Ilyen egy diszkriminativ álláshirdetés

Az év elején rengeteg munkavállaló keres új munkahelyet és sok munkáltató a munkaerő bővítésével kívánja fellendíteni cégét. Ebből adódóan az év első hónapjaiban nagyobb figyelem irányul az álláskeresőkre, az álláshirdetésekre és ezzel együtt az állásinterjúkra is.

Ilyen egy diszkriminativ álláshirdetés

A munkáltatóknak a munkaviszonnyal kapcsolatban be kell tartaniuk az egyenlő bánásmód követelményét, azaz nem különböztethetik meg hátrányosan egyes munkavállalóikat, valamely védett tulajdonságuk (pl.: életkor, nem, származás) miatt. Ebből adódik, hogy az azonos pozíciót betöltő férfi és női munkavállalók azonos fizetésre jogosultak, vagy hogy nem lehet különbséget tenni a munkavállalók között a bőrszínük miatt.

Kevesen vannak azonban tisztában azzal, hogy a diszkrimináció tilalma nem a munkaviszony létrejöttével egy időben kezdődik és már az álláshirdetés megfogalmazásakor  és az állásinterjún is ügyelni kell a diszkrimináció kerülésére. Ugyanis már egy álláshirdetés is lehet diszkriminatív és a munkáltató számos olyan kérdést feltehet egy állásinterjún, amelyből az elutasított pályázó az egyenlő bánásmód követelményének sérelmére következtethet. Ezért szakértőnk segítségével azt vizsgáljuk, hogy mit nem szabad álláshirdetésbe foglalni és az interjúztató mit kérdezhet és melyek azok a kérdések, amelyek feltételétől feltétlenül tartózkodnia kell.

Mennyi pénzt kellene keresned a tudásod alapján? Számold ki ITT

A tét kifejezetten nagy, ugyanis egy diszkriminatív álláshirdetés, vagy egy rosszul sikerült interjú - és a pályázó elutasítása - több százezeres, de akár milliós nagyságrendű bírságot is eredményezhet a munkáltató oldalán, mutat rá dr. Weidinger Péter, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Diszkriminatív álláshirdetés

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy egy álláshirdetés hogyan lehet diszkriminatív. Mivel a munkáltató adott pozíció betöltését kívánja elérni az álláshirdetéssel, értelemszerűen meghatározza a feladat ellátásához szükséges iskolai végzettséget, nyelvtudást és egyéb kompetenciákat. Nem is ezekkel a kitételekkel van baj, hanem az olyan kikötésekkel, amelyek nem kapcsolódnak az adott feladat ellátásához. Ilyen közvetlen diszkriminációt megvalósító kikötés lehet pl.: ha az álláshirdetésben kizárólag nőt / férfit  keresnek, holott az adott munkakör betöltésére bármelyik nem képviselője alkalmas. Még egyértelműbb a diszkrimináció, ha az álláshirdetés kizárja pl. a színesbőrű személyek jelentkezését.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az álláshirdetést feladó munkáltatóknak tehát arra kell figyelniük, hogy senkit se zárjanak ki valamely védett tulajdonsága miatt a pályázók közül, ugyanis csak a munka vagy a munkakörülmények természete alapján indokolt, tényleges és meghatározó szakmai feltételre alapított, jogszerű célt követő és azzal arányos megkülönböztetés megengedett. Ilyen indokolt és megengedett megkülönböztetés lehet például, hogy egy női filmszerepre, csak nők pályázhassanak és így a férfiak a pályázatból kizárásra kerüljenek.

Diszkriminatív állásinterjú

Önmagában egy állásinterjú nem lehet diszkriminatív, azonban az ott elhangzott kérdésekből és a pályázó arra adott válaszaiból, valamint az elutasítás tényéből lehet a hátrányos megkülönböztetésre következtetni.

Amennyiben az interjúztató a pályázó valamely védett tulajdonságára kérdez rá, amely nem áll összefüggésben a feladat ellátásával, majd az erre adott válasz ismeretében elutasítja a pályázót, úgy okkal feltételezhető diszkrimináció, emeli ki dr. Weidinger Péter, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője.

Ez azt jelenti, hogy a vallásra, politikai meggyőződésre, családi állapotra, vagy egyéb védett tulajdonságra irányuló kérdések kerülendők abban az esetben, ha azok nem relevánsak a munkakör szempontjából. Így nem lehet megkérdezni egy kőműves, vagy mérnöki pozícióra jelentkező pályázótól, hogy milyen vallású, hiszen az nem releváns a betölteni kívánt pozíciónál. Szintén nem lehet megkérdezni egy tanártól, hogy melyik pártra szavaz, hiszen amennyiben elutasítják a pályázatát, okkal feltételezheti a pályázó, hogy azért utasították el, mert nem egyezik a pártszimpátiája az interjúztató politikai meggyőződésével.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 milliót keress? Számold ki ITT!

Az interjúztatóknak tehát arra kell figyelniük, hogy kerüljék az olyan kérdéseket, amelyek nem kapcsolódnak a munkakör ellátásához, míg a pályázók jogosultak megtagadni a válaszadást az ilyen jellegű, védett tulajdonságra irányuló kérdésekre.

Ki bizonyítja a diszkriminációt?

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény megfordítja a bizonyítási terhet a diszkriminációs ügyekben. Ez azt jelenti, hogy a sérelmet szenvedett fél csak valószínűsíti, hogy hátrány érte és hogy rendelkezik a védett tulajdonsággal és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a sérelmet szenvedett fél által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy azt, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles azt megtartani.

A magyar antidiszkriminációs gyakorlat két életkorral kapcsolatos példáján keresztül mutatható be, hogy mit is jelent a bizonyítási teher megfordulása. Alapvetően diszkriminatív az olyan álláshirdetés, amely adott életkorhoz köti a pozíció betöltését, de van lehetőség az ellenbizonyításra.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy 2016-os döntésében megállapította a közvetlen hátrányos megkülönböztetést, amikor egy álláshirdetésben a munkakör betöltésének feltétele 20-35 közötti életkor volt. Ez az állásra jelentkező 44 éves pályázóval szemben közvetlen diszkriminációt jelentett, tekintettel arra, hogy a fizikai munka elvégzésére alkalmas lett volna, de életkora miatt nem felelt meg.

Ezzel szemben az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy 2017. novemberében meghozott döntésében úgy rendelkezett, hogy nem állapítható meg a közvetlen diszkrimináció, ha egy pályázót azért utasítanak el, mert 25 év feletti és kifejezetten 25 év alatti munkavállalót kíván felvenni  a munkáltató, az ezért járó állami támogatás elnyerése érdekében. Ebben az esetben tehát sikerült bizonyítania a munkáltatónak, hogy miért érte hátrány a 25 év feletti jelentkezőket és miért nem állapítható meg a közvetlen hátrányos megkülönböztetés. A védett tulajdonság (jelen esetben az életkor) és a hátrány (jelen esetben az elutasítás) közötti ok-okozati kapcsolat ugyanis nem minden esetben vezet az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapításához.

A diszkrimináció következménye

Az álláshirdetésben, vagy az állásinterjún alkalmazott diszkrimináció megállapítása esetén több jogkövetkezmény is alkalmazható a jogsértő munkáltatóval szemben. A jogkövetkezmények közül a cégek számára a legfájdalmasabb feltehetően az ötvenezer forinttól hatmillió forintig terjedő bírság.

Azért, hogy a potenciális munkáltatók  a munkaviszony létrejöttét megelőzően elkerüljék a diszkriminációt és az akár hatmillió forintos bírságot, ezért mindenképpen érdemes megvizsgálni az álláshirdetések szövegét, valamint az interjúk során alkalmazott kérdéslistákat.

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című rendezvényen.
2021. 08. 11. 05:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Csükkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
2021. 08. 06. 06:00
Megosztás:

Új ipari területeket építenek ki Pásztón

Tíz hektáron építenek ki új ipari területeket a belvárost elkerülő bekötőúttal Pásztón több mint 500 millió forintos beruházásban - az MTI-t erről a városháza kommunikációs munkatársa tájékoztatta csütörtökön.
2021. 08. 06. 02:00
Megosztás:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás: