Rendkívüli állapot hirdettek egy amerikai városban

Rendkívüli állapotot hirdettek szombaton egy amerikai városban, Charlottesville-ben a szélsőjobboldal rendezvényén elszabadult erőszak miatt. Egy valószínűleg szándékos autós gázolásnak halálos áldozata és sok sérültje van. Donald Trump amerikai elnök közleményben ítélte el a gyűlöletet és az erőszakot, majd beszédet is mondott a zavargások kapcsán.

Charlottesville város polgármestere, Mike Signer, saját megfogalmazásában "megtört szívvel" jelentette be, egy autó a tüntetők közé hajtott, egy embert halálra gázolt, és a több komoly sérültet is hagyott az úttesten. A hírt először a város kórházának szóvivője, Angela Taylor közölte, aki megerősítette azt is, hogy az egyetemi klinikán a támadás 19 sérültjét ápolják.
    

A városban péntek este óta zajló megmozduláson, majd az ezt követő szombati összecsapásokban többen megsebesültek és letartóztatások is voltak. A rendőrség azonban erről egyelőre nem közölt pontos adatokat.
   
A virginiai Charlottesville városában - amely egyetemi központ - az úgynevezett alt-rightnak vagy alternatív jobboldalnak nevezett szélsőjobboldali csoportosulás rendezvényén szabadult el az erőszak: ellentüntetők jelentek meg és a két csoport összecsapását a könnygázgránátokat is bevető rendőrségnek kellett megfékeznie.
   
Virginia állam demokrata párti kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett a városban. Terry McAuliffe elfogadhatatlannak nevezte a történteket - illetve a retorikát is - és közölte, hogy "a szólásszabadság nem az erőszak szabadságát jelenti".
    

Sajtóértesülések szerint nagyjából két órával az erőszakos összecsapásokat követően egy kocsi nagy sebességgel hajtott több száz tüntető közé. Szemtanúk több sérültről számoltak be. Az interneten pedig egy amatőr videót tettek közzé, amelyen az incidens látható. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a jármű sofőrje szándékosan cselekedett-e.
   
Donald Trump elnök először Twitter-bejegyzésben ítélte el a jobboldali aktivisták és az ellentüntetők összecsapásakor történteket, és sürgette, hogy vessenek véget az erőszaknak, majd kora délután sajtónyilatkozatot is tett. "Össze kell fognunk és el kell ítélnünk ezt a gyűlöletet. Az Egyesült Államokban nincs helye az ilyesfajta erőszaknak. Gyerünk, fogjunk össze!" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök. Majd kora délutáni sajtónyilatkozatában erőteljesen elítélte "a gyűlölet, a fanatizmus és az erőszak több oldalon történő megnyilvánulásait". "Mindenekelőtt amerikaiak vagyunk", fogalmazott Trump, majd "a rend és a törvényesség gyors visszaállítására", valamint "ártatlan életek megóvására" szólított fel. A bedminsteri golfklubjában tett sajtónyilatkozatában az elnök közölte, hogy telefonon egyeztetett Terry McAuliffe kormányzóval. Trump hangsúlyozta, hgy McAuliffe és ő egyetértettek abban, hogy "a gyűlöletnek és a megosztottságnak véget kell vetni, és most azonnal kell véget vetni".
   
A demonstrációt a szélsőjobboldali csoport azért szervezte, hogy tiltakozzék Robert Lee tábornok szobrának tervezett eltávolítása ellen. Lee tábornok az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között emésztő polgárháborúban a déli, konföderációs seregek vezetője volt, sokak számára a rabszolgatartó déli államok konföderációjának jelképe. A szobrát védelmező demonstrálók - köztük sokan a fehérek felsőbbrendűségét hirdető fajvédők - is konföderációs zászlókat lobogtatva jelentek meg a város egyik parkjában meghirdetett rendezvényen. Sokan katonai egyenruhát öltve, pajzsokkal felszerelkezve érkeztek, már pénteken este. A demonstráción felbukkantak a Ku Klux Klan fajvédő szervezet tagjai is. A tüntetők és ellentüntetők botokkal vagy puszta kézzel estek egymásnak, mígnem helyi idő szerint délben Jason Kessler, a magát "Egységet és biztonságot Amerikának" nevű szervezet 33 éves vezetője be nem jelentette a rendezvény végét. A rendőrség ugyanis - törvénytelennek nyilvánítva - berekesztette a gyülekezést. Az összecsapás azonban folytatódott.
   
Charlottesville liberális város hírében áll az elsöprő többségében konzervatív Virginia államban. A város vezetése az elmúlt időszakban több lépést is tett annak érdekében, hogy a nyilvános terektől - utcákról, középületek elől - eltüntesse a fajgyűlölő és rabszolgatartó múltra emlékeztető utcaneveket, táblákat, szobrokat. Új nevet kapott a Lee park is - ahol Lee tábornok eltávolítandó szobra áll -, és a másik konföderációs tábornokról, Thomas Jacksonról elnevezett parkot is átkeresztelték Igazság Parkjának.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: