Ismét nő lett az Év Fiatal Vezetője

Negyvennél is több pályázó közül Paál Laura, a GE Global Operations IT vezetője lett az „Év fiatal vezetője – 2017” pályázat győztese, aki egyúttal a nagyvállalati kategóriát is megnyerte. A szervezők idén is hirdettek kategória-győzteseket a nonprofit, kkv-, közigazgatási és nagyvállalati kategóriákban.

Ismét nő lett az Év Fiatal Vezetője

A beérkezett anyagok majdnem fele nagyvállalati vezetőtől érkezett, a fennmaradó részt közel egyenlő részben teszik ki a kkv, állami és nonprofit szervezetből érkezett pályázatok. „Örömmel jelentjük, hogy idén is erősödött a Budapesten kívüli, vidéki székhelyű szervezetek mezőnye. A területi felhozatal, ahol a fiatal vezetők tevékenykednek szintén nagyon színes. Van, aki tánciskolát vagy épp önkéntes programot vezet, akad, aki bankban igazgató, vagy épp a világ egyik legnagyobb vállalatánál vezető, de van vidéki polgármesterünk is” – mondta el köszöntőbeszédében Tóth Annamária, a díjat kiíró Fiatal Vezetők Akadémiáját is működtető Coaching Team coaching üzletágvezetője a díjkiosztó gálarendezvényen. A szakember hozzátette, hogy a pályaművek 40 százalékát női versenyzők nyújtották be. „A pályázóknak ajánlásokat is be kellett nyújtaniuk, amiket mindig jó szívvel olvasunk, hiszen nagyon személyes tapasztalásokat osztanak meg ilyenkor az ajánlók, akik a legtöbbször felettesek, mentorok, beosztott kollégák és családtagok” – mondta el a pályaművekkel kapcsolatban Tóth Annamária.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének?

Az értékelési folyamat során, első körben a 6 tagú zsűri arról döntött, hogy az adott pályázatot továbbengedi-e a második körbe, vagy sem. A második állomásig a pályázatok kicsivel több mint fele jutott. Ezután szigorú pontozás következett, összesen 180 pontot érhettek el a pályázók. A zsűritagok többek között olyan szempontokat vették figyelembe, mint hogy milyen szerepet tölt be vezetőként az adott szervezetben vagy szervezeti egységben a pályázó, milyen a hatása a csapatára és adott esetben rajtuk kívüli környezetre. Milyen eredményeket ért már el, mit tart a vezetői küldetésének, hogyan éli meg azt a mindennapokban. Mik a tervei, hogyan látja magát évek múlva. A vezetői „szolgálat” megjelenését, a társadalomi felelősségvállalást és a digitális világban való eligazodást kereste már a zsűri a további körökben. Az Év Fiatal Vezetője kitüntető címet a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is női pályázó nyerte el Paál Laura személyében.  

„Én hiszek abban, hogy nem lehet valaki jó vezető, ha nincs mögötte egy olyan csapat, egy olyan háttér, akik támogatják” – mutatott rá a fődíj átvételekor Paál Laura, a GE Global Operations IT vezetője. A friss győztes felhívta a figyelmet: számára az a legfontosabb, hogy egy vezető olyan célokat tűzzön ki, ami egyfelől elérhető, és egyszerre inspiráló is. A jövő vezetőinek azt üzenete: az út során maradjanak „sebezhetőek” – ne a tökéletességre törekedjenek, ne a hibátlanságot keressék, hanem éljenek együtt a hibáikkal és tanuljanak belőlük.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az értékelések alapján a kkv kategória első helyezettje Szirják Csaba, az OTT-ONE NyRT. szoftverfejlesztési részleg vezetője, a nonprofit kategória győztese pedig Benkő Fruzsina, Szociális Innováció Alapítvány InDaHouse Hungary programjának megálmodója és vezetője lett, míg a közigazgatási szervezetek vezetői közül Balázsy Péter, Vas Megyei Önkormányzati Hivatal vezetője, megyei jegyző került az élre. A zsűri két különdíjast is jutalmazott Varga Tamás, a szállás.hu üzletfejlesztési vezetője, valamint Sipos Zsolt, a Dolce Dance kft., Events21 kft. tulajdonosának személyében.

 

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?


„A díjra olyan 40 év alatti vezetők pályázhattak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk volt, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során” – emlékeztetett Tóth Annamária. A díj projektvezetője elmondta azt is, jó volt látni a pályázat lebonyolítása során, hogy a pályázók komolyan és tudatosan élik meg a vezetői szerepet, egyéni sikerüknek valamennyien azt tartják, hogy az általuk irányított csapat önállóan is képes hatékony munkát végezni, jó döntéseket meghozni. „Célunk, hogy az Év Fiatal Vezetője díj egyre nagyobb szakmai rangot vívjon ki magának, és a visszajelzések alapján úgy látjuk, jó úton járunk” – vallja Bite Barbara, a Coaching Team alapító-ügyvezetője. A szakember elmondta, más szakmai díjakhoz képest az Év fiatal vezetője pályázaton kifejezetten összetett feladat a pályamű összeállítása, amit aztán több körös, zsűri előtti prezentáció is nehezít. Ezek alapján a versenyzők magát a pályázati folyamatot is egyfajta önismereti utazásnak és nem mellékesen élvezetes időtöltésnek élik meg. „Elmondható, hogy évről évre erősödik a mezőny. A zsűri idén nagyon magas pontszámokat adott és még a harmadik kör után is izgalmas beszélgetések zajlottak, míg eldőlt, hogy ki lesz az Év Fiatal Vezetője, a kategória győztesek és a különdíjasok – akiknek ezúton is szívből gratulálunk” – köszöntötte a díjazottakat Bite Barbara.     

* * *
Helyezettek, díjazottak

Az Év fiatal vezetője 2017 fődíjasa, és a nagyvállalati kategória győztese: Paál Laura, GE Global Operations

KKV Kategória győztese: Szirják Csaba, OTT-ONE NyRT

Nonprofit kategória győztese: Benkő Fruzsina, Szociális Innováció Alapítvány InDaHouse Hungary

Közigazgatási kategória győztese: Balázsy Péter, Vas Megyei Önkormányzati Hivatal

Különdíjasok:    
Varga Tamás, szállás.hu
Sipos Zsolt, a Dolce Dance kft., Events21 kft.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: