Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában

Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma decemberben Európában, de 2017 egészében emelkedett, immár a negyedik egymást követő évben, és elérte a pénzügyi és gazdasági világválság előtti szintet.

Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma Európában

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 28 tagállamában és az Európai Szabadkereskedelmi Társuláshoz tartozó négy országban (Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) 1 millió 136 ezer autót helyeztek forgalomba decemberben, 4,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
   
A csökkenés főleg annak tudható be, hogy az egy évvel korábbihoz képest eggyel kevesebb munkanap volt 2017 utolsó hónapjában.
   
Az unióban 4,9 százalékkal, 1,08 millióra esett az átadott új autók száma. A 2004-ben, illetve az utána csatlakozó 12 uniós országban 0,04 százalékkal, 108 ezer 410-re, a bővítés 2004-es első köre előtti Európai Unió 15 tagállamában pedig 5,4 százalékkal, 980 ezerre csökkent a forgalomba került új autók száma.
    

A legnagyobb piacok közül Nagy-Britanniában 14,4 százalékkal, Olaszországban 3,2 százalékkal, Németországban 1,0 százalékkal, Franciaországban pedig 0,5 százalékkal esett vissza a forgalomba került új autók száma decemberben, egyedül Spanyolországból jeleztek bővülést, 6,2 százalékot.
    

A legnagyobb autógyártók közül csak a PSA-csoport (Peugeot, Citroen, Opel/Vauxhall, DS) és a BMW konszern tudta növelni a tulajdonosának átadott új autók számát. A PSA, amelynek augusztusban került véglegesen tulajdonába az Opel, 60,7 százalékkal, több mint 170 ezerre növelte a forgalomba helyezett új autóinak számát az EU-EFTA-országokban.
   
A legnagyobb európai gyártó, a német Volkswagen-csoport 4,5 százalékos, a francia Renault 4,6 százalékos, az FCA-csoport 16,1 százalékos, a Ford 6,7 százalékos, a Daimler 8,3 százalékos, a Toyota pedig 4,2 százalékos csökkenést volt kénytelen elkönyvelni decemberben.
   
A tavalyi év egészében 3,3 százalékkal, több mint 15 millió 631 ezerre emelkedett az utakra került új autók száma a 32 európai országban, ezen belül az EU-ban 3,4 százalékkal, több mint 15,13 millióra ugrott az új autók száma. 2007 óta először fordult elő, hogy 15 milliónál több új autó talált gazdára. Az öt nagy piac közül Olaszországban 7,9, Spanyolországban 7,7, Németországban 2,7, Franciaországban pedig 4,7 százalékkal nőtt, míg Nagy-Britanniában 5,7 százalékkal csökkent az új autók száma. Hat év óta először mértek visszaesést Nagy-Britanniában.
   
Piaci részesedés szerint sorba állítva a listavezető Volkswagen AG 2,1 százalékkal, a PSA 28,1 százalékkal, a Renault 6,7 százalékkal, a Fiat-Chrysler 5,2 százalékkal, a BMW pedig 1,0 százalékkal növelte eladásait 2017-ben, a Ford viszont 0,3 százalékos csökkenést szenvedett el, míg a Daimler 5,0 százalékos, a Toyota 12,4 százalékos, a Nissan 2,8 százalékos, a Hyundai 3,5 százalékos, a Kia 8,5 százalékos, a Volvo 4,1 százalékos, a Suzuki pedig 20,7 százalékos növekedést ért el.
   
Az ACEA statisztikája szerint Magyarországon decemberben 11,1 százalékkal, 10 832-re, az év egészében pedig 20,4 százalékkal, 116 ezer 265-re emelkedett az üzembe helyezett új autók száma.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képes

Gyorsult az infláció Olaszországban

Olaszországban az előzetes becslés alapján közölt 1,3 százalék helyett 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban éves összevetésben a februári 0,8 százalékos emelkedést követően - közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat kedden végleges adatként.
2024. 04. 16. 23:00
Megosztás:

A vagyonkezelés segítette a Morgan Stanley eredményeit

A bank ma tőzsdenyitás előtt tette közzé első negyedéves gyorsjelentését. A bevétel 15,14 milliárd dollár lett, ami felülmúlta a 14,46 milliárdos konszenzust.
2024. 04. 16. 22:30
Megosztás:

Egykori egyetemének ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát Karikó Katalin

Egykori alma materének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó összeget Karikó Katalin.
2024. 04. 16. 22:30
Megosztás:

Fő prioritásaink egyike lesz az uniós kardiovaszkuláris program kidolgozása

A magyar EU-elnökség egyik prioritása lesz az európai uniós kardiovaszkuláris program, stratégia kidolgozása - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Debrecenben.
2024. 04. 16. 22:00
Megosztás:

Így emelkedtek a lakbérek márciusban

Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
2024. 04. 16. 21:30
Megosztás:

Para van!? Tényleg nekimegy Izrael Iránnak?

Tényleg ezért esnek a tőzsdék? Ha az EURUSD, az EURPLN, az EURHUF árfolyamot vagy éppen a VIX indexet nézzük, akkor a válasz igen. De nem lehet, hogy más áll e mögött?
2024. 04. 16. 21:00
Megosztás:

Gyengült kedden a forint

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2024. 04. 16. 20:30
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete februárban

Februárban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete éves összehasonlításban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett adataiból.
2024. 04. 16. 20:00
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 04. 16. 19:30
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

A főbb európai értékpapírpiacok gyenge kezdés után nagy, másfél százalék körüli veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést.
2024. 04. 16. 19:00
Megosztás:

Emiatt esett ma a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
2024. 04. 16. 18:30
Megosztás:

A vártnál többen váltottak lakásbiztosítást

A márciusi lakásbiztosítási kampányban a vártnál többen kötöttek új biztosítást, illetve változtatták meg korábbi szerződésüket régi biztosítójuknál, csaknem félmillió új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) miniszteri biztosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2024. 04. 16. 18:00
Megosztás:

Gyorsult Kínában a GDP növekedése az idei első negyedévben

Gyorsult Kína gazdasági növekedése az idei első negyedévben éves és negyedéves összevetésben a kedden ismertetett hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 17:30
Megosztás:

Csökkent a svéd Ericsson bevétele

Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
2024. 04. 16. 17:00
Megosztás:

Megugrott az első lakást vásárlók aránya a fővárosban

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024. első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai szerint - jelentette keddi elemzésében az ingatlanközvetítő.
2024. 04. 16. 16:30
Megosztás:

Felülmúlta a várakozásokat a lakásbiztosítási kampány

Felülmúlta a várakozásokat a márciusi lakásbiztosítási kampány, az előzetes adatok szerint összesen több mint 461 ezer új lakásbiztosítási szerződést kötöttek, illetve kötöttek újra az ügyfelek - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn, a tárca és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közös budapesti sajtótájékoztatóján.
2024. 04. 16. 16:00
Megosztás:

Márciusban emelkedtek a nagykereskedelmi árak Németországban

Németországban a nagykereskedelmi árak havi szinten nőttek, éves összevetésben csökkentek a kedden közölt hivatalos adatok szerint.
2024. 04. 16. 15:30
Megosztás:

Több oldalú támogatást kapnak a 30 év alattiak

A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Tv2 Mokka című műsorában kedden reggel.
2024. 04. 16. 15:00
Megosztás:

Rég nem látott mélypontra csökkent a hálózati áramfogyasztás Romániában

Történelmi mélypontra csökkent az áramfogyasztás Romániában - írta az economedia.ro a Transelectrica adatai alapján.
2024. 04. 16. 14:30
Megosztás:

Kínában lelombozó volt a március

Kínában csalódást keltő márciusi kiskereskedelmi és ipari termelési adatok láttak napvilágot kedden, miközben az elemzők által várt szintre csökkent a munkanélküliség a múlt hónapban.
2024. 04. 16. 14:00
Megosztás: