Népszerű, de kevesen tudják, mivel jár az élettársi kapcsolat

Bár évről évre nő, még mindig elenyésző a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. Míg a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint 2014-ben 761 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2016-ban már közel ezer, ami így is csupán az 1,2 százaléka az összes ilyen párkapcsolatnak. Még nagyobb gond, hogy a legtöbben nincsenek tisztában az élettársi kapcsolat jogi következményeivel. Sokan például csak a hagyatéki tárgyaláson szembesülnek azzal, hogy egy fillért sem örökölnek élettársuk után, sőt akár a közös otthonuknak is búcsút mondhatnak.

Népszerű, de kevesen tudják, mivel jár az élettársi kapcsolat

Soha nem éltek ennyien élettársi kapcsolatban. A Központi Statisztikai Hivatal 2016 végén készített mikrocenzusa szerint a 2,7 millió magyar család csaknem 18 százalékát tették ki az élettársak, az ilyen párkapcsolatok száma meghaladta a 483 ezret. Ez 19 százalékkal több a 2011 véginél. Az élettársi kapcsolat növekvő népszerűségének egyik fő titka, hogy nem kell hozzá papír, mert az létrejön magától a ténytől, hogy közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek a felek.

Sokan mégsem tudják, hogy a törvény nem ismeri el az élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékű jogintézménynek, még családjogi kapcsolatnak sem, s azzal sincsenek tisztában, hogy az élettárs nem számít közeli hozzátartozónak – mondta dr. Tóth Ádám. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke kiemelte, hogy a házastársakkal szemben az élettársak a törvény alapján nem örökölnek egymás után, és a vonatkozó vagyonjogi szabályozás is lényegesen eltér a házasságétól – például nem keletkezik úgynevezett élettársi közös vagyon a felek között. Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy végrendelet hiányában semmit nem kapnak a párjuk után, sőt az évekig közösen lakott lakáson még haszonélvezeti joguk sem lehet, ha az a másik fél tulajdonában állt – hangsúlyozta dr. Tóth Ádám. Sokakban él az a tévhit, hogy bizonyos idő (például 15 év) után örökölnek egymás után az élettársak, ez azonban egyáltalán nem igaz. Ha az élettársak nem kötnek élettársi vagyonjogi szerződést, nemcsak a szétválás után, hanem az egyik fél halálát követően is előfordulhat, hogy hosszú, akár évekig elhúzódó perben kell bizonyítaniuk, az ingatlanokból és ingóságokból (például a számlán elhelyezett pénzből) mekkora rész illeti meg az egyik vagy a másik felet, illetve a törvényes örökösöket.

Ezek a problémák azonban orvosolhatók, ha az élettársak ügyvéd vagy közjegyző előtt még időben egymás javára végrendelkeznek, illetve élettársi vagyonjogi szerződés keretében rendezik a vagyoni viszonyaikat. Emellett az élettársaknak érdemes, illetve sok esetben szükséges is közjegyzőnél élettársi nyilatkozatot tenniük arról, mióta áll fenn köztük a kapcsolat. Számos esetben lehet szükség ugyanis az együttélést igazoló papírra: a párjuk elhalálozásakor, továbbá bizonyos szociális juttatások és kedvezmények – például munkahelyi támogatás, illetve önkormányzattól lakbér-könnyítés – igénylése vagy lombik programban való részvétel esetén. De ahhoz is, hogy a kórházban kezelt párjuk állapotáról ők is felvilágosítást kapjanak, ne csak a közeli hozzátartozók. Az élettársi kapcsolat fennállásának bizonyítását megkönnyítheti, ha a felek kérik az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló közös nyilatkozatuk bejegyzését a közjegyzők által vezetett közhiteles Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába (ÉNYNY).

Az ily módon rögzített élettársi kapcsolatok száma még mindig alacsony, igaz, az elmúlt években egyre növekszik. A MOKK adatai szerint az ÉNYNY 2010. januári bevezetésétől 2016 végéig 6367 élettárs nyilatkozott kapcsolata fennállásáról. A növekvő tendenciát mutatja, hogy míg e nyilatkozatok száma 2014-ben 761 volt, addig 2015-ben már 852, tavaly pedig megközelítette az ezret. Ugyanakkor nemcsak az élettársi kapcsolat létezéséről lehet nyilatkozni, hanem arról is, ha a felek már nem élnek együtt. Ennek tényét 2010-2016 között 616-an látták jobbnak rögzíttetni. A tendencia itt is növekvő: 2014-ben 76-an, 2015-ben 78-an, 2016-ban pedig 109-en nyilatkoztak arról, hogy már nem áll fenn köztük az élettársi kapcsolat. Ez utóbbinak akkor lehet jelentősége, ha azt kell igazolni, hogy a felek mikortól nincsenek már együtt, ezzel ugyanis későbbi jogvitákat előzhetnek meg.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: