A történelem tanulsága: nem érdemes Kínát hosszú távon shortolni

A közelmúltban Kínában publikált erőteljes gazdasági adatok rácáfoltak minden negatív jóslatra. A nyugati világból úgy tűnhet, hogy Kína robbanásszerű gazdasági növekedése és hitelállományának bővülése olyan ingatlanpiaci fellendülést generált, amilyet az elmúlt ötven évben nem tapasztalhattunk.

A történelem tanulsága: nem érdemes Kínát hosszú távon shortolni

Az ingatlanpiaci buboréknak valamikor ki kell majd durrannia – folytatódik a fejlett országok elemzőinek gondolatmenete -, az ingatlanszektor túlzottan nagy részarányt képvisel a kínai gazdaságon belül.

 

Ahhoz, hogy megérthessük, mi is folyik Kínában, érdemes mindenekelőtt ránézni az ország urbanizációs rátájára, mivel ez az egyik legfontosabb mutató az ingatlanpiac és az ingatlanráfordítások szempontjából. 2015-ben Kína népességének 56 százaléka lakott városi környezetben, szemben a 2005-ben mért 43 százalékos adattal. USA urbanizációs rátája éppen annyi volt 1930-ban, mint Kínáé 2015-ben. Ha pedig Kína az USA történelmi példájához hasonló ívű növekedési és urbanizációs pályát jár be, akkor az elkövetkező 80 évben kiemelkedően magas növekedési mutatókkal és ingatlanépítési kiadásokkal számolhatunk.
 
Amikor az urbanizációs ráta 43 százalékról 56 százalékra növekszik, akkor joggal várhatjuk a gazdasági növekedés és az ingatlanépítési kiadások megugrását – ezt mind az USA-ban, mind pedig a többi fejlett országban tapasztalhattuk. Bár nemzeti statisztikák nem készültek erről az időszakról, azért egyéb pénzügyi adatokból le lehet vezetni az 1920-as évek Amerikájának gazdasági és ingatlanépítési becsült adatait. A történelmi példa azt mutatja, hogy Kína jelenlegi gazdasági növekedése és az építő szektor bővülése egyáltalán nem tekinthető szokatlannak. A Kína által bejárt pálya kísértetiesen hasonlít az USA és Európa 1900 és 1930 között bejárt útjára.
 
Azért azt nem állítjuk, hogy a helyzet feltétlenül rózsás lenne, és Kína megtorpanás nélkül száguld majd előre a belső sávban. Az 1930-as évektől kezdve számos fejlett ország piaca esett át fájdalmas recessziókon és hitelválságokon, így joggal feltételezhetjük, hogy Kína is szembesül majd hasonló nehézségekkel - a gazdasági törvényszerűségek Kínára is vonatkoznak. Azt persze igen nehéz megbecsülni, hogy mikorra várhatóak ezek a problémák.
 
Egy dolog biztos: ha valaki folyamatosan negatív vélemények alapján épített volna ki pozíciókat a mai fejlett piacokon, az már réges-régen tönkrement volna, és az 1920 óta látott részvénypiaci összeomlások sem tudták volna megmenteni a short pozícióit. A folyamatos és hosszútávú negatív irányú pozicionálás gyakorlatilag értelmetlen. Az idő döntő hányadában a gazdaságok és a pénzpiacok stabil és normál üzemben működnek, és mennek előre - az S&P 500 1927 óta mért teljesítménye igen jól szemlélteti ezt.
 
Érdemes pozitívan tekinteni a jövőbe, ugyanakkor nem szabad azt sem elfelejteni, hogy bizonyos pontokon korrekciók is lesznek. Ezek idejét és intenzitását nehéz előre jelezni, a befektetések védelmére mindig fel kell készülni, és – a megfelelő befektetési technikákat alkalmazva – folyamatosan fenn kell tartani a gyors cselekvés képességét.

Forrás: Peter Garnry, Saxo Bank


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát.
2021. 07. 26. 11:00
Megosztás:

1,5 milliárd dózis vakcinát adtak be Kínában

Már több mint 1,5 milliárd dózis koronavírus elleni vakcinát adtak be Kínában a lakosság körében - közölte a kínai egészségügyi hatóság pénteken.
2021. 07. 25. 06:00
Megosztás:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:

Rontotta a fejlődő ázsiai országok idei növekedési előrejelzését az ADB

Enyhén rontotta a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni gazdaságok idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), mivel a koronavírus-járvány újabb hulláma lassította néhány országban a fellendülést.
2021. 07. 21. 09:00
Megosztás: