Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek

Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek, de aggódhatnak a japánok és a németek is, a teák pezsgőjeként is emlegetett fajta termőhelyét ugyanis június óta erőszakba torkolló tüntetések és elhúzódó sztrájkok sújtják Indiában.

Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek

A teát 87 farmon termesztik a Himalája lankáin Dardzsilingben, Nyugat-Bengál államban. A teaültetvényeken vannak 150 éves cserjék is.
   
A több mint nyolcmillió kilogramm tea felét exportra szánják, elsősorban az Egyesült Királyságba, Európa többi részébe és Japánba. Az eladásokból évi 60 millió fontos (20,25 milliárd forintos) bevétel származik. Ez a teafajta az egyik legdrágább a világon, kilogrammonként akár 650 fontot (220 ezer forintot) is kóstálhat.
   
A tüntetéseket és a tartós sztrájkot egy helyi párt kezdeményezte, amely szeretné kivívni egy saját szövetségi állam létrehozását a régió többségében nepáli nyelvű közösségének.
   
A teafarmokon állandó vagy idénymunkában dolgozó mintegy százezer munkás tette le a munkát, súlyos károkat okozva a termelésben. A sztrájkok júniusi kezdetekor a tavalyi 8,32 millió kilogramm mindössze harmadát szüretelték le, és ha a munkabeszüntetés nem ér véget hamarosan, a gazdák több tízmillió fontos veszteséggel számolhatnak.
   
"Ez az eddig legsúlyosabb válság. Jövőbeni rendeléseket mondanak le, nincs friss ellátás. Az ínyenceknek talán hamarosan más fajta után kell nézniük, míg meg nem oldódik a helyzet" - idézte a BBC a Darjeeling Tea Szövetség főtanácsadóját.
   
Mióta leállt a munka, a cserjéken gyomnövények élősködnek. A sztrájk nem is jöhetett volna rosszabbkor az ültetvények számára. Ezt a fajtát márciustól októberig is tudják szüretelni, a szüretet négy időszakra bontják. A munkabeszüntetés a második, a nyári időszak közepén sújtott le, amikor a teának egyedülálló "muskotályos" illata van. Ekkor szüretelik az évi termés felét, amiből a bevételek 40 százaléka származik.
    

A dardzsilingi szakadár törekvések az 1980-as évek óta meg-megzavarják a régió életét, korábban azonban a szüret négy időszaka közötti szünetekben voltak sztrájkok.
   
A gondokat már a vevők is érzik. Indiában eltűnőben van a boltok polcairól a tea, japán szupermarketek pedig jelezték, hogy novemberre kifogynak készleteik, ha nem kapnak utánpótlást. Egy német importőr arra figyelmeztetett, hogy a Darjeeling exkluzív itallá válhat.
    

Amennyiben rövid időn belül le is fújnák a sztrájkot és a munkások visszatérnének a farmokra, akkor is több mint egy hónapra lenne szükség ahhoz, hogy elkezdhessenek szüretelni. A cserjéket több mint két hónapja nem gondozzák, egyenként kellene őket megtisztítani a gyomnövényektől. Indiában ráadásul hamarosan beköszönt a többnapos ünnepekkel járó fesztiválok évszaka.
   
A Darjeeling kedvelőinek pedig úgy tűnik, meg kell tanulniuk kedvenc teájuk nélkül élni - legalábbis egy időre.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: