Felgyorsult a brit gazdaság növekedése

Kissé gyorsult a brit gazdaság növekedési üteme az idei második negyedévben, elsősorban a szolgáltatási szektor aktivitásának élénkülése miatt.

Felgyorsult a brit gazdaság növekedése

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a júniussal zárult három hónapban átlagosan 0,3 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben. Az első negyedévben a végleges adatok alapján 0,2 százalékos GDP-bővülést mértek.
    

A brit gazdaság teljesítményének 80 százalékát adó szolgáltatási szektor bruttó kibocsátása 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 0,1 százalékos növekedés után.
    

A második negyedévi GDP-növekedésről szerdán kiadott előzetes becslés - amely a teljes brit gazdaság aktivitási mérőszámainak 45 százalékára épül, és később módosulhat - megfelelt az elemzői konszenzusnak. A Bank of England - a brit jegybank - azonban ennél valamivel gyorsabb, 0,4 százalékos növekedést várt a második negyedévre.
    

Londoni elemzői vélemények szerint a Bank of England a közeljövőben nem emeli alapkamatát a 0,25 százalékos történelmi mélypontról, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az idén eddig általánosságban is jóval gyengébben teljesített, mint tavaly.
   
A tavalyi negyedik negyedévben még 0,7 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban negyedéves összehasonlításban.
   
A brit gazdaság további várható teljesítményéről egyre borúlátóbb előrejelzések jelennek meg.
   
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) e hét elején ismertetett, frissített globális prognózisában közölte, hogy 2017 egészére a brit hazai össztermék 1,7 százalékos növekedésével számol. A pénzügyi szervezet 2018-ra további lassulást vár: új előrejelzése szerint a brit gazdaság teljesítménye jövőre 1,5 százalékkal bővül.
   
A jövő évi előrejelzést az IMF változatlanul hagyta, 2017-re szóló brit növekedési becslését azonban 0,3 százalékponttal rontotta áprilisban összeállított előző világgazdasági prognózisához képest, az a jelentés ugyanis még 2 százalékos idei egész éves idei növekedést valószínűsített a brit gazdaságban.
   
A valutaalap a vártnál gyengébb idei első negyedévi makrogazdasági aktivitással indokolta brit növekedési prognózisának rontását.
    

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban bemutatott minapi átfogó szektorelemzése szerint a brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tudna átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kapcsolatrendszerről.
   
A Moody's szerint ebben az esetben nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem.
   
A recesszió kockázataira más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.
   
Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minapi helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság növekedési üteme a következő hónapokban meredek ívben tovább lassul, és csak az erőteljes külkereskedelem miatt lesz elkerülhető a recesszió.
   
Egy másik nagy londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics a második negyedévi előzetes GDP-becslés szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: a jelenlegi lanyha növekedési környezetben azzal számol, hogy a Bank of England a jövő év második negyedéig nem módosítja alapkamatát.
    

A Bank of England tavaly augusztus óta 0,25 százalékos történelmi mélyponton tartja irányadó kamatát, bár a múlt havi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács nyolc tagja közül hárman 0,25 százalékpontos kamatemelésre voksoltak, komoly meglepetést keltve az elemzők és a piaci szereplők körében.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: