Leeuwarden és Valletta Európa kulturális fővárosa 2018-ban

Január elejétől egy éven keresztül a hollandiai Leeuwarden és a máltai Valletta viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet - közölte az Európai Bizottság szerdán.

Leeuwarden és Valletta Európa kulturális fővárosa 2018-ban

Mint Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa elmondta, az európai kulturális fővárosok a kultúrán keresztül segítik egybekovácsolni a közösségeket az adott városoknak, állampolgáraiknak és gazdaságaiknak járó hosszú távú előnyök érdekében.
   
Kiemelte, az idei különleges év lesz, hiszen 2018 a kulturális örökség európai éve is egyben, ami azt jelenti, hogy a fővárosok a kulturális örökséget előmozdító kezdeményezéseket is szem előtt tartanak programjaik során. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy kiemeljék a kultúra szerepét az európai identitás megteremtésében - tette hozzá az uniós biztos.
   
A kulturális örökség európai évével szeretnék felhívni a figyelmet az európai kultúra sokféleségére és gazdagságára, előmozdítani a kultúrák közötti párbeszédet és a társadalmi integrációt, illetve hangsúlyozni a kulturális örökségnek a közös történelmi tudat és identitás kialakításában betöltött szerepét.
   
A bizottsági tájékoztatás szerint Valletta több mint 140 kezdeményezést és 400 eseményt tartalmazó éves programja arra ösztönzi a művészeket és a közönséget, hogy újragondolják a kultúráról kialakult hagyományos vélekedést. A hollandiai Leeuwarden mintegy 800 programjával a Frízföld régió és Európa közösségeinek megerősítésére és összekapcsolására törekszik.
   

Mint kiemelték, a kulturális fővárosok kiválasztásában kulcsszerepük volt a városok által benyújtott pályázatban felvázolt hosszú távú stratégiáknak, a pályázat előremutató európai dimenzióinak, a gazdag kulturális és művészeti tartalomnak, a megvalósítási képességnek, valamint a társadalmi határokon és kultúrákon átnyúló kapcsolatok várható pozitív alakulásának.
   
Az Európa Kulturális Fővárosa címek adományozását Melina Mercouri görög kulturális miniszter kezdeményezte 1985-ben. A városokat olyan kulturális programpályázat alapján választják ki, amely erős európai dimenziót foglal magában, segíti a lakosság bevonását a város és az adott régió kulturális életébe, valamint hozzájárul a város és környezete hosszú távú fejlődéséhez.
   
A tájékoztatás szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím lehetőséget nyújt a városok számára, hogy kialakítsák arculatukat, elhelyezzék magukat Európa és a világ térképén, turistákat vonzzanak, és átgondolják saját kultúrájukhoz fűződő viszonyukat. A korábbi példák azt mutatják, hogy a cím jelentős és hosszú távú kulturális, gazdasági és társadalmi előnyöket jelent mind a város, mind a környező térség számára.
    

Európa kulturális fővárosa 2017-ben a dániai Aarhus és a ciprusi Páfosz volt. Leeuwarden és Valletta után 2019-ben a bulgáriai Plovdiv és az olaszországi Matera következik. 2020-ban a horvátországi Rijeka (Fiume) és az írországi Galway, 2021-ben a bánsági Temesvár és a görögországi Eléfszina, valamint a vajdasági Újvidék, 2022-ben pedig a luxembourgi Esch és a litvániai Kaunas veszi át a címet.
   
Magyar város - Pécs - eddig egyszer, 2010-ben viselte a címet. A júniusban elfogadott lista alapján Magyarország legközelebb 2023-ban, Nagy-Britanniával közösen adja majd Európa kulturális fővárosát.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Tartós krízisre készül Franciaország

Edouard Philippe francia miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány nagyon szélsőséges hulláma várható Franciaországban, s a helyzet nehéz lesz a következő napokban.
2020. 03. 27. 21:00
Megosztás:

A magyar labdarúgás aranykorának emléket állító kiállítás nyílt Barcelonában

A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító nagyszabású kiállítást nyitottak meg ünnepélyesen a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) hétfő este Barcelonában.
2018. 11. 13. 05:30
Megosztás:

Határ menti szolgálatra képeznek ki rendőröket Ausztriában

A menekültügyi helyzet miatt ismét határ menti szolgálatra képeznek ki rendőröket Ausztriában - közölte az osztrák közszolgálati média (ORF) vasárnap.
2015. 12. 13. 21:00
Megosztás:

A görög kormány előzetesen egyeztette a benyújtott javaslatokat az Európai Bizottsággal

A görög kormány folyamatosan egyeztetett az Európai Bizottsággal annak a javaslatcsomagnak az összeállításakor, amelyet csütörtök este nyújtott be a hitelezőknek - mondta el Fokasz Nikosz, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi karának oktatója pénteken az MTI-nek Görögországból.
2015. 07. 10. 13:05
Megosztás:

Sokat buknak a németek az alacsony kamatok miatt

Az euróövezeti államadósság-válság miatt alacsonyan tartott kamatok fejenként 1400 euró (420 ezer forint) veszteséget okoztak a németeknek az utóbbi négy évben a DZ Bank becslése szerint.
2015. 04. 10. 07:25
Megosztás:

Csaknem másfélszeresére nőtt a menedékkérők száma az Európai Unióban

Egy év alatt 44 százalékkal nőtt a menedékkérők száma az Európai Unióban, a Szíriából érkezők száma csaknem másfélszeresével emelkedett - közölte pénteken az unió statisztikai hivatala.
2015. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Ausztriában 1,7 százalékos nyugdíjemelkedéssel számolnak 2015-től

Ausztriában 1,7 százalékos nyugdíjemelkedéssel számolnak 2015-től, miután két év szünet után a kormány ismét teljes mértékben ellensúlyozza a várható inflációt.
2014. 08. 15. 14:40
Megosztás: