusú duális szakképzési rendszerre.
   
A 2018-as költségvetést már elfogadták, ebből látható, hogy Magyarország stabil ország, ez a gazdaság számára is fontos üzenet - hangsúlyozta. Magyarország felkerült a járműipari kutatás-fejlesztés, és tesztelés világtérképére - tette hozzá.
   
Meglátása szerint a világgazdaságban új korszak kezdődött, amiben a siker legfontosabb feltétele, hogy az új technológiákat minél gyorsabban bevezessék a gazdaságba. Orbán Viktor ezt nevezte Izrael és a magyar gazdaság közötti érintkezés legfontosabb pontjának, mivel ebben Izrael kiváló, és Magyarországnak még hosszú utat kell megtennie ehhez. Az új korszakban már nem csak vállalatok, hanem országok is versenyeznek egymással, a kérdés, hogy ki tudja meggyőzni az új technológiát fejlesztő cégeket a beruházások létrehozásáról. Magyarország megértette ezt, de Izrael számai világosan mutatják, hogy nemcsak értik, hanem csinálják is ezt - mondta.
   
Orbán Viktor kiemelte: Magyarországnak és Közép-Európának jó esélye van, hogy a modern világgazdasági versenyben sikeresek legyen.
   
Kitért arra, hogy a négy közép-európai ország jelenleg Európa legbiztonságosabb és legdinamikusabban fejlődő régiója, a biztonság a jövőben az egyik legfontosabb gazdasági tényező lesz. A miniszterelnök arra bíztatta az izraeli befektetőket, hogy a jövő jó üzlete lesz befektetni ezekben az országokban.
   
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hangsúlyozta: Izrael és Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a két ország cégei sikeresen együttműködjenek. Ismertette: megállapodtak egy közös technológiai fejlesztési munkacsoport létrehozásában, Magyarország és a V4 államok részvételével. Hozzátette, Izrael és Magyarország tanulhat egymástól, és felajánlotta, hogy az informatika területén a V4-ek államaiból és Magyarországról érkező informatikusokat fogadnak ösztöndíjasként, hogy a legfejlettebb kibertechnológiát elsajátítsák Izraelben.
    

Kijelentette, hogy Magyarország iránt természetes az izraeli vonzódás.
   
Véleménye szerint egy ország gazdasági fejlődésében a technológiai fejlődés csak a második legfontosabb tényező, az első helyen a szabad piacgazdaság áll. Az államnak, a kormányzatnak lehetővé kell tennie, hogy a szabad piac felé mozduljon el a gazdaság, ebben a környezetben az emberek, a cégek maguk találják meg a gyors fejlődés lehetőségét. Magyarország és Izrael ebben az irányban tevékenykedik, ez segít a két ország cégeinek sikeres együttműködésében - mondta.
   
Izrael és Magyarország tanulhat egymástól, példaként említette, hogy Magyarország a munkaerő mobilitásában Izrael előtt jár.
   
Arra is felhívta a figyelmet, hogy napjaink gazdasági fejlődésében az informatika és kibertechnológia különösen fontos, és az államnak szerepet kell játszani a kibertechnológia biztonságának megteremtésében, fenntartásában. Ez nemzetbiztonsági szempontból is kiemelt szerepet kap - mondta.
   
A Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében összesen több mint száz magyar és izraeli cég vett részt a magyar-izraeli üzleti fórumon. A két ország közötti együttműködés a megújuló energia, mezőgazdaság, gépipar, építőipar és a különböző IT-megoldások területén lehet eredményes elsősorban.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: