Az e-egészségügy jelenthet megoldást az orvoshiányra

Az e-egészségügyi alkalmazások növekvő használata és a digitalizáció terjedése képesek lehetnek az orvoshiány hatásainak csökkentésére is. Brüsszel tervei szerint az évtized végére már a legtöbb tagállam betegadatai az egész unióban elérhetőek lesznek, ami hozzájárul a még jobb minőségű kezelésekhez. Az európai polgárok többsége megosztaná egészségügyi adatait akár egyéni kezelési, akár kutatási célokra is.

 Az e-egészségügy jelenthet megoldást az orvoshiányra

Az elektronikus egészségügyi szolgáltatások és a digitalizáció terjedése ellensúlyozhatja a fokozódó orvoshiányt, lehetővé téve, hogy az egészségügyi szolgáltatások hatékonyabban jussanak el oda is, ahol nincs elegendő szakember – hangzott el az Antall József Tudásközpont (AJTK) brüsszeli konferenciáján, amely az e-egészségügy jövőjével foglalkozott. A szakértők szerint azonban egyelőre világszerte szakadék húzódik az információ-technológiai fejlesztések és az egészségügyi felhasználás között, elsősorban a finanszírozás problémái miatt. A várakozások szerint az e-egészségügyi szolgáltatások terjedése, illetve a mobiltechnológiák fejlődése és fokozottabb felhasználása elősegíti majd a személyre szabott orvoslás terjedését és a még inkább betegközpontú ellátás javulását. Az e-egészségügyi technológiák sikeres bevezetésének legfontosabb előfeltétele a felhasználók – vagyis a betegek, orvosok – gondolkodásmódjának megváltoztatása.


Az Európai Bizottság által kiadott, a digitális egységes piaci stratégia végrehajtásának félidős értékeléséről szóló dokumentum szerint az egyik legfontosabb fejlesztési irány az egészségügyi adatok hatékony és biztonságos felhasználása, az adatkezelés egységes keretbe szervezése. A bizottság felmérése szerint az európai polgárok 80 százaléka megosztaná egészségügyi adatait akár egyéni kezelési, akár kutatási célokra, 60 százalékuk pedig az országokon átívelő e-egészségügyi rendszerek kiépítését is támogatja – a legfontosabb szempont azonban, hogy saját adatainak nyilvánosságáról mindenki maga rendelkezhessen. Brüsszel tervei szerint 2020-ra a legtöbb tagállamban működőképessé kell válnia annak a rendszernek, amely lehetővé teszi, hogy az egészségügyi információk és e-receptek más országokban is elérhetők legyenek.


„Az e-egészségügy számára komoly kihívást jelent majd a humánerőforrás. Az adatok alapján Afrikában jelenleg 1,3 milliárd ember él, 50 év múlva azonban már négyszer ennyien élnek majd a kontinensen, ami azt jelenti, hogy csak a következő 20 évben 1,8 millió orvosra lenne szüksége a kontinensnek, hatékony e-egészségügyi megoldások nélkül” – mondta Szócska Miklós, korábbi egészségügyi államtitkár, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központjának alapító-igazgatója.


„Az egészségügyi innovációk nemcsak jobb minőségű kezelést szavatolnak, de az egészségesebb társadalmak révén jelentősen hozzájárulhatnak az Európai Unió globális versenyképességének javulásához is. Ennek szellemében Magyarország is éppen az elmúlt időszakban indította el az egészségügyi adatmenedzsment országos rendszerét (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, EESZT), amely a személyre szabott kezelést és a jobb ellátást a betegadatok elérésével, illetve e-recept bevezetésével segíti” – tette hozzá Voller-Szenci Ildikó, az Antall József Tudásközpont brüsszeli irodavezetője.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban?

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg?

Gyomorsav, reflux kalkulátor - nagy a baj?

Milyen bajra milyen gyógynövény a jó?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: