Így növekedett az átlagkereset

Májusban a bruttó és a nettó átlagkereset 12,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál az áprilisi 14,6 százalékos és a márciusi 12,8 százalékos növekedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Így növekedett az átlagkereset

 

Az év első öt hónapjában 12,1 százalékkal emelkedtek a bérek.
    Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 192 ezer forint volt január-májusban. Idén emelkedett a kétgyermekes családok adókedvezménye, ezt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 200 ezer forintra becsülhető - írta a jelentés.
    A májusi 2,1 százalékos és az öthavi 2,4 százalékos inflációval számolva 10,6 százalékos májusi és 9,5 százalékos január-májusi reálbér-emelkedés adódik.
    A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, valamint az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá jelentésében a KSH.
    A vállalkozásoknál 10,4 százalékkal, a költségvetési szférában 15,4 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva tavaly májushoz viszonyítva, és 309 ezer, illetve 318 ezer forintot tett ki.
    A prémiumokat, jutalmakat és más egyszeri kifizetéseket nem számolva a vállalkozásoknál 11,8 százalékkal nőttek a havi rendszeres jövedelmek, míg a prémiumok átlagos összege 4,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly májusban. A költségvetési szférában viszont 21,9 százalékkal emelkedtek az egyszeri kifizetések, de ezzel együtt is 15,0 százalékkal emelkedtek a rendszeres kifizetések. 
    Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 9,9 százalékos éves emelkedéssel 321 ezer forintra nőtt, az építőipari 224 ezer forintos átlagkereset 10,7 százalékos emelkedést jelent tavaly májushoz viszonyítva. A szálláshely szolgáltatás, vendéglátás terén alkalmazottak átlagbér 12,3 százalékkal 190 ezer forintra nőtt. Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabb átlagkeresetek 513 ezer forinttal, ami 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az állami szektorban a közigazgatásban és a védelem terén 18,0 százalékkal emelkedtek a keresetek és elérték a 367 ezer forintot, míg az oktatásban és az egészségügyben 294, illetve 277 ezer forint volt az átlagbér 9,4, illetve 22,3 százalékkal több a tavaly májusinál. 
    A KSH jelentéséből kiderül az is, hogy a versenyszférában foglalkoztatott alkalmazottak száma 64,5 ezerrel (3,3 százalékkal) nőtt egy év alatt, míg a költségvetésben az ezret sem érte el az alkalmazottak létszám-emelkedése. 
    A közfoglalkoztatás keretében 47 ezerrel kevesebben 171 ezren dolgoztak, mint tavaly májusban és átlagkeresetük 3,3 százalékkal 82 ezer forintra nőtt.

Az év első öt hónapjában 12,1 százalékkal emelkedtek a bérek.    Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 192 ezer forint volt január-májusban. Idén emelkedett a kétgyermekes családok adókedvezménye, ezt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 200 ezer forintra becsülhető - írta a jelentés.   

A májusi 2,1 százalékos és az öthavi 2,4 százalékos inflációval számolva 10,6 százalékos májusi és 9,5 százalékos január-májusi reálbér-emelkedés adódik.   

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, valamint az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá jelentésében a KSH.   

A vállalkozásoknál 10,4 százalékkal, a költségvetési szférában 15,4 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset a közfoglalkoztatottak nélkül számolva tavaly májushoz viszonyítva, és 309 ezer, illetve 318 ezer forintot tett ki.   

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

A prémiumokat, jutalmakat és más egyszeri kifizetéseket nem számolva a vállalkozásoknál 11,8 százalékkal nőttek a havi rendszeres jövedelmek, míg a prémiumok átlagos összege 4,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint tavaly májusban. A költségvetési szférában viszont 21,9 százalékkal emelkedtek az egyszeri kifizetések, de ezzel együtt is 15,0 százalékkal emelkedtek a rendszeres kifizetések.    

Az iparban foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 9,9 százalékos éves emelkedéssel 321 ezer forintra nőtt, az építőipari 224 ezer forintos átlagkereset 10,7 százalékos emelkedést jelent tavaly májushoz viszonyítva. A szálláshely szolgáltatás, vendéglátás terén alkalmazottak átlagbér 12,3 százalékkal 190 ezer forintra nőtt. Továbbra is a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabb átlagkeresetek 513 ezer forinttal, ami 7,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az állami szektorban a közigazgatásban és a védelem terén 18,0 százalékkal emelkedtek a keresetek és elérték a 367 ezer forintot, míg az oktatásban és az egészségügyben 294, illetve 277 ezer forint volt az átlagbér 9,4, illetve 22,3 százalékkal több a tavaly májusinál.    

A KSH jelentéséből kiderül az is, hogy a versenyszférában foglalkoztatott alkalmazottak száma 64,5 ezerrel (3,3 százalékkal) nőtt egy év alatt, míg a költségvetésben az ezret sem érte el az alkalmazottak létszám-emelkedése.    

A közfoglalkoztatás keretében 47 ezerrel kevesebben 171 ezren dolgoztak, mint tavaly májusban és átlagkeresetük 3,3 százalékkal 82 ezer forintra nőtt.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: