Jogszerű-e az autós fedélzeti kamerák használata Magyarországon?

A hazai vezetők között egyre népszerűbbek az autóba szerelhető fedélzeti kamerák (más néven menetkövetők, angolul dashcam-ek), amelyek jó szolgálatot tehetnek egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása során akár a biztosító, akár a bíróság előtt. Ugyanakkor egyre többet hallani arról is, hogy konkrét és részletes jogi szabályozás híján, Magyarországon egyáltalán nem kockázatmentes az ilyen felvételek elkészítése és felhasználása. A Bán és Karika Ügyvédi Társulás ismerteti a fedélzeti kamerák használatával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és kockázatokat.

Jogszerű-e az autós fedélzeti kamerák használata Magyarországon?

Melyek a fedélzeti kamerák használata melletti és elleni érvek?

 

„A menetkövetők használatát jellemzően személy- és vagyonvédelmi okokkal indokolják: az üzembentartó így kívánja rögzíteni az esetlegesen bekövetkező közlekedési baleset körülményeit (beleértve az időjárási és közlekedési viszonyokat is), esetleg a biztosítási csalásra utaló magatartásokat, vagy éppen a gépjárművet ért rongálási, birtokháborítási cselekményeket, illetve ezek kísérleteit. Mindezekre egyre kifinomultabb specifikációkkal rendelkező (akár 170 fokos látószögű, nagy felbontású, részletgazdag, a környezeti fény- és egyéb viszonyokat automatikusan korrigáló, az autó mögötti teret és GPS-adatokat is rögzítő) kamerák állnak a vezetők rendelkezésére, amelyeknek széles körben történő alkalmazásuk akár visszatartó erőt is gyakorolhat a szabálytalanul közlekedőkre” – mondta el dr. Kerényi Edmond, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás jogásza.

 

A menetkövetőkkel szembeni érvek elsősorban adatvédelmi aggályokat fogalmaznak meg nevezetesen, hogy a felvételeken szereplő személyek a rögzítéshez nem adták meg az előzetes vagy utólagos hozzájárulásukat, a kamerák indokolatlan mértékben rögzítik mások privát szféráját és lehetőséget teremtenek a felvételekkel való visszaélésre is. Mellesleg a felszerelt kamera a vezetőt is zavarhatja a kilátásban, növelve a baleset bekövetkeztének kockázatát.

 

Milyen előírásokat kell betartani a menetkövetők használata során?

 

A fedélzeti kamerák szabályozása Európa más országaiban sem egységes. Ausztriában súlyos pénzbüntetést is kiszabhatnak a dashcam-et használók ellen, máshol pedig csak azt engedélyezik, hogy a már megtörtént balesetet rögzítsék, vagy csak kizárólag magánhasználatra szánt felvételeket készítsenek (például úti-, művészeti, vagy természetfilmeket konkrét járművek és/vagy személyek rögzítése nélkül), míg Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Horvátországban vagy éppen Oroszországban egyáltalán nem létezik erre jogi szabályozás (vagy az teljes mértékben megengedő). Erre tekintettel utazás előtt minden esetben ajánlott előzetesen tájékozódni az adott országban érvényes szabályozásról.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Magyarországon konkrét jogszabályi rendelkezés nem vonatkozik a fedélzeti kamerák használatára, így mindössze néhány jogszabályhely, a bírósági gyakorlat, illetve nagyrészt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) állásfoglalásai jelenthetnek némi eligazodási támpontot. Általánosságban elmondható, hogy a követendő magatartás annak függvényében alakul, hogy ki, milyen célból készíti a felvételeket, azok mit tartalmaznak és azokat milyen módon használja fel a készítője.

 

Magánszemélyként használhatok menetkövetőt?

 

Igen, minden más szóba jöhető személyi körre már kifejezett jogi előírások vonatkoznak, például a céges autóba szerelt kamerát üzemeltető munkavállalók, a közterület-felügyelet, a személyszállítási szolgáltatók (ebbe a körbe a személytaxik nem tartoznak bele), a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytatók eseteire. Magánszemélyként – a NAIH állásfoglalása szerint – azonban csak abban az esetben nem kell betartanunk az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályi rendelkezéseket, ha a felvételeket kizárólag saját személyes célból készítjük el és ilyen célra is használjuk fel.

 

Ezt a személyes célt a NAIH megszorítóan értelmezi, azaz a fedélzeti kamerák használatának elvileg az alábbi követelményeknek kellene megfelelni:

 

(i)                 a képfelvételek nem lehetnek kimagaslóan jó minőségűek (azaz: pár képkocka rögzítése másodpercenként, alacsony felbontással), és nem rögzíthetnek folytonos mozgást;

(ii)               a felvételeket alapvetően 5 munkanapig lehet megőrizni úgy, hogy ahhoz más ne férjen hozzá;

(iii)              a videók elkészítésén és tárolásán kívül minden más műveletet (például nyilvánosságra hozatal) már a vonatkozó adatvédelmi jogszabály rendelkezései szerint lehet teljesíteni. A nyilvánosságra hozatal kapcsán ki kell emelni, hogy ilyen esetben a felvételen látható arcképeket és rendszámokat (mint személyes adatokat) előzetesen felismerhetetlenné kell tenni (például kitakarás vagy pixelezés útján).

 

Mi az oka a fedélzeti kamerák használata körüli bizonytalanságnak?

 

A menetkövetők használatának célja, valamint a töredékes jogi szabályozás közötti összhang hiánya, és az ebből fakadó értelmezési problémák arra vezethetők vissza, hogy a kamerák szükségszerűen rögzítenek személyes adatokat, ilyen rögzítéshez pedig főszabály szerint az érintett hozzájárulása szükséges. Az utakon viszont értelemszerűen nincsen arra lehetőség, hogy ezt a hozzájárulást minden közlekedésben résztvevőtől (legyen az autós, biciklis vagy gyalogos) előzetesen beszerezzük (még akár a videókészítés tényére felhívó matricának a karosszérián való elhelyezésével sem). Ha pedig nem a fentiek szerint jártunk el a videókészítés során (és nem szórakoztató jellegű, művészeti célú videót készítettünk), akkor tulajdonképpen a felvételek már potenciálisan sértik mások személyiségi jogait.

 

„Jól látható, hogy a fenti követelménylista kevéssé van összhangban a fedélzeti kamerák tényleges használati céljával, hiszen az autó vezetője éppen azért készít folyamatos és jó minőségű felvételeket az autó környezetéről, hogy (a közúti baleset példájánál maradva) az esetlegesen bekövetkező, azaz előre nem látható baleseteket rögzítse. Egy közúti incidens körülményeinek a minél pontosabb, utólagos tisztázása pedig a szó szoros értelmében perdöntő lehet” – hangsúlyozta dr. Kerényi Edmond.

 

Ehelyütt külön megemlítendő, hogy a NAIH egy, a Google Street View szolgáltatás kapcsán kiadott állásfoglalásában – az európai uniós Adatvédelmi Irányelvre hivatkozva – kifejtette, hogy felvételek akkor is készíthetők, ha az a felvételt készítő jogszerű érdekének érvényesítéséhez szükséges (bizonyos kivételektől eltekintve), ilyen érdek lehet tehát a Google Street View által képviselt üzleti érdek is. Ha az üzleti érdek igazolása elégséges jogalapnak tűnik, akkor felvethető, hogy a menetkövetők használatának jogszerű érdeke valójában a személyes biztonság és a testi egészség közvetett védelmében áll, amely adott esetben elemibb érdeknek bizonyulhat az üzleti érdeknél is.

 

A fedélzeti kamerák használatának különös jellemzője tehát, hogy a baleset bekövetkeztének ténye (utólagosan) igazolja a felvétel elkészítésének indokoltságát. Ez különösen igaz akkor, ha a felvétel nem csak az elkészítője, hanem a balesetben érintett más (adott esetben vétlen) személyek jogainak érvényesítését is elősegítheti, illetve (különösen bűncselekmények, például cserbenhagyás esetén) a rendőrség, vagy a szerencsétlenségben közre játszó úthiba esetén a közútfenntartó számára is hasznos információkkal szolgálhat, amit közérdeknek is tekinthetünk.

 

Mi lehet tehát a követendő, jogszerű magatartás?

 

Hangsúlyozandó, hogy a teljességgel jogszerű magatartást a NAIH-állásfoglalásban kifejtettek jelenthetik, azonban nem túlzás azt állítani, hogy a gyakorlatban az autóvezetők a felvételeket (az állásfoglalásban foglaltakkal szemben) jó minőségben, folyamatosan és a személyes adatok kitakarása nélkül rögzítik. Ilyen esetben a videón szereplők személyes adatainak védelme érdekében célszerű arról gondoskodni, hogy a rögzített felvételeket a kamera folyamatosan felülírja és csak (a konkrét esemény bekövetkezte előtti) néhány perces időtartamnyi adatmennyiséget rögzítse, kifejezetten azzal a céllal, hogy a bekövetkezett baleset, szabálysértés, bűncselekmény utóbb minél pontosabban rekonstruálható legyen.

 

Az elkészült felvételeket nem szabad nyilvánosságra hozni a személyes adatok felismerhetetlenné tétele nélkül (például az internetre feltöltéssel vagy bárki részére továbbítással), valamint azokat – további felhasználás hiányában – öt munkanap elteltével törölni kell, például ha a kisebb jelentőségű közúti balesetet követően a felvétel készítője semmilyen eljárást nem kíván indítani, vagy a megindított eljárásban a felvételek bizonyítékul felhasználását megtagadják.

 

Felhasználható bizonyítékként a felvétel a bíróságon, vagy a biztosító előtt?

 

Hangsúlyozandó, hogy a NAIH-állásfoglalás figyelmen kívül hagyásával készített felvételek önmagukban alkalmasak arra, hogy mások személyiségi jogát megsértsék, azaz fennáll a lehetősége annak, hogy erre hivatkozva a felvételen szereplő személy – miután tudomást szerzett a felvételről – eljárást kezdeményez velünk szemben. (Sőt, ha a felvételek tanúsága szerint maga az autóvezető is szabálytalanul közlekedett, akkor a terhelő bizonyítékot a vezető tálcán nyújtja át a nyomozó hatóságoknak.)

 

Lényegében ez a személyiségi jogi jogsérelem áll szemben a bírósági vagy szabálysértési eljárásban az igazság érvényesülésének (mint közérdeknek) a biztosításával. „A bírósági gyakorlat több esetben rögzítette, hogy a személyiségi jogokat sértő felvételek mint bizonyítékok alapvető célja ennek a közérdeknek a szolgálata, ezért a felvételek elkészítése és felhasználása nem tekinthető visszaélésnek, ha azok valóban bizonyítási céllal kerültek rögzítésre, és más módon a vezető nem tudná bizonyítani igazát (nevezetesen azt, hogy vétlen volt a közlekedési balesetben). Természetesen az az adott ügyben eljáró bíróságon múlik, hogy a konkrét tényállás és a bizonyíték ismerete alapján ezzel ellentétes következtetésre jut-e.” – magyarázta a Bán és Karika Ügyvédi Társulás jogásza.

 

A polgári eljárásjogot 2018. január 1-jétől új törvény szabályozza, amely főszabályként előírja, hogy nem használható fel az a bizonyíték, amely jogsértő módon keletkezett, vagy amelynek a bíróság elé terjesztése személyiségi jogot sértene. A bíróság mérlegelése alapján azonban az ilyen bizonyíték is felhasználható a perben a jogsérelem sajátosságát és mértékét, a jogsérelemmel érintett jogi érdeket, a jogsértő bizonyíték tényállás felderítésére gyakorolt hatását, a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok súlyát, és az eset összes körülményeit figyelembe véve.

 

A biztosítók körében egyelőre nem kristályosodott ki a bírósági gyakorlathoz hasonló „iránymutatás”, ugyanakkor a kárrendezés peren kívüli (olcsóbb és gyorsabb) rendezése vélhetően a felvételek mérlegelés alapján történő „befogadása” mellett szól az esetükben is.

 

Végezetül megemlítendő, hogy 2018. május 25. napjától hatályba lép az új európai uniós adatvédelmi rendelet, amely nyomán a magyar adatvédelmi jogszabályok is módosulni fognak. Remélhetőleg ennek nyomán a fedélzeti kamerák céljával összefüggő, jelenleg még bizonytalan adatkezelési kérdések is némiképp tisztázódni fognak a jövőben, arra tekintettel is, hogy a fentiekben vázolt problémák a (motoros, biciklis) bukósisakokra szerelhető kamerák, vagy akár az okosszemüvegek vonatkozásában is felvethetők.


Kapcsolódó kalkulátorok:

Traffipax - mekkora büntetésre számíthatok? - kalkulátor

Gépkocsi fogyasztási költség kalkulátor

Mekkora az esélye, hogy az én autómat lopják el? - kalkulátor

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a gazdák augusztus végéig e-mailben jelentkezhetnek - tudatta a NAV közleményben szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 12. 00:05
Megosztás:

Több százezer magyar vállalkozás adminisztrációs terheit csökkenti az adóhatóság az áfatervezet kiajánlásával

Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakjogász elemzéséből, amely arra is kitér, mikortól működhet élesben a rendszer és milyen adminisztratív kihívásokra kell megoldást találniuk a cégeknek.
2021. 08. 06. 19:00
Megosztás:

Lakhatási támogatás adómentesen – a munkásszállás lehetőségei

A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. E probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztosítása.
2021. 08. 06. 03:00
Megosztás:

Mazars: itt a NAV útmutatója a transzferár adatbázisok használatához

Először adott ki konkrét ajánlásokat tartalmazó útmutatót Magyarországon a vállalati szintű adatokat tartalmazó transzferár adatbázisok használatához az Adóhatóság, hívja fel az érintett vállalkozások figyelmét a Mazars. A Mazars szakértői szerint előremutató, hogy a NAV – adóhatósági ellenőrzések során már több esetben kialakuló vitás helyzetek elkerülése érdekében – több évvel a szabályozás bevezetése után közreadja az általa követendő példának tartott hazai és nemzetközi adatbázis-kutatási lépéseket, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezeket továbbra is egyedileg kell mérlegelni és alkalmazni.
2021. 08. 04. 04:30
Megosztás:

Hamisítványokat is árultak az Eb-n

A 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei sem tétlenkedtek. A meccsek alatt a Puskás Aréna és a hivatalos szurkolói zóna környékén a társhatóságok támogatásával foglaltak le hamis termékeket és adózatlan cigarettát.
2021. 08. 03. 13:00
Megosztás:

Bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye

2021. június 10-től bővült az álláskeresőt alkalmazók adókedvezménye. A szociális hozzájárulási adó kedvezmény a korábbi hat hónap helyett már három hónap munkanélküliség után is jár, az intézkedés 30 milliárd forintot hagy a vállalkozói szektorban - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
2021. 08. 03. 02:00
Megosztás:

Így változik augusztustól a házhoz szállított ételek áfája

2021. július 31-ig érvényes az elvitelre vagy házhozszállítással értékesített étel- és alkoholmentesital-forgalomra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA-mérték. Mivel ez a tevékenység nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek minősül, augusztustól már újra az ÁFA-törvény szerinti 27%-os adómértéket kell rá alkalmazni. A BDO szakértői ismertették az ÁFA-kedvezmény gazdasági háttereit, illetve a kedvezmény megszűnését követő időszak kilátásait.
2021. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Elrontotta az adóbevallását? Módosítaná benyújtás után? Erre érdemes figyelni!

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan élesedett bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.
2021. 07. 30. 05:30
Megosztás:

Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.
2021. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Mediterrán adórendszerek - nyár, tenger, adómentes osztalék

A nyári hónapokban sokan másra sem tudnak gondolni, mint a napfényes tengerpartra, az ínycsiklandó mediterrán konyhára, a portugál utcák színes épületeire, a kulturális feltöltődést nyújtó városokra. Kevesen tudják azonban, hogy a közkedvelt nyaralóhelyek a turistalátványosságokon túl az adórendszereik miatt is vonzó célpont lehetnek a fizetőképes, jómódú külföldiek számára. És nem csak egy nyári kaland erejéig, hanem akár hosszabb időre is.
2021. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Esküvő után - Mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is keletkezhet a törvény alapján közös vagyona.
2021. 07. 27. 03:00
Megosztás:

A GVH horgára akadt a horgászati cikkek egyik legnagyobb hazai nagykereskedője

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az egyik legnagyobb hazai, horgászati cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalkozással szemben, amiért feltételezhetően szankcionálta az ajánlott áraknál olcsóbban értékesítő viszonteladóit.
2021. 07. 23. 18:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”
2021. 07. 21. 05:30
Megosztás:

Idén többen ajánlották fel adójuk egy százalékát

Egyre népszerűbbek az online megoldások; idén ilyen módon százezerrel többen ajánlották fel az egyházaknak, a civilszervezeteknek adójuk egy százalékát, mint tavaly - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.
2021. 07. 18. 10:00
Megosztás:

Célegyenesben az áfabevallási tervezetek kiajánlása

Hamarosan indul az áfabevallási tervezetek kiajánlásának a tesztüzeme, a cél az, hogy 2022-ben már a lehető legprofesszionálisabb szolgáltatást nyújtsa az adóhivatal, olyat, amely a vállalkozásoknak az egyszerűsítés mellett érdemi költségmegtakarítást is hoz - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
2021. 07. 17. 14:00
Megosztás: