Jó kezdésre számíthatunk az európai tőzsdéken

Az árfolyamindexek csekély, többnyire pozitív irányú elmozdulására lehet számítani hétfőn az európai értékpapírpiacokon a kereskedés kezdetén.

Jó kezdésre számíthatunk az európai tőzsdéken

A határidős indexjegyzések alapján Londonban 0,3 százalékkal, Párizsban 0,1 százalékkal emelkedhet az árfolyamindex a kereskedés kezdetén, Frankfurtban viszont szinte változatlan nyitás várható.
   
Pénteken veszteséggel zártak a főbb európai tőzsdeindexek, a pán-európai Stoxx 600 index 0,37 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,41 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,52 százalékkal csökkent.
    

Londonban 0,68 százalék eséssel zárt az FTSE-100 index, Frankfurtban 0,42 százalékkal, Párizsban 0,50 százalékkal csökkent a vezető árfolyammutató. A madridi IBEX-35 0,45 százalékkal, a milánói FTSE MIB 0,36 százalékkal végzett lejjebb.
    

A gazdasági ágazatok többségének gyengült az árfolyammutatója pénteken, a nyersanyagiparé és a pénzügyi ágazaté viszont 0,3 százalékkal emelkedett. Az ArcelorMittal, a világ legnagyobb acélipari vállalata a vártnál jobb eredményről számolt be a szeptemberrel zárt negyedévre és bizakodó előrejelzést tett közzé a 2018-as évről. Részvénye 3,37 százalékkal erősödött.
    

Az amerikai indexek is gyengültek pénteken, bár a Nasdaq Composite a kereskedés végére 0,01 százalék nyereségbe emelkedett. A DJIA-30 0,17 százalékkal, az S&P-500 index 0,09 százalékkal gyengült. A hetet mindhárom index negatív eredménnyel zárta. A DJIA-30 és az S&P-500 index nyolc egymást követő nyereséges hétből álló szakaszt zárt le, négy éve a leghosszabbat, a Nasdaq Composite pedig hat heteset.
    

A veszteséges hétzárás profitkivételnek volt tulajdonítható. A főbb indexek az év eleje óta már tizenöt, a novemberi elnökválasztás óta pedig húsz százalékkal emelkedtek. Egyes technológiai ágazatokra szakosodott befektetési alapok tőzsdén forgó részjegyei pedig az év eleje óta már negyven százalékkal is erősödtek. A hetet több nagy technológiai cég, például a Facebook, a Netflix és az Alphabet is veszteséggel fejezte be.
    

A legnagyobb vesztesek egyike pénteken az energiaipari ágazat volt az amerikai piacokon, profitkivétellel követve az olajár csökkenését. Az olajár a héten két és fél éves csúcsot ért el az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők önkéntes termeléskorlátozási megállapodásának a meghosszabbítását sugalló híreknek köszönhetően.
   
Hétfőn az olajár alig változott, az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj 0,03 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben 63,50 dolláron hordónként, az amerikai WTI pedig 0,04 százalékkal magasabban 56,75 dolláron.
    

Az ázsiai tőzsdéken vegyes eredménnyel vette kezdetét a hétfői globális kereskedés: Tokió 1,32 százalék, Szöul 0,50 százalék veszteséggel zárt, Sanghajban pedig 0,28 százalék, Hongkongban 0,24 százalék nyereségben álltak a mutatók a kereskedés vége előtt.
    

A dollár erősödött, az euró gyengült: az euró jegyzése 0,13 százalékkal 1,1652 dollárra csökkent.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: