Bizonyítatlan állítások miatt figyelmeztetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a HOLLANDIMPEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint az AMERICAN LEISURE INTERNATIONAL Kft., mert mindkét vállalkozás fiatalító és ránctalanító hatással reklámozta a „Collatan” és a „Twist” szoláriumcsöveket, de nem tudták igazolni ilyen tartalmú állításaikat. A GVH nem szabott ki bírságot, ám figyelmeztetésben részesítette, egyúttal megfelelőségi program kialakítására kötelezte a két vállalkozást, és eltiltotta őket a jogsértő magatartás folytatásától. E mellett a GVH előírta a vállalkozásoknak, hogy tájékoztassák azokat a szolárium stúdiókat, amelyekhez jogsértő állításokat tartalmazó reklámanyagot juttattak el.

Bizonyítatlan állítások miatt figyelmeztetett a GVH

A GVH 2013 szeptemberétől a „Collatan”, majd a Twist szoláriumcsövek hirdetéseit vizsgálta, köztük az alábbiakat:

„De a bőrfiatalító szoláriumcső valóban létezik! A barnítás mellett a Coffee Love Collatan csövek serkentik a kollagén képződést, így selymesebbé, rugalmasabbá varázsolják a bőrt!”

„Az egyedülálló kivitel a kollagén termelést is stimulálja, tiszta, fiatalos és bőrhibák nélküli bőrképet biztosít.”


A GVH megállapította, hogy a két vállalkozás nem tudta igazolni a szoláriumcsövekkel kapcsolatos, bőrfiatalításra vonatkozó állításait. A benyújtott bizonyítékok ugyanis nem voltak alkalmasak a reklámként használt kijelentések alátámasztására, mert nem érték el az elvárt igazolási szintet, illetve egyéb aggályokat is felvetettek, például

  • a vizsgálatok egyike sem az érintett termékekre vonatkozott, és ekvivalencia igazolást sem nyújtottak be,
  • az egyik csatolt tanulmányt 2014-ben tették közzé, míg a reklámok 2013-tól futottak,
  • a fogyasztókon végzett vizsgálat ismertetése kizárólag a vizsgálati alanyok szubjektív érzékelésén alapult.

Így a GVH jogsértőnek találta 2013. szeptember 1-től kezdődően a „Collatan” szoláriumcsövek, 2016. január 15-től kezdődően pedig a „Twist” szoláriumcsövek népszerűsítésekor alkalmazott reklámokat, mert azokban a termékeknek olyan kedvező – fiatalító, bőrfiatalító és ezekhez hasonló, pl. ránctalanító – hatásokat tulajdonítottak, amelyek valóságtartalmát a vállalkozások nem tudták igazolni.


A GVH a HOLLANDIMPEX Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, valamint az AMERICAN LEISURE INTERNATIONAL Kft.-t a figyelmeztetés jogintézménye keretében egyúttal olyan versenyjogi megfelelési mechanizmus elfogadására kötelezte, amely alkalmas a jövőbeni jogsértések megelőzésére (megfelelőségi program). A megfelelőségi programot a vállalkozásoknak rögzíteniük kell belső eljárásrendjükben, és gondoskodniuk kell arról, hogy a jövőben megjelenő reklámjaikat egy hozzáértéssel rendelkező belső munkatárs, illetve egy külső, független szakértő (például megfelelő szakértelemmel rendelkező ügyvéd/ügyvédi iroda, tanácsadó cég, független társadalmi szervezet) ellenőrizze – még azok megjelenése előtt – abból a szempontból, hogy az adott kampány megfelel-e a tisztességes kereskedelmi gyakorlat előírásainak.


A versenytörvény értelmében a GVH a figyelmeztetés eszközét is alkalmazhatja a célból, hogy a magyar gazdaság gerincét alkotó kis- és középvállalkozásokat (KKV) a versenyjogi megfelelés irányába terelje. E szankció a KKV-k által elkövetett jogsértések esetében alkalmazható, de csak akkor, ha az adott vállalkozás első alkalommal valósít meg jogsértést, feltéve, hogy a jogsértés nem közbeszerzési kartell keretében, nem uniós jogot sértve vagy sérülékeny fogyasztók kárára történik.


A figyelmeztetésben részesített vállalkozásoknak be kell számolniuk a Versenyhatóságnak megfelelőségi programjuk megvalósításáról, amelynek elmulasztása esetén a GVH haladéktalanul megindítja a végrehajtást, és végrehajtási bírságot is kiszabhat.

A GVH megszüntette az eljárást a „finomító” jelzőt, illetve a hozzá hasonló hatások ígéretét tartalmazó állítások, valamint a 2013. január 1. és augusztus 31. közötti kereskedelmi gyakorlat vonatkozásában, továbbá a LIGHTTECH Lámpatechnológai Kft.-vel szemben.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás:

Tovább erősítette nemzetközi pozícióját és milliárdos beruházásokkal zárta a 2023-as évet a BioTechUSA-cégcsoport

Emelkedő pályán maradt a nehéz gazdasági környezetben is a BioTechUSA-cégcsoport, amely tavaly az egy évvel korábbi rekordév magas bázisához képest is csaknem 15 százalékkal, 90,49 milliárd forintra növelte az árbevételét. Közel 5 milliárd forintot fordított beruházásokra, amelyből többek között több mint 1000 négyzetméter hasznos összterületű, négyszintes, modernebb és kényelmesebb szociális blokk épült Szadán, közel egymilliárd forint értékben üzembe helyezte automata raktárát, 45 új üzletet nyitott Európa-szerte és megvalósult óbudai régi irodaháza teljes felújítása is. A turbulens környezet ellenére a társaság pénzügyi helyzete tovább javult 2023-ban, miután az EBITDA-mutatója több mint 3,5 százalékkal 10,47 milliárd forintra nőtt.
2024. 04. 19. 06:30
Megosztás: