Belassult a brit gazdaság

A korábban becsültnél valamivel lassabb volt a brit gazdaság növekedése a tavalyi negyedik negyedévben és 2017 egészében is. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett második becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésben 0,4 százalékkal bővült 2017 utolsó három hónapjában. A januárban ismertetett első becslésben még 0,5 százalékos növekedés szerepelt a záró negyedévre.

Belassult a brit gazdaság

Az ONS szerint a lefelé mutató növekedési korrekciót a termelőágazatok teljesítményére adott becslés valamelyes csökkentése magyarázza.
   
A statisztikai hivatal csütörtöki második becslése szerint 2017 egészében a brit gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal nőtt, szintén 0,1 százalékponttal lassabban az első becslésben valószínűsített ütemnél.
   
A brit hazai össztermék 2016-ban 1,9 százalékkal növekedett. A 2017-ben mért egész éves növekedés 2012 óta a leglassabb volt.
   
Londoni makrogazdasági elemzők az idei év egészére sem várnak jelentősebb élénkülést a brit gazdaságban.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a tavalyi GDP-teljesítmény csütörtökön ismertetett második becslése utáni előrejelzésében közölte: 2018-ra mindössze 1,6 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban, tekintettel a tartósnak tűnő belföldi bizonytalanságokra, valamint a monetáris kondíciók várható belföldi és globális szigorodására.
    

Londoni pénzügyi-gazdasági elemzők már korábbi tanulmányaikban felhívták a figyelmet arra, hogy a brit gazdaság - elsősorban az EU-tagság megszűnése körüli bizonytalanságok miatt - növekedési szempontból leszakadt a többi globális gazdasági erőcentrumtól, mivel azok növekedési üteme dinamikusan gyorsul, miközben a brit gazdaságé stagnál vagy lassul.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  
Nemrégiben Mark Carney, a Bank of England - a brit jegybank - kormányzója is hangsúlyozta, hogy a beruházási érték százalékos növekedési üteme a többi fejlett ipari gazdaságban kétszámjegyű, a brit gazdaságban ugyanakkor "az egyszámjegyű tartomány alsó vége felé jár".
   
Carney szerint a nominális brit GDP-érték máris egy százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a jegybank a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás előtt az idei év elejére várt. A jegybanki kormányzó szerint ez több tízmilliárd fontnak megfelelő aktivitási veszteséget jelent.
   
A Bank of England azonban ennek ellenére valamivel derűlátóbban ítéli meg a növekedési kilátásokat, mint az elemzői közösség.
    

Minap kiadott új negyedéves inflációs jelentésben a brit jegybank hangsúlyozta, hogy a világgazdaság növekedési üteme hét éve nem volt olyan gyors, mint most, és ez a brit gazdaság teljesítményét is élénkíti.
   
A Bank of England ennek alapján a brit hazai össztermék idei növekedésére adott előrejelzését az előző, tavaly novemberi inflációs jelentésben szereplő 1,5 százalékról 1,7 százalékra, jövő évi növekedési becslését 1,7 százalékról 1,8 százalékra javította, és közölte, hogy megítélése szerint a monetáris politikát az előző inflációs jelentésben valószínűsítettnél "valamivel hamarabb és valamivel nagyobb mértékben" kell majd szigorítani.
   
A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát. Az ezzel egy időben kiadott előző inflációs jelentés háromévi távlatban két további, egyenként 0,25 százalékpontos jegybanki kamatemelés lehetőségére tett utalást.
   
Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági kutatóműhelye, az Oxford Economics makrogazdasági elemzői csütörtökön ismertetett új előrejelzésükben közölték: 2018-ra és 2019-re is két-két jegybanki kamatemelést várnak, és azt valószínűsítik, hogy a Bank of England alapkamata 2019 végéig 1,50 százalékra emelkedik.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: