Az adózók nyakán az év végi határidők: nézzük, mire kell figyelni!

A MAZARS idén is elkészítette összefoglalóját azokról az év végi adózási határidőkről és választási lehetőségekről, amelyeket a vállalkozások pénzügyi vezetésének szem előtt kell tartania – még akkor is, ha vészesen közelednek az ünnepek. Több adózással összefüggő témában is kiemelten fontos határidő december 20-a, illetve 31-e, ráadásul a szokásos bevallási dátumok mellett több különleges határidőre is oda kell figyelnünk a vállalkozásoknak, hiszen olyan döntések meghozatalának is ekkor lehet itt az ideje, amelyek később már nem, vagy csak jelentős pluszadminisztrációval pótolhatók.

Az adózók nyakán az év végi határidők: nézzük, mire kell figyelni!

1.       Társaságiadó-feltöltés, kedvezmények

Már a feltöltési kötelezettség számításakor célszerű végiggondolni, hogy adóalap-csökkentő tételek alkalmazásával, illetve adókedvezmények igénybevételével hogyan csökkenthető a 2017-es évre vonatkozó társaságiadó-kötelezettség. Ugyancsak célszerű sorra venni, hogy milyen adóalap-növelőtételekkel kell majd számolni a vállalkozásnak.

Még nem késő például az adókedvezményekkel járó támogatások lebonyolítását elindítani. Nagyobb adóelőnyt lehet elérni, ha a látványcsapatsport, előadóművészet, vagy filmművészet támogatása az adóelőleg-feltöltés terhére történő felajánlással valósul meg. Tekintettel arra, hogy a decemberi előleg-kiegészítés alkalmával átutalt összeg esetén még a magasabb, 7,5%-os jóváírás érvényesíthető, az ilyen célra szánt összegekről érdemes még a feltöltéskor rendelkezni.

A feltöltés összegének kiszámítására ugyancsak érdemes kiemelt figyelmet fordítani: a nem megfelelően meghatározott adóelőleg kiegészítés ugyanis mulasztási bírságot von maga után. Ha az adózó az adóévi várható adó összegét nem vallotta be és nem fizette meg legalább 90%-os mértékben a december 20-ai esedékességig, akkor a ténylegesen bevallott és befizetett előleg és az adó 90%-ának különbözete után 20%-ig terjedő mulasztási bírságot szab ki rá az adóhatóság.

 

2.       Közeleg az Országonkénti Jelentéshez („CbCR”) kapcsolódó bejelentési határidő

A naptár szerinti üzleti évet követő adózóknak 2017. december 31-ig – a 2016-os és 2017-es üzleti évekre vonatkozóan – CbCR bejelentési kötelezettségük lesz. A bejelentési kötelezettség – kivétel nélkül – minden magyar társaságot érint, amely olyan nemzetközi vállalatcsoport tagja, amelyik éves konszolidált bevétele eléri a 750 millió eurót – függetlenül a magyar működés méretétől.

A bejelentési kötelezettséget a 17T201T formanyomtatványon teljesíthetik a cégek. Ebben az adózó arról nyilatkozik, hogy

·         saját maga nyújt be Országonkénti Jelentést, vagy

·         nem kötelezett Országonkénti Jelentés benyújtására, és hogy helyette mely másik csoporttag teljesíti ezt a kötelezettséget.

A formanyomtatványt – technikai okok miatt – külön-külön kell benyújtani a 2016-os és a 2017-es évre.

 

3.       Kötelező cégkapu-regisztráció

2018. január 1-je után a gazdálkodó szervezetek már csak elektronikus úton – a Cégkapun keresztül – tarthatják a kapcsolatot az állammal, és bevallásaikat is ezen keresztül kell majd benyújtaniuk. Ezért 2017. december 31-ig a cégkapus regisztráció minden gazdálkodó szervezet számára kötelező!

A vállalkozások minden állami szervvel, hatósággal és hivatallal a Cégkapun keresztül kommunikálnak majd, így tehát sokkal többről van szó, mint egy e-mail cím egyszeri bejelentéséről. Mivel a jövőben az összes közigazgatási és hatósági eljárással kapcsolatos kommunikáció ezen a csatornán keresztül történik majd, ez a Cégkapu tárhely folyamatos menedzsmentjét kívánja. Nagyon fontos kérdés és döntés tehát, hogy ki kezeli, felügyeli, és ki tartja karban a szervezet Cégkapu-felületét.

 

4.       A 2016. évben keletkezett áfalevonási-jog érvényesítése

Az Áfa törvény 153/A §-ának 2016. január 1-jei módosítása miatt, a 2017. decemberi, illetve a 2017. negyedik negyedéves vagy éves bevallás esetén a 2017. éves áfabevallás benyújtása előtt áfaanalitikánkat és beszerzési számláinkat is meg kell vizsgálnunk. A szabály alapján a fizetendő adót ugyanis csak ugyanazon adómegállapítási időszakban keletkezett levonható áfával, vagy ezt megelőzően keletkezett, de legfeljebb a tárgyidőszakot magában foglaló naptári évet megelőző egy naptári éven belül keletkezett levonható áfa összegével csökkenthetjük.

Mostanáig persze ez a változás nem jelentett problémát, hiszen nem telt még el két év a jogszabályváltozás óta. Ugyanakkor a 2018. január havi, illetőleg a 2018. 1. negyedéves bevallások esetében (vagy majd a 2018-as éves bevallás esetében) ez a változás azt jelenti, hogy legfeljebb a 2018-as évet megelőző évben, azaz 2017-ben keletkezett levonható áfával csökkenthető majd a fizetendő adó.

A levonási jog persze megmarad, azonban ahhoz, hogy a 2016-ban keletkezett levonható áfával csökkentsük majd a fizetendő adónkat, valamelyik – a 2018-as időszakot megelőző áfabevallási-időszakot önellenőrizéssel korrigálni kell. Így tehát érdemes a 2016-os teljesítési dátummal rendelkező, eddig még nem levont áfatartalmú beszerzési számláinkat a 2017. negyedik negyedéves, illetve – áfabevallási gyakoriság szerint – a 2017. decemberi vagy a 2017-es éves bevallásban szerepeltetni.

***

Az év vége közeledtével – a szektorspecifikus határidőkön túl az alábbi adózási határidőkre érdemes figyelni:




Az év végével sok adónem tekintetében választási lehetőségek is felmerülnek. A legfontosabbakat, és a kapcsolódó határidőket a lenti táblázatban soroltuk fel.



Kapcsolódó kalkulátorok:

Mennyi adójóváírás járna nekem éves szinten?

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor?

ÁFA adó-kalkulátor

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: