Pozitívak a kilátások minden iparágban, régióban és szervezeti méretben!

A magyar munkaadók 2017. negyedik negyedévében optimista felvételi szándékot jelentenek. A felmérésben részt vevő 750 munkaadó 21%-a növekedésére számít, csupán 5%-uk tervez elbocsátást, míg 72% semmiféle változtatásra nem készül a negyedik negyedévben.

Pozitívak a kilátások minden iparágban, régióban és szervezeti méretben!

A szezonálisan kiigazított adatok alapján a Munkaerő-piaci mutató értéke +18%-os, amely még mindig a legerősebb az EMEA régióban. A felvételi szándék csak 2 százalékponttal gyengébb az előző negyedévhez képest, de 6 százalékponttal nőtt a 2016-os harmadik negyedéves eredményekhez viszonyítva.
Vég Ottó, a ManpowerGroup magyarországi ügyvezetője elmondta:

„A Nyugat- és Északkeleti régiókban jelentett erős felvételi szándékot a meglévők mellett, az újonnan nyitott gyárak, például autóalkatrészek, elektronika vagy építőanyagokat gyártó cégek határozzák meg. Az automatizálás kulcsfontosságú a gyártó szervezetek számára, melyek még mindig nehézségekkel küzdenek a megfelelő informatikai és mérnöki tehetségek megtalálásában. A növekvő bérek - amire az év hátralévő részében továbbra is számítunk - a munkára jelentkezők számának növekedéséhez vezethetnek, bár teljes megoldást nem jelentenek."
"Bár a regisztrált munkanélküliek száma az elmúlt évhez képest 5,9 százalékkal csökkent, a Manpower Munkaerő-piaci mutató továbbra is erős Magyarországon."

Ágazati összehasonlításban a gyártás, az építőipar és a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén tapasztalható kiemelt felvételi kedv
A munkaadók mind a kilenc vizsgált ágazatban dolgozói létszámbővítést terveznek a következő három hónapban. A legerősebb felvételi szándékot a gyártás szektor munkáltatói jelentették +31%-os munkaerő-piaci mutató értékkel. Az építőipari szektor munkáltatói jelentõs, 27%-os gyarapodást jósolnak, és a pénzügyi és üzleti szolgáltatások munkaadói is egészséges felvételi szándékot jelentettek +22%-os kilátásokkal. A folyamatosan növekvő felvételi szándék a Szállítmányozás-raktározás és kommunikáció szektorokban is kimutatható, +20%-os mutatóval, valamint a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi szektorban, ahol +17%-os felvételi szándékot jelentettek. Mindeközben másik két ágazatban, a villamosenergia-, gáz- és vízellátás, illetve a lakossági szolgáltatások szektorokban egy mérsékeltebb, +9%-os kilátással tekintenek a munkáltatók a következő három hónapra.

"A versenyszféra szereplőinek felvételi szándéka folyamatosan növekszik. A gyártás és az építőipar továbbra is Magyarország vezető szektorai, bár a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén jelentős kereslet mutatkozik. Ez utalhat a speciális nyelveket beszélő munkavállalók hiányára főleg az SSC Szolgáltató Központokban, ami az IT és a mérnöki jelöltek felkutatása mellett az egyik legnagyobb kihívás a hazai munkaerőpiacon. "

"A Nyugat-Dunántúlon és az Észak-Alföldön az Építőipari és Gyártási ágazatban folyamatos fejlesztések vannak. Az új gyárakban a 18 milliárd forintot meghaladó beruházások több mint 300 munkahelyet teremtenek mindkét régióban."
 
Az előző negyedévhez viszonyítva a felvételi hajlandóság a kilencből négy iparágban erősödött. A legnagyobb mértékben a nagy- és kiskereskedelem három, a mezőgazdaság, vadászat, erdészet és halászat két százalékponttal növekedett. A munkáltatók azonban három ágazatban gyengébb kilátásokat jeleznek. A legjelentősebb 8 százalékpontos csökkenést a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció szektorban jelentették, míg a kilátások 7, illetve 5 százalékponttal gyengébbek az építőiparban és a vendéglátás területén.

A 2016. év végéhez képest a kilencből hét iparágban javultak a kilátások, leginkább az építőiparban 17 százalékponttal. A pénzügy és üzleti szolgáltatások szektorban a munkaadók 11 százalékpontos emelkedést jósolnak, míg a kilátások 8 százalékponttal erősebbek a mezőgazdaság, vad-, erdő- és halgazdálkodás ágazatában és a gyártás szektorban. A felvételi szándék 6 százalékponttal javult az elektromos áram, gáz- és vízellátás szektorban, illetve 5 százalékpontos növekedést mutat mind a Közszférában, mind a Köz-, szociális és lakossági, valamint a kis- és nagykereskedelmi szektorokban. Azonban gyengébb kilátásról számoltak be két szektorban, köztük a vendéglátásban, ahol 3 százalékpontos visszaesést jelentettek.
 
Regionális összehasonlítás

Az október-decemberi időszakban mind a nyolc régióban munkaerő-növekedést terveznek. Az Észak-alföldi munkaadók jelentették a legerősebb felvételi szándékot + 24%-os munkaerő-piaci mutató értékkel, míg a Közép-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon +22% és +21%-os emelkedést mutatnak. A budapesti munkaadók is pozitív kilátásokról számolnak be, +20%-os kilátásokkal, míg Közép-Magyarországon 18%, a Dél-dunántúli régióban pedig +17%-os mutatóval jelentenek folyamatos munkaerő-növekedést. A legkisebb mértékű regionális növekedési értéket Dél-Alföldön jelentettek +11%-kal.

A 2017. harmadik negyedévéhez képest a nyolc régióból négyben emelkedett a munkaerőpiaci mutató.. A Közép-Dunántúl munkáltatói jelentették a legjelentősebb, 5 százalékpontos növekedést, míg a kilátások 3 százalékponttal magasabbak az Észak-Alföldön és NyugatDunántúlon is. Négy régióban számoltak be a munkáltatók gyengébb felvételi szándékról, leginkább Közép-Magyarországon és Dél-Alföldön, ahol 9, illetve 7 százalékpontos csökkenést jelentettek.
 
"A magyar befektetési feltételek kedvezőek a külföldi gyártók számára. Az Északi-Alföldön az egri és miskolci beruházások növekedése figyelemre méltó. A repülőgép-alkatrészek, az autóalkatrészek és az elektronikai gyártók beruházásai látható javulást eredményeznek a térség munkaerő piaci előrejelzésében, ami most +24%-ot mutat, szemben a 2016 hasonló időszakában mért 0 százalékponttal.”

2016 utolsó negyedévéhez képest a nyolcból hat régió munkáltatói jelentettek magasabb felvételi szándékot. Az Észak-alföldi 24 százalékpontos növekedés mellett a kilátások 11 százalékponttal erősebbek Budapesten és Közép-Dunántúlon is. Másutt, Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon 4 és 3 százalékpontos enyhe növekedést jelentenek. Eközben a felvételi szándék 2 százalékponttal csökkentek a Dél-Dunántúlon.
 


Cégméret szerinti összehasonlítás  


Növekedésre lehet számítani mind a négy szervezeti méret kategóriában az elkövetkező negyedévben. A közepes méretű munkaadók foglalkoztatási szándékának előrejelzése + 31%. A kimutatások alapján a nagy- és kisvállalatok körében +29% illetve +16%-a, míg a mikrovállalatok +9%-a tervez felvételt.
Az előző negyedévhez képest a kisvállalkozók es a középvállalatok 2 es 6 százalékpontos növekedést mutatnak, míg a mikrovállalkozások 6, a nagyvállaltok munkáltatói pedig 1 százalékpontos csökkenést jelentettek.

Az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest a legnagyobb növekedést a középvállalatok esetében figyelhetjük meg 19 százalékpontos Munkaerő-piaci Mutatóval. A kis- es nagyvállalatok 8 es 10 százalékpontos javulást mutattak, míg a mikrovállalatok munkaerő felvételi szándéka nem változott tavalyhoz képest.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi pénzt ér a házimunkád? - kalkulátor

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: