Nyereségben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdeindexei

A kedvező kínai és japán makroadatoknak, valamint a technológiai vállalatok árfolyam-emelkedésének köszönhetően nyereségben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei pénteken.

Nyereségben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdeindexei

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,84 százalékkal, 549,19 pontra nőtt.
   
A New York-i tőzsde nyomdokain haladva Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,39 százalékkal, 22 811,08 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,98 százalékkal, 1803,73 pontra nőtt.
   
Az erős növekedést indokolja az is, hogy a japán gazdaság harmadik negyedéves növekedési adatait jelentősen javította a kormány pénteken kiadott második becslésében. Eszerint az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal, éves összevetésben pedig 2,5 százalékkal bővült a hazai össztermék. Az első becslésben még 0,3, illetve 1,4 százalékos növekedési ütemet adtak meg.
    

Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,28 százalékos pluszban, 5994,37 ponton, a dél-koreai Kospi pedig 0,08 százalékos nyereségben, 2464 ponton zárt.
    

Emelkedtek a kínai tőzsdeindexek is, miután a novemberi külkereskedelmi adatok a vártnál jóval erősebb növekedést mutattak. Az export dollárban számított értéke éves összehasonlításban 12,3, az importé pedig 17,7 százalékkal nőtt novemberben, míg elemzők 5,0, illetve 11,3 százalékra számítottak.
    

Az előző néhány gyengébb év után Kína külkereskedelme idén erőre kapott, és a várakozásoknál jóval erősebb tényadatok újabb bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az erősödő globális és belső kereslet egyaránt hozzájárul a kínai gazdaság meglepően stabil növekedési ütemének fenntartásához.
   
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 0,55 százalékkal, 3289,99 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 1,24 százalékkal, 10 935,06 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe pedig 0,81 százalékkal, 4003,38 pontra nőtt.
   
Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 1,19 százalékos pluszban, 28 639,85 ponton zárt.
   
A vállalatok közül kiemelkedik a Yonghui Superstores kínai szupermarket-üzemeltető, amelynek árfolyama 10 százalékkal emelkedett a sanghaji tőzsdén arra a hírre, hogy a Tencent kínai internetes technológiai holding befektetett egyik leányvállalatába. A Tencent Hongkongban jegyzett részvényei 4,58 százalékkal drágultak.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: