Itt a legfrissebb PISA-eredmény: ismét sereghajtók a magyar diákok

A ma publikált legújabb PISA-felmérés eredményei alapján már nem csak a matematika, a szövegértés és természettudomány területén sereghajtók a magyar diákok, hanem a kollaboratív problémamegoldásban is. A világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült kompetenciafelmérésbe első alkalommal került be a diákok együttműködési képességét tesztelő modul. A rossz teljesítmény egyik oka a tudásalapú magyar oktatás, ami nem a képességekre épít. Az együttműködési képességet változatos feladatokon keresztül vizsgálták a felmérésben, az egyikben például a diákoknak két mesterséges intelligencia csapattárssal kellett chaten kommunikálva megválaszolniuk kérdéseket egy kitalált országról, miközben a gépek folyamatosan megnehezítették a közös munkát.

Itt a legfrissebb PISA-eredmény: ismét sereghajtók a magyar diákok

A háromévente végzett világszintű kompetenciafelmérésben szinte mindig az OECD-átlag alatt teljesítettünk, ez a ma publikált, kollaboratív problémamegoldást vizsgáló modult illetően is így történt, ám ezúttal rosszabb lett a helyzet: a régióban is sereghajtók vagyunk. Míg az OECD átlag 500, a magyar diákok mindössze 472 pontot értek el. A posztszovjet országok közül előttünk van Észtország (535), Szlovénia (502), Csehország (499), Lettország (485) és Horvátország (473) is. Mögöttünk mindössze Litvánia (467), Szlovákia (463) és Bulgária (444) végzett a mért államok közül. A legjobb helyen Szingapúr végzett 561 ponttal.

A világ élmezőnyében a kelet-ázsiai országok és az angolszász országok szerepelnek, valamint jól teljesítettek a sokszor hivatkozott finnek vagy az elmúlt években felzárkózó észtek is. A régiós lemaradásunkat alátámasztja, hogy az OECD számításai alapján is lényegesen (10 ponttal) a gazdasági potenciálunk alatt teljesítünk. Viszont, ha a kiszámolt 10 ponttal többet értek volna el a magyar diákok, még akkor is elmaradnánk a csehektől, a szlovénoktól és az észtektől is. Ez arra enged következtetni, hogy ezek az országok gazdasági erejükön felül teljesítenek az oktatásban.

Mi magyarázhatja a gyenge eredményeket?

Míg a magyar oktatás alapvetően tudásalapú és költők életrajzát, valamint történelmi dátumokat kérnek számon feleléskor, a PISA új modulja készségeket mér. Nem csoda hát, hogy a magyar diákok nem tudtak mit kezdeni az olyan feladatokkal, amikor például két, számítógép által irányított játékossal kellett együtt dolgozniuk a Xandar nevű, fiktív országról szóló kérdések megválaszolásán. A feladat során a diákoknak el kellett dönteniük, hogy a csapat milyen szabályok szerint dolgozzon, egyáltalán legyenek-e a közös munkának szabályai. Majd később a feladat során számos hirtelen szembejövő problémát kellett megoldaniuk, például a robotok szándékosan megszegték a korábbi megállapodásokat. A kollaboratív problémamegoldásban elért gyenge teljesítmény azt mutatja, hogy a tantervi tudást a diákok nem tudják máshol, másfajta feladatoknál jól alkalmazni.

A rossz eredmények másik oka a magyar iskolarendszer, illetve a társadalom egyenlőtlensége. Míg a gyerekek családi helyzete a problémamegoldás modulnál kevésbé meghatározó a legtöbb vizsgált országban, hazánkban most is jelentős tényező: nálunk határozza meg legjobban az elért pontszámot a diák élethelyzete. Így volt ez az eddigi három, PISA által vizsgált tárgynál – a matematikánál, a szövegértésnél és a természettudománynál - is, és szintén igaz a kollaboratív problémamegoldásra. Ez egybecseng a sokak által kialakult képpel, miszerint itthon csak azok a diákok érnek el jó eredményt, akiknek szülei finanszírozni tudják a különórákat, a többieknek marad a készségeket figyelmen kívül hagyó nemzeti kerettanterv.

A PISA adatokból az is kiderül, hogy Magyarországon kevés az igazán jó problémamegoldó tehetség, és sok a leszakadó. Az OECD-országokban átlagosan a diákok 8%-a ért el kimagasló eredményt, 6%-uk pedig nem érte el a minimum szintet sem. Ez az arány nálunk 3% és 9%: tehát kevesebb, mint feleannyi tehetségünk van és másfélszer annyi leszakadónk. Különösen lesújtóak ezek az adatok az élbollyal összehasonlítva: Szingapúrban például a diákok 21%-a nevezhető kiemelkedő tehetségnek.
 
Van remény

Napjaink munkahelyein egyre fontosabb, hogy másokkal együttműködve - legyenek azok kollégák, beszállítók vagy akár ügyfelek - tudjunk problémákat megoldani. Az OECD statisztikái szerint az ilyen készségekben erős emberek jóval többet keresnek a többieknél. Nem túlzás, hogy egyre komplexebbé váló világunkban a 21. század egyik legfontosabb munkavállalói képessége a problémamegoldás lesz. Itthon először a multicégeknél jelent meg az igény a problémamegoldásban jártas munkavállalókra. Ma már azonban számos területen megkövetelik ezeket a készségeket a jelentkezőktől. Az ilyen készségekre utalnak az álláshirdetésekből jól ismert “csapatjátékos”, “gyors tanuló” és “jó szervező és kommunikátor” kifejezések.

A felsőoktatásban van jó néhány pozitív példa, ami javítja a diákok kollaboratív problémamegoldó-képességét, ezek egy része pedig átkerült a hazai közoktatásba is. Például az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen részt vevő 15-18 éves diákok olyan történelmi döntési helyzeteket vizsgálnak meg, mint például milyen alternatívái voltak Tisza Istvánnak 1914. június 28-án, amikor megtudta, hogy Szarajevóban lelőtték Ferenc Ferdinándot? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a diákok, majd a történelemkönyvüket jegyző Szárai Miklós előtt prezentálják azt. Az ezzel járó izgalmak során megértik, hogy milyen mozgatórugói vannak egy nagy döntésnek: ennek később is hasznát vehetik, például a saját továbbtanulási döntésük meghozatalakor.” – mondja Juhász István, a Case Solvers egyik alapítója, akik tehetséges diákok kollaboratív problémamegoldó-képességét esetversenyek szervezésével fejlesztik itthon és külföldön egyaránt.

A hazai egyetemistáknak szóló esetversenyek az elmúlt években megszaporodtak: a Case Solvers által végzett felmérés szerint míg a 2012-es tanévben alig kilenc ilyen verseny volt Magyarországon, napjainkra ez a szám meghaladja a negyvenet. Ebben közrejátszik, hogy a vállalatok is egyre inkább keresik az ilyen munkavállalókat. Az esettanulmány-versenyek pozitív hatása a PISA-felmérés eredményein is tetten érhető, például Kanada esetében, ahol az esetversenyeknek már a középiskolákban jól bejáratott, kialakult rendszere van.  

A PISA-felmérés letölthető az OECD honlapjáról: http://www.oecd.org/


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van.
2021. 08. 19. 18:00
Megosztás:

Változatlanul indul a tanév Montenegróban

A megszokott időben, szeptember elsején kezdődik a tanév Montenegróban, a tantermi oktatás 45 perces órákkal zajlik majd - közölte kedden a montenegrói oktatási minisztérium.
2021. 08. 19. 02:00
Megosztás:

Felkészülés az iskolakezdésre: ismét digitális oktatás vár a magyar szülőkre és diákokra?

A magyar szülők több mint háromnegyede arra számít, hogy a koronavírus 4-ik hulláma várhatóan újabb iskolabezárásokhoz vezet és a diákok ismét visszakényszerülnek a digitális oktatásba, derül ki egy, a MediaMarkt megbízásából készült országos felmérésből. A családok közel egyharmada nem rendelkezik a digitális oktatáshoz szükséges megfelelő műszaki eszközökkel.
2021. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Újabb óvoda felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója - tájékoztatta a polgármesteri hivatal az MTI-t.
2021. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Ukrajnában a beoltatlan pedagógusok is taníthatnak

Az ukrán oktatási ombudsman közölte szerdán, hogy jogellenes a munkába állás megtiltása azoknak a pedagógusoknak, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást; eközben a súlyosbodó járványhelyzetre hivatkozva a kormány október 1-jéig meghosszabbította az augusztus végével lejáró országos karantént.
2021. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Jön az iskolakezdés, mélyen a zsebbe kell nyúlni - akad megoldás

A pandémia előtti években az augusztus a személyi kölcsönök terén pörgős időszakot jelentett, sok háztartás az iskolakezdés előtti jelentős kiadásait hitelből finanszírozta. Az elmúlt években már a karácsonyi időszakot is meghaladta a kölcsönök folyósítása. A hitelfelvételben gondolkodóknak jó hír, hogy a versenynek köszönhetően az MNB kamatemelése még csak minimális mértékben látszik meg a banki személyi hitel ajánlatokon.
2021. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Nagy az érdeklődés az agrárszakképzés iránt

Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest - közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
2021. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
2021. 08. 05. 08:00
Megosztás:

Iskolakezdés: több tízezer forintba kerül az új tanév

Indul az iskolakezdési szezon: a magyar szülők az új tanévhez szükséges alapvető tanszereket 10-15 ezer forintért, iskolatáskát további 15 ezer forintért vásárolnak a REGIO JÁTÉK friss felmérése alapján. Az igazi roham augusztusban kezdődik, a vállalat online 10%, míg bolti vásárlás esetén 5% kosárérték-növekedésre számít a tavalyi évhez képest. A játékkereskedő felmérése szerint a szülők továbbra is a hagyományos oktatást preferálják.
2021. 08. 02. 16:00
Megosztás:

100-ból 78 magyar befogadna otthonába egy külföldi cserediákot

Egy friss, országos felmérés szerint a magyarok nyitottak a külföldi kultúrák iránt: egy, idén júliusban több száz fő megkérdezésével elvégzett online kérdőíves felmérésből az derült ki, hogy a magyar lakosság 77,9 százaléka szívesen befogadna otthonába 3-12 hónapra egy külföldi, középiskolás cserediákot.
2021. 08. 02. 15:00
Megosztás:

Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek

Eltérő járványellenes stratégiával készülnek a romániai egyetemek a 2021-2022-es tanévre. Míg a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) közölte, hogy jelenléti oktatásra csak a beoltott, a betegségen átesett vagy negatív tesztet felmutató diákokat fogadja, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) valamennyi diákját jelenléti oktatásra várja, védettségtől függetlenül.
2021. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Életműdíjat kapott a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének oktatója

Az egyik legmagasabb szakmai elismerést, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesülete életműdíját vehette át nemrégiben Szalai Zoltán, a győri Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének tanszéki mérnöke. A címzetes mesteroktató több mint egy évtizede tanítja a hallgatókat az ételkészítés fortélyaira.
2021. 07. 30. 05:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Megugrott a Corvinusra jelentkezők száma

Idén 24 százalékkal több felvételiző jelentkezett első helyen a Budapesti Corvinus Egyetem képzéseire, mint tavaly; az angol nyelven induló képzésekre több mint kétszer annyian jelentkeztek első helyen - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtök este az MTI-vel.
2021. 07. 25. 18:00
Megosztás: