Három megyében osztanak ételt a rászorulóknak

Harmadik hónapja osztanak élelmiszercsomagot a rászorulóknak Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Püspökladányban.

Három megyében osztanak ételt a rászorulóknak

 

Czibere Károly a helyi csomagosztás előtt, a "Segítő kezek" Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a program keretében egymilliárd forintot fordítanak élelmiszerosztásra első körben a három megyében. 
    Közölte: a kormány nemcsak szociálpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdésként is tekint a családok, ezen belül is a hátrányos helyzetű gyermeket gondozó szülők támogatására.
    Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy mindent megadjon, ami szükséges a gyermekek testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez. A hátrányos helyzet továbbörökítésének "ördögi körét" minden eszközzel meg kell törni, ez a társadalom érdeke is - emelte ki.
    Czibere Károly szerint elfogadhatatlan, hogy a mai magyar társadalomban egy gyermek éhezzen, nélkülözzön csak azért, mert a családja hátrányos helyzetű, és "életre szóló befektetésnek" nevezte a hátrányos helyzetből adódó társadalmi hátrányok leküzdését. 
    Az államtitkár emlékeztetett a gyermekétkeztetés szélesítésének három eszközére. Első eszközként említette az intézményes gyermekétkeztetési rendszer bővítését, amelynek következtében a bölcsődébe és óvodába járó gyerekek csaknem 90 százaléka már ingyenesen étkezik. A második eszköz a nyári gyermekétkeztetés kiszélesítése volt, amelyet  a kormány a tavalyi évtől az önkormányzat kötelező feladatává és mind a négy iskolai szünetben biztosítandó szolgáltatássá tett. Mindez azt jelenti, hogy a 2010-es 29 milliárd forintról jövőre már 79 milliárd forint lesz a központi költségvetési támogatás a gyermekek étkeztetésére.
    Az államtitkár hozzátette, mindez kiegészül a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programmal, amely uniós forrást biztosít a rászorulóknak. 
    Az élelmiszercsomag-akció célcsoportjai a leghátrányosabb helyzetű településeken élő családok, amelyekben intézményi étkeztetésben nem részesülő, háromévesnél fiatalabb gyermek él. Az érintett gyerekek családja minden hónapban egy nyolcezer forint értékű csomagot kap, amelyek egyebek mellett alapvető élelmiszereket, például lisztet, olajat, cukrot tartalmaz.
    Az év végig tartó uniós program körülbelül 12 ezer három évnél fiatalabb gyermeket érint.
    Czibere Károly kiemelte: ezen a nyáron a három évnél fiatalabbakon túl jogosult az élelmiszercsomagra a leghátrányosabb településeken élő iskolások családja is.
    Hozzátette: előkészület alatt áll a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által koordinált program egész országra történő kiterjesztése, amely várhatóan 2017 végétől valósulna meg.
    Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselő megköszönte a kormánynak a segítséget, egyben fontosnak nevezte, hogy a rászoruló családok mindegyikéhez eljusson a támogatás. Szólt arról, hogy a Püspökladány gesztor szerepet is betölt, hiszen az érkező adományokból a környező településekre is szállítanak.
    Szerdán 72 élelmiszercsomagot osztottak ki a  "Segítő kezek" Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál, ahol harmadik alkalommal történt ételosztás az RSZTOP keretében.

Czibere Károly a helyi csomagosztás előtt, a "Segítő kezek" Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a program keretében egymilliárd forintot fordítanak élelmiszerosztásra első körben a három megyében.     Közölte: a kormány nemcsak szociálpolitikai, hanem nemzetstratégiai kérdésként is tekint a családok, ezen belül is a hátrányos helyzetű gyermeket gondozó szülők támogatására.   

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány elkötelezett abban, hogy mindent megadjon, ami szükséges a gyermekek testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez. A hátrányos helyzet továbbörökítésének "ördögi körét" minden eszközzel meg kell törni, ez a társadalom érdeke is - emelte ki.   

Czibere Károly szerint elfogadhatatlan, hogy a mai magyar társadalomban egy gyermek éhezzen, nélkülözzön csak azért, mert a családja hátrányos helyzetű, és "életre szóló befektetésnek" nevezte a hátrányos helyzetből adódó társadalmi hátrányok leküzdését.    

Az államtitkár emlékeztetett a gyermekétkeztetés szélesítésének három eszközére. Első eszközként említette az intézményes gyermekétkeztetési rendszer bővítését, amelynek következtében a bölcsődébe és óvodába járó gyerekek csaknem 90 százaléka már ingyenesen étkezik. A második eszköz a nyári gyermekétkeztetés kiszélesítése volt, amelyet  a kormány a tavalyi évtől az önkormányzat kötelező feladatává és mind a négy iskolai szünetben biztosítandó szolgáltatássá tett. Mindez azt jelenti, hogy a 2010-es 29 milliárd forintról jövőre már 79 milliárd forint lesz a központi költségvetési támogatás a gyermekek étkeztetésére.   

Az államtitkár hozzátette, mindez kiegészül a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programmal, amely uniós forrást biztosít a rászorulóknak.    

Az élelmiszercsomag-akció célcsoportjai a leghátrányosabb helyzetű településeken élő családok, amelyekben intézményi étkeztetésben nem részesülő, háromévesnél fiatalabb gyermek él. Az érintett gyerekek családja minden hónapban egy nyolcezer forint értékű csomagot kap, amelyek egyebek mellett alapvető élelmiszereket, például lisztet, olajat, cukrot tartalmaz.   

Az év végig tartó uniós program körülbelül 12 ezer három évnél fiatalabb gyermeket érint.   

Czibere Károly kiemelte: ezen a nyáron a három évnél fiatalabbakon túl jogosult az élelmiszercsomagra a leghátrányosabb településeken élő iskolások családja is.   

Hozzátette: előkészület alatt áll a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által koordinált program egész országra történő kiterjesztése, amely várhatóan 2017 végétől valósulna meg.   

Bodó Sándor fideszes országgyűlési képviselő megköszönte a kormánynak a segítséget, egyben fontosnak nevezte, hogy a rászoruló családok mindegyikéhez eljusson a támogatás. Szólt arról, hogy a Püspökladány gesztor szerepet is betölt, hiszen az érkező adományokból a környező településekre is szállítanak.   

Szerdán 72 élelmiszercsomagot osztottak ki a  "Segítő kezek" Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálatnál, ahol harmadik alkalommal történt ételosztás az RSZTOP keretében.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás:

Drága az áram?! Tekerj szobabiciklit és termeld meg vele az áramot magadnak!

Megoldható-e házilag, hogy egy lakás áram ellátást az biztosítaná, hogy a család tagjai szobabiciklit tekernek, és az ezzel termelt árammal működtetik a lakás villamos berendezéseit? Számoljuk ki, hogy kb. mennyit kell tekernie egy családnak szobabiciklin ahhoz, hogy az ezzel termelt áram elég legyen egy átlagos család fogyasztásához?
2024. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Ki a hülye? A lakossági földgáz árában hogyan lesz a köbméterből a számlán MegaJoule

Amikor a gázcsekkeinkre és a számlarészletezőre tekintünk, sokan közülünk elveszítjük az önuralmunkat, mivel rejtély számunkra, hogyan alakul át egy köbméter gáz korrigált mennyiséggé, és még inkább, hogy miért szükséges végül megajoule (MJ) alapú árat fizetnünk? Mi határozza meg a gáz fűtőértékét? És ami a legfontosabb: mennyibe kerül jelenleg egy köbméter háztartási gáz? Most végre Ön is megértheti, oktató videót is talál a cikkünk végén.
2024. 03. 28. 01:00
Megosztás:

A héten a Bitcoin Minetrix és az Ondo projekt lehet a legnagyobb nyertes

A kriptopiacon a hét elején megerősödött a vásárlási nyomás, és néhány altcoin látványos felfelé ívelésbe kezdett.
2024. 03. 28. 00:01
Megosztás:

Szoboszlai a Tippmix-en is nagyot megy!

Új sportfogadási lehetőséget biztosított a focirajongók és játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. a magyar válogatott labdarúgócsapat utóbbi két mérkőzésére.
2024. 03. 27. 23:30
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2024. 03. 27. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 03. 27. 22:00
Megosztás:

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's

Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings.
2024. 03. 27. 21:05
Megosztás:

Az MBH Bank megvette a Fundamenta többségi tulajdonrészét, lezárult a tranzakció

A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35%-os tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává. A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önálló entitásként működik tovább. Az MBH Bank célja, hogy a tranzakció nyomán az MBH Bank a Fundamentával kiegészülve a hazai megtakarítási és jelzáloghitel-piac vezető szereplője legyen.
2024. 03. 27. 20:30
Megosztás:

Csak elsőre drágább a prémium gumi – a nagyobb futásteljesítménynek köszönhetően valójában akár fele annyiba is kerülhet, mint az olcsó

Márciustól a legtöbb európai országban nem kötelező már téli gumit használni. Azoknak a sofőröknek, akik nem a régi garnitúra nyári abroncsot tetetik fel újra, hanem egy új szettben gondolkodnak, érdemes utánajárni, melyik gumi kínálja a legnagyobb biztonságot, a maximális kényelmet és a leginkább gazdaságos üzemeltetést – a prémium termékek ugyanis hosszú távon gyakran képesek visszahozni az árukat.
2024. 03. 27. 20:02
Megosztás: