Nem emelt kamatot a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei utolsó kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A brit jegybank a múlt hónapban, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal, 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát.

Nem emelt kamatot a Bank of England

A decemberi kamatdöntő értekezleten, a csütörtökön kiadott közlemény szerint, a Bank of England monetáris testülete egyhangúlag az új alapkamat fenntartására voksolt.
   
A Bank of England a novemberi kamatemelés előtt 2007 júliusában emelte alapkamatát. E lépés után a brit jegybanki alapkamat 5,75 százalékon tetőzött.
   
Az utána bekövetkezett hitelpiaci és bankválság hatására azonban a brit jegybank hatalmas mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra csökkentette alapkamatát.
   
A brit EU-tagságról tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert tavaly júniusi népszavazás sokkjának hatására a bank tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékponttal, a múlt havi emelésig érvényben tartott 0,25 százalékra - az 1694-ben alapított Bank of England eddigi történetének mélységi kamatrekordjára - csökkentette irányadó rátáját.
   
A brit jegybank emellett 435 milliárd fontra (több mint 155 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.
   
A csütörtöki bejelentés szerint a Bank of England monetáris tanácsa ezeknek az eszközvásárlási programoknak a keretét sem módosította kamatdöntő ülésén.
    

Közleményében a monetáris testület leszögezte: véleménye szerint a brit EU-tagság megszűnési folyamatát kísérő fejlemények - különösen a háztartások, az üzleti vállalkozások és a piaci árfolyamok e fejleményekre adott reakciója - gyakorolják a legjelentősebb befolyást a gazdasági kilátásokra, és a Brexit-folyamat egyben a legnagyobb bizonytalansági forrás is e kilátások szempontjából.
   
Ebben a kivételes helyzetben a tanács feladata megtalálni az egyensúlyi megoldást egyrészt arra, hogy milyen ütemben kívánja tartósan visszaterelni az inflációt a célszintre, illetve arra, hogy eközben milyen monetáris támogatást nyújtson a gazdasági aktivitásnak és a munkahelyteremtésnek - fogalmaz a Bank of England csütörtöki közleménye.
   
A monetáris tanács hangsúlyozza, hogy ha a jövőben újabb kamatemelésre szánja el magát, az várhatóan csak fokozatos ütemű és korlátozott mértékű lesz.
   
A tizenkét havi brit infláció novemberben 3,1 százalékra gyorsult. Nagy-Britanniában 2012 márciusa óta nem mértek ennél gyorsabb éves inflációs ütemet.    

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.
    

A brit statisztikai hivatal friss kimutatása szerint ugyanakkor a heti átlagos nominálbér az augusztustól októberig tartó három hónapban, a prémiumokat kiszűrve, átlagosan 2,3 százalékkal emelkedett éves összevetésben, és ez az adott időszak átlagos éves inflációjával együtt számolva 0,4 százalékos reálbércsökkenést jelent.
   
Londoni pénzügyi elemzők szerint mindazonáltal a reáljövedelmeket terhelő nyomás innentől várhatóan enyhülni fog.
   
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics a Bank of England kamatdöntését kommentáló csütörtöki értékelésében közölte: várakozása szerint a brit jegybank 2018-ban három további kamatemelést hajt végre, és alapkamata 2018 végére eléri az 1,25 százalékot.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás: