Lengyelországban a függetlenség napját ünnepelték

Lengyelország-szerte tömegek vonultak utcákra szombaton a legnagyobb lengyel nemzeti ünnep, a függetlenség napja alkalmából, Varsóban százezrek vettek részt különböző politikai irányultságú tömörülések menetein, valamint a központi állami megemlékezéseken.

Lengyelországban a függetlenség napját ünnepelték

A függetlenség napját annak emlékére tartják, hogy Lengyelország az első világháború végén, 1918 novemberében, 123 éves feldaraboltság után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, független, szabad ország lett.
   
Varsóban összesen 12 menetet tartottak a nap folyamán. A legnagyobb, a rendőrség közlése szerint több mint 60 ezer fős tömeget idén is a hazafias függetlenség menet gyűjtötte össze, amelyet az úgynevezett nemzeti körök, többek között a parlamenten kívüli jobboldali Nemzeti Radikális Tábor (ONR), 2010 óta szerveznek. A rendezvényt politikai hovatartozástól függetlenül a társadalom szélesebb rétegei - fociszurkolók, egyetemisták, családok és idősebb emberek egyaránt - tartják magukénak.
   
Ezt a menetet idén Mi Istent akarjuk! címmel szervezték. Egy 20. század eleji lengyel vallásos énekből vett idézet - melyet beépített júliusi varsói beszédébe Donald Trump amerikai elnök is - a szervezők szerint azt fejezte ki, hogy "a kereszténységgel szemben folytatott kíméletlen harc, az egész Európát elözönlő utópia idején a lengyelek azokra az értékekre akarnak építeni, amelyek meghatározzák önazonosságukat".
    

A wp.pl hírportál szerint a menet útvonalát megpróbálta eltorlaszolni a Lengyel Köztársaság Polgárai (Obywatele RP) elnevezésű civil szervezet híveiből álló kisebb csoport, amelynek tagjai a "Fasizmustól mentes Varsó" jelszót kiabálták. A be nem jelentett ellentüntetés résztvevőinek egy részét a rendőrség őrizetbe vette.
   
Délben az ellenzéki Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) több száz fős gyűlésén mások mellett Bronislaw Komorowski volt elnök jelent meg. Délután a baloldali szervezetekből álló Antifasiszta Koalíció több ezres menete vonult végig Varsó belvárosán, "A nők a fasizmus ellen", "Osztályharc, nem nemzeti harc", "Nem a nacionalizmusra" jelszavakkal.
    

Az ünnep alkalmából több mint 15 ezren vettek részt délután a Varsó központját átszelő, 10 kilométeres futóversenyen is.
   
A varsói Pilsudski téren délelőtt rendezett központi állami megemlékezéseken jelen volt Beata Szydlo kormányfő, Andrzej Duda elnök meghívására részt vett rajta Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács elnöke is. Amikor az ünnepség keretében Tusk koszorúzott, az összegyűlt tömeg fütyülni kezdett.
    

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezető politikusai Krakkóban részt vettek megemlékezéseken és szentmisén, itt hagyományosan jelen volt a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) háromszáz fős delegációja is.
   
A varsói megemlékezéseken várt tömeges részvétel miatt a fővárosban hatezer fővel erősítették meg a rendőri jelenlétet. Először fordult elő, hogy a függetlenség menet útvonala mentén betontömböket állítottak. A varsói rendőr-főkapitányság ezt a nyugat-európai terrortámadások tapasztalatával magyarázta.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: