Megkezdődött az évad a Nemzeti Színházban

Megkezdődött az évad a budapesti Nemzeti Színházban, amely az idén ünnepli fennállásának 180. és jelenlegi épülete megnyitásának 15. évfordulóját.

Megkezdődött az évad a Nemzeti Színházban

"Számomra attól nemzeti egy színház, ha megmutatja nekünk magyaroknak, a nemzet tagjainak, hogy kik voltunk, hogy kik vagyunk és leginkább azt, hogy kik lehetnénk" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a keddi évadnyitó társulati ülésen. Hozzáfűzte: ezt abban az összetettségben teszi, amilyen összetett és amilyen különböző életeket élő a magyar nemzeti közösség, és mindezt úgy mutatja meg, hogy ez más nemzetek tagjai felé is inspiráló, sőt provokáló is lehet.
   
A miniszter Széchenyi István 1832-ben írt A magyar játékszínrül című röpiratából idézett, amelyben - mint mondta-, sokoldalúan járja körbe a 180 éve létrehozott színház alapítását. A nemzeti nyelvnek, az ízlésnek, a szokásnak a kifejtését, józanítását és nemesítését ugyanolyan morális tettnek tekinti Széchenyi, mint a szórakoztatást és mindezt öröm nélkül nem tartja megvalósíthatónak.
   
Balog Zoltán kijelentette, hogy a Nemzeti Színház mai formájában, Vidnyánszky Attila igazgatóval és a társulattal megfelel ezeknek a kritériumoknak, hiszen bebizonyították, hogy a minőséget és a közönség nemesítését, másrészt az innovációt, a kísérletező színházi műhelyt nemcsak össze lehet egyeztetni, hanem sikerrel is lehet működtetni.
   
Kiemelte, hogy a határon túli magyarságot, színházi életet is megszólítja a Nemzeti Színház, amely - miközben a nemzeti kultúrát, nyelvet ápolja - keresi a társakat a 21. század színházának nemzetközi világában is. A nemzeti intézmények körében az együttműködés új minőséget ért el az elmúlt években - tette hozzá.
   
Balog Zoltán kitért arra, hogy a társulat olyan előadásokat tervez, amelyekre a diákok ingyenesen bejuthatnak. Mint fogalmazott, ez is méltó az ország, a nemzet színházához, annak missziójához, a nemesítéshez, hogy akik anyagilag nem engedhetik meg ezt maguknak, azok is megnézhetik az itt játszott darabokat.
    
A teátrum ősztől négy előadását - a János vitéz, a Csongor és Tünde, a Tóth Ilonka és a Fekete ég - A fehér felhő című produkciót - a diákok számára ingyen játssza.
   
A miniszter elmondta: több éve gondolkoznak azon, hogyan újítsák meg az infrastruktúrát, ezt a színészképző hely megújításával, lehetséges helyváltoztatásával szeretnék összekötni. Mint mondta, több feladat összehangolására van szükség ahhoz, hogy kimondják, hogyan valósul meg a Nemzeti Színház felújítása, továbbfejlesztése.
   
Vidnyánszky Attila igazgató elmondta: a Bánk bán szeptember 21-i díszelőadása az első bemutatója az évadnak, amely a jeles évfordulók megünneplése jegyében zajlik, emellett számos programot valósítanak meg az évfordulókhoz kapcsolódva. Mint mondta, a színház 11 bemutatót tart. Katona József műve mellett a Figaro házassága, az Úri muri, a Cseresznyéskert, az Egri csillagok, Az ügynök halála, a Házasság Palermóban, a Szent szörnyetegek, a Pogánytánc, a Woyzeck és A gömbfejűek és a csúcsfejűek című darabot tűzik műsorra.
   
Pest első állandó magyar színháza, a Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én nyílt meg, majd 1840-től Nemzeti Színház néven működött. Az évadnyitón Vidnyánszky Attila fiatal színészek segítségével idézett fel egy-egy pillanatot a Nemzeti Színház 180 éves történetéből. Felidézte, hogy az első előadást épp 180 évvel ezelőtt tartották, a nyitóelőadáson Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című művét adták elő a társulat híres művészei. Felidézte a színház Blaha Lujza téri épületének 1965-ös felrobbantását is. Mint mondta, a Nemzeti Színház történetében egyszerre van jelen az építő, színház teremtő szándék és elpusztításának szándéka.
  
Az igazgató arról is beszélt, hogy az 1980-as évektől kezdődően tetten érthető a nemzeti színház fogalmának módszeres lejárása, háttérbe szorítása. 2002-ben, amikor megépült az új Nemzeti Színház, a színházi elit egyként mondta ki, hogy felesleges és a nemzeti szónak semmilyen jelentése nincs már napjainkban. Hangsúlyozta: a jelenlegi épület 15 éve áll, itt kell dolgozni, tenni kell ezért a színházért, és akkor nagyon messzire jutunk. "Ez a mi Nemzeti Színházunk. Az a színház, amely a nemzeti gondolatot kell, hogy szolgálja az elkövetkező évtizedekben" - mondta.
   
Kiemelte: négy éve dolgoznak a színházban, amelyet teljesen átalakítottak, más rendszert építettek fel. Az évad végén, mikor ötéves megbízatása lejár, ünnepség keretében zárják le az évfordulókkal kapcsolatos programsorozatot. Vidnyánszky Attila korábban már elmondta, hogy újra pályázni fog a színház vezetésére.
   
A Nemzeti Színház idei 11 bemutatója közül négy nagyszínpadi, hét stúdiószínpadi produkció. Az évadban Vidnyánszky Attila (Bánk bán, Úri muri, Egri csillagok) mellett rendezni fog Silviu Purcarete (Cseresznyéskert), Bozsik Yvette (Pogánytánc), Zsótér Sándor (A gömbfejűek és a csúcsfejűek), Csiszár Imre (Az ügynök halála), Kiss Csaba (Házasság Palermóban), Dér András (Szent szörnyetegek), Sardar Tagirovsky (Figaro házassága) és ifj. Vidnyánszky Attila (Woyzeck) is.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: