Felfüggesztik az amerikai vízumkiadást Oroszországban

Felfüggeszti Oroszországban az Egyesült Államok a nem bevándorlási vízumok kiadását, az amerikai külképviseleteken Moszkva által elrendelt létszámcsökkentésre hivatkozva.

Felfüggesztik az amerikai vízumkiadást Oroszországban

A szerdától érvényes döntésről honlapján adott hírt hétfőn az orosz fővárosban működő amerikai nagykövetség. A vízumkiadás a moszkvai diplomáciai képviseleten augusztus 23-tól szeptember 1-ig, a Szentpéterváron, Jekatyerinburgban és Vlagyivosztokban működő konzulátusokon pedig határozatlan ideig - a közlemény szerint az orosz fél által megkövetelt létszámkorlátozás végéig - szünetel majd.
       
A moszkvai amerikai követség azt is közölte, hogy a konzuli elbeszélgetéseket hétfő reggeltől törölték, azokkal pedig, akik már beadták a vízumigényléshez szükséges irataikat, a későbbiekben közlik majd, hogy miként kérhetnek új időpontot.
   
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Moszkva tanulmányozni fogja az általa az orosz hivatalos politikával szemben hangulatkeltő szándékúnak minősített amerikai intézkedést.
   
"Ezen döntések amerikai szerzői újabb kísérletet tettek arra, hogy az orosz állampolgárok körében elégedetlenséget szítsanak az orosz kormánnyal szemben. Ez egy jól ismert logika, ez azok logikája, aki a színes forradalmakat szervezik" - mondta.
   
Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az orosz fél nem kívánja az amerikai állampolgárokra "kiönteni a haragját".
   
"Ha valaki abban bízik, hogy a rossz példa ragadós lesz, akkor elszámította magát" - hangoztatta az orosz diplomácia vezetője.
   
Válaszul az Oroszországgal szemben bevezetett amerikai szankciók megszigorítására, valamit orosz diplomaták egy csoportjának tavaly év végén történt kiutasítására Vlagyimir Putyin elnök július végén közölte, hogy az Egyesült Államoknak szeptember 1-jéig 755 fővel kell csökkentenie nagykövetsége és három konzuli képviselete személyzetének létszámát. Az orosz külügyminisztérium érvelése szerint így mindkét országnak egyformán 455 külügyi alkalmazottja marad a másikban.  
   
Megfigyelők szerint Washington erre egyebek között az Egyesült Államokban szolgálatot teljesítő orosz diplomaták szabad mozgásterületének korlátozásával reagálhat. A moszkvai amerikai követség hétfői közleménye szerint az orosz követelésnek megfelelően megkezdődött a külügyi alkalmazottak elutazásának előkészítése.
   
A Kommerszant című orosz gazdasági napilap értesülései szerint az amerikai ellenlépéseket szeptember elején hirdethetik ki Washingtonban.
   
Irina Tyurina, a Turisztikai Ipar Oroszországi Szövetségének szóvivője az Interfax hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a nem bevándorlási amerikai vízumok beszerzése vidékről akár egy fél évig is eltarthat majd. Ez jelentősen csökkenti majd a tengerentúlra irányuló orosz idegenforgalmat, és le is állíthatja a kiutazást az orosz távol-keleti területekről.
   
Az orosz statisztikai hivatal (Roszsztat) adatai szerint Oroszországból tavaly 110 ezer turistautat tettek az Egyesült Államokba, ami 5,2 százalékos növekedést jelentett az előző évi adathoz képest. A világ első számú nagyhatalma a 24. helyen szerepelt a orosz utazók legkedveltebb célpontjai között.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: