Főtitkárváltásra készül a német Kereszténydemokrata Unió

Főtitkárváltásra készül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a párt vezetősége Angela Merkel pártelnök-kancellár javaslatára Saar-vidék tartomány eddigi miniszterelnökét, Annegret-Kramp Karrenbauert javasolja a tisztségre - jelentették be hétfőn Berlinben.

Főtitkárváltásra készül a német Kereszténydemokrata Unió

A pozíció betöltéséről a párt február 26-i rendkívüli kongresszusán döntenek. Biztosra vehető, hogy Annegret-Kramp Karrenbauert választják meg a főtitkári tisztségből betegségére hivatkozva távozó Peter Tauber utódjának.
   
Angela Merkel a hétfői elnökségi ülés után tartott tájékoztatón köszöntet mondott Peter Taubernek az utóbbi négy évben végzett munkájáért. Kiemelte, hogy a CDU fiatal nemzedékéhez sorolt politikus fontos ügye volt a munkavállalók EU-n kívüli bevándorlásáról szóló törvény megalkotása, és törekvésének eredményét mutatja, hogy a jogszabály kidolgozásáról megállapodtak a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) folytatott koalíciós tárgyaláson.
   
A pártelnök Annegret-Kramp Karrenbauerről szólva kiemelte, hogy meglepte és mélyen megérintette az a döntése, hogy a tartományi miniszterelnöki pozícióból a pártfőtitkári tisztségre kíván váltani. Megjegyezte, hogy a következő szövetségi kabinetben is "talált volna helyet", ha úgy határoz, hogy szövetségi miniszterként folytatja pályafutását.
    

Mint mondta, "nagy szerencse" a CDU-nak, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer lesz a következő főtitkár. Legfőbb feladata az lesz, hogy megerősítse a párt valamennyi - konzervatív, keresztényszociális, liberális - "gyökerét", és küzdjön azért, hogy az emberek minél inkább "otthonra  találjanak" a CDU-ban a mostani "nehéz, nyugtalan időben", amelyben "súlyos nyomás" nehezedik a néppártokra.
    

Annegret Kramp-Karrenbauer hangsúlyozta, hogy a mostani "az egyik legnehezebb politikai időszak Németország történetében", és ebben a helyzetben erős néppártokra van szükség, nem pedig a támogatókat több politikai oldalról "begyűjtő mozgalmakra", amelyeket csak a vezető személye tart össze.
    

Főtitkárként azért dolgozik majd, hogy a CDU a jövőben is a "politikai közép" első számú tényezője legyen. Szerinte a német politika előtt az a legnagyobb kihívás, hogy olyan szellemi környezetben kell megerősíteni a társadalmi összetartást, amelyben nem a közösség, hanem az egyén a legfontosabb.
     

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Kifejtette, hogy a következő, 2021-ben tartandó szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásig meg kell újítani a CDU politikáját, méghozzá egy alulról építkező programalkotási folyamattal. Kiemelte: azt szeretné, hogy a CDU "izgalmas" párt legyen, amelyben élénk vita zajlik a német társadalom előtt álló kihívások megválaszolásáról.

Annegret Kramp-Karrenbauer a párt saar-vidéki szervezetének vezetője, és 2011 óta a tartomány miniszterelnöke. Vezetésével a CDU 2011 óta mindkét tartományi törvényhozási (Landtag-) választást megnyerte, tavaly márciusban a szavazatok 40,7 százalékát gyűjtötte össze, és győzelmével megakasztotta az SPD országos támogatottságának lendületes növekedését, amely az időközben távozott pártelnök, Martin Schulz 2017 eleji megjelenésével kezdődött.
   
A CDU-ban kiemelkedően népszerű 55 éves politikust Angela Merkel bizalmasaként és utódjelöltjeként tartják számon. A német sajtóban hetek óta találgatnak arról, hogy a kancellár miként készíti majd elő az utódlást, hogyan emeli be kiválasztottját a politika első vonalába, hogy 2021-re átvehesse a párt vezetését, és kancellárjelöltként vágjon neki a Bundestag-választás kampányának. A legtöbb találgatás arról szólt, hogy a ciklus elején, esetleg a ciklus közepén megkapja valamelyik fontos minisztériumot. Arra egy lap, egy szerkesztőség és egy politikai elemző sem számított, hogy a párt főtitkára lesz.
   
Angela Merkel a tájékoztatón kitérő választ adott az utódlásra vonatkozó kérdésre. Megjegyezte: az újságírók "kiváltsága", hogy mindig azzal foglalkoznak, mi lesz "három kör múlva", a politikusok viszont a jelenre összpontosítanak.
    

"A történelem nem ismétli önmagát" - jegyezte meg arra a felvetésre, hogy ő az 1998-tól 2000-ig betöltött főtitkári tisztségből került a pártelnöki pozícióba.
    

Annegret Kramp-Karrenbauer Angela Merkel után a második nő a CDU főtitkári tisztségében, és az első CDU-s tartományi miniszterelnök, akiből pártfőtitkár lesz. Eddig rendre fordítva volt a sorrend, a főtitkári tisztség köztes állomás volt magasabb pozíciók felé.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: