500 ezer eurós összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital

A digitális innovációban és oktatásban vezető szerepet betöltő európai szervezet, az EIT Digital immár negyedik alkalommal hirdeti meg pán-európai versenyét, az EIT Digital Challenge-et. Innovatív, különleges technológia megoldásokat kínáló vállalkozások pályázhatnak öt digitális területen 2017. október 8-ig. A győztesek egyenként 100.000 euró értékű támogatást nyerhetnek az EIT Digital pán-európai innovációs hálózatától.

500 ezer eurós összdíjazású pán-európai startup versenyt hirdet az EIT Digital

Az EIT Digital versenyére olyan növekedési fázisban lévő és nemzetközi kiugrás előtt álló vállalkozások – vagyis scaleupok – jelentkezését várják október 8-ig, amelyek sikeres technológiai megoldást kínáló termékkel vagy szolgálatatással rendelkeznek a következő öt terület valamelyikén: digitális ipar, digitális városok, digitális jóllét, digitális infrastruktúra és digitális pénzügyek. A győztesek egyenként 100 ezer euró összértékű támogatás nyerhetnek, amelynek részeként egy éven keresztül piac- és ügyfélszerzéshez, valamint a növekedéshez szükséges tőke bevonáshoz kapcsolódó személyre szabott támogatást nyújt számukra az EIT Digital üzletfejlesztői csapata, továbbá 50 ezer eurós pénzjutalmat is kapnak.

„A tech cégeknek magas színvonalú, személyre szabott támogatásra van szükségük ahhoz, hogy új ügyfeleket szerezzenek, valamint befektetéshez jussanak” – mondta Willem Jonker, az EIT Digital vezérigazgatója. – ”Kiváló pán-európai üzleti és technológiai hálózata, valamint eddigi üzleti eredményei révén, az EIT Digital abban az egyedülálló helyzetben van, hogy segíteni tudja ezen ígéretes vállalkozások nemzetközi piacra lépését és fejlődését.”
A budapesti csomópont 2012-ben konzorciumként alakult azzal a céllal, hogy felgyorsítsa a magyarországi és a közép-kelet európai innovatív infokommunikációs környezet fejlesztését. A konzorcium alapító tagjai az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az Ericsson Magyarország és a Magyar Telekom, melyekhez 2017 elején csatlakozott az OTP, az MTA Sztaki, az Evopro és az E-Group.
 
Idén először Budapest adhat otthont az EIT Digital verseny egyik döntőjének. A budapesti csomópont már korábban is részt vett a szervezet digitális pénzügyekhez kapcsolódó tevékenységében: 2017 augusztusában 17 ország 40 informatikus hallgatója részvételével rendezte meg az EIT Digital első Blockchains nyári egyetemét.
 
„Nagy elismerés az EIT Digital Budapest számára, és óriási lehetőség a hazai pénzügyi szektor szereplőinek, hogy a verseny digitális pénzügyek kategóriájának döntője ebben az évben Budapesten kerül megrendezésre” – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató helyettese. – „A decemberi döntőn találkozhatunk azokkal az ígéretes, innovatív európai pénzügyi vállalkozásokkal, amelyek néhány éven belül a digitális pénzügyi átalakulás fontos szereplőivé is válhatnak. Külön öröm számunkra, hogy Budapest, mint az OTP, az EIT Digital pán-európai hálózatához elsőként csatlakozott bank központja, kapta ezt a lehetőséget.”
 
Az EIT Digital Accelerator mintegy 40 tapasztalt üzletfejlesztőből és tőkebevonási tanácsadóból álló csapata Európa 13 városában és San Franciscóban segíti a fiatal vállalkozásokat. 2012 óta szakembereink 250 startupnak nyújtottak támogatást a nemzetközi piacra lépésben és új ügyfelek elérésében, valamint közel 80 millió euró befektetéshez segítették őket hozzá. Az EIT Digital Accelerator portfóliójában szereplő vállalkozások összesen több mint 250 millió euró befektetéshez jutottak.
 
Az EIT Digital versenyére olyan, az elmúlt 10 évben alapított vállalkozások jelentkezését várják, amelyeknek bejegyzett székhelye az Európai Unió valamely országában található, és 2016-os összbevételük meghaladta a 300 ezer eurót, vagy legalább 2 millió euró tőkebefektetést tudnak felmutatni.
 
Minden kategória öt legjobb csapata kap lehetőséget arra, hogy személyesen is bemutatkozzon a szakmai zsűri előtt. A döntőket 2017 végén a következő európai nagyvárosokban rendezik:
-digitális városok, Trento (Olaszország), 2017. november 28
-digitális ipar, Eindhoven (Hollandia), 2017. november 29.
-digitális jóllét, Madrid (Spanyolország), 2017. november 30.
-digitális pénzügyek, Budapest, 2017. december 4.
-digitális infrastruktúra, Berlin (Németország), 2017. december 11.
 
A versenyre 2017. október 8-ig várják a jelentkezéseket. További információ és a jelentkezési lap az EIT Digital Challenge honlapján található: www.challenge.eitdigital.eu
2014 óta 27 európai ország több mint 1400 vállalkozása jelentkezett az EIT Digital által szervezett versenyre, s a legtöbb győztes startup ma már nemzetközileg sikeres cég. A tavalyi évben a magyar tulajdonú BeeRides, a régió első repülőtéri közösségi autómegosztója, bejutott a digitális városok döntősei közé.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: