A nők hosszabb életre számíthatnak, mint a férfiak, ezzel együtt hosszabb távra kell tervezniük, ha időskori anyagi biztonságukról van szó!

Az Aegon Alapkezelő idei harmadik, március 5-én rendezett ügyfél szemináriuma ezúttal kizárólag női előadókat delegált a nőnap tiszteletére. Hangsúlyt kapott ezzel a társaság azon törekvése, hogy bemutassa, milyen fontos szerepe van termékfejlesztési és befektetési területen is a cégnél dolgozó nőknek. Dr. Naffa Helena, részvényelemző, Omaisz Réka befektetési alap kiválasztási vezető és Kelecsényi Petra termékfejlesztési és értékesítési szakértő betekintést engedtek abba, hogyan járul hozzá munkájuk egy-egy döntés előkészítéséhez.

A nők hosszabb életre számíthatnak, mint a férfiak, ezzel együtt hosszabb távra kell tervezniük, ha időskori anyagi biztonságukról van szó!

Háromból ketten nők az Aegon globális igazgatótanácsában


A szeminárium moderátora, Veresegyházi Gábor, az Aegon Alapkezelő online értékesítési vezetője bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az Aegon Alapkezelő globális vezérigazgatója is nő, az ausztrál Sarah Russel, aki az esemény kapcsán levében is üdvözölte a rendezvény résztvevőit és hangsúlyozta az este előadóinak mennyire fontos szerepe van a cég sikereiben. Sarah Russel üzenetében kiemelte, egy nemzetközi nyugdíj kutatás vonatkozó eredményeit, mely szerint a nők hosszabb életre számíthatnak, mint a férfiak, ezzel együtt hosszabb távra kell tervezniük, ha időskori anyagi biztonságukról van szó. A nők kevesebbet keresnek és jellemzőbb a részmunkaidős foglalkoztatás is, ami megnehezíti a megtakarítások felhalmozását. A nők azon várakozása, hogy kényelmes jómódban tölthetik majd nyugdíjas éveiket aggasztóan alacsony, különösen a Kelet-Európai régióban. A vezérigazgató úgy gondolja, a nőknek, bár hagyományosan elkötelezettek a megtakarítások irányában, tudatosnak kell lenniük, hogy elérjék a céljaikat.

Mennyi adóelőnyhöz juthatok nyugdíjig? Nézd meg ITT!

 

Új üzletág női vezetővel


Sarah Russel üzenete után elsőként Omaisz Réka beszélt arról, hogyan jött létre nemrégiben a befektetési alap kiválasztási üzletág, melynek vezetőjeként dolgozik. A cégnél folyamatosan foglalkoztak külső alapok kiválasztásával, azaz a bekerülő mögöttes alapokat, - a nem saját Aegon alapokat – korábban is át kellett nézniük, ám míg csupán kvantitatív alapon, historikus teljesítményt tekintve vizsgálódtak. A 2017 januárjában létrejött új üzletág fókusza azonban kiegészült, ma már azt is tudniuk kell, hogy az adott portfólió menedzser miért tudott egy adott időszakban sikeresen kezelni egy-egy alapot, vajon az adott piaci környezet volt-e a segítségére, hogyan kezeli a stratégiát, a megváltozott piaci környezetet, milyen a befektetési csapat, azaz számos szubjektív tényezőt is figyelembe vesznek az alapkiválasztás során. Omaisz Réka hangsúlyozta, hogy az alapkezelő és a régió cégcsoporthoz tartozó további alapkezelői is úgy látják, hogy igen fontos az egy éve létrehozott új üzletág tevékenysége.

 

Abszolút hozamú és vegyes; jelenleg a legnépszerűbb alapok


Kelecsényi Petra, termékfejlesztési és értékesítési szakértő, aki folyamatosan nyomon követi a befektetési termékek forgalmát beszámolt róla, hogy a piaci trendek alapján ma egyértelműen az abszolút hozamú alapok, illetve a vegyes alapok a legnépszerűbbek. Az alacsony kamatkörnyezetben a többi alap esetében nehézséget jelenthet a hozam előteremtése, így itt vizsgálni kell a hozzárendelt kockázatot is.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Akár az olajfinomítóba is elmegyünk, mielőtt döntenénk


Dr. Naffa Helena, részvényelemző, aki a tavalyi évben csatlakozott
az Aegon csapatához bemutatta, hogy munkája során elsősorban az energia területét, kiskereskedelmi vállalatokat és egészségügyi cégeket követ nyomon. Dr. Naffa Helena elmondta, hogy az említett szektorokra szakosodást az indokolja, hogy a vállalatokat nem absztrakt módon önmagukhoz mérik csupán, amikor részvény eladásról, vételről döntenek, hanem a versenytársak környezetében vizsgálódnak. „Nem elég tudnunk mennyit ér egy vállalat, azt is ki kell kitalálnunk, hogy az átlag befektető mit gondol, mit fog hozni a vállalat, hiszen ez mozgatja a piaci árfolyamokat.” – sorolta a szempontokat a szakértő.

Mennyit ér a házimunkád? Itt forintra kiszámolhatod


Szakosodva az egyes szektorokra, ő maga is gyakorta látogat olajfinomítókat, műszaki oldalról is egyeztet a szakemberekkel, így pontosan átlátja az összefüggéseket a kihasználtság, a nyersolajak minősége és beszerzése, illetve a kihozott termékek között. 

Dr. Naffa Helena a szektor hazai részvevőjéről a MOL-ról is beszélt. Kifejtette, hogy elemzőként nagyon szereti a vállalatot, úgy gondolja, hogy európai viszonylatban is versenyképes finomítókkal rendelkezik, a kitermelési részlegük ellenben gyenge volt az utóbbi években, csökkent a termelés. Azonban úgy látja, ez stratégiai szemlélet a vállalatnál, lévén egy klasszikusan jól, vertikálisan integrált vállalatról van szó, ami azt jelenti, hogy saját termelésüket finomítják és a termékeket a kutakon értékesítik.


A Mol portfolióját úgy alakították ki, hogy immunis legyen az olajár változással szemben, nagy változás nem látható a jövedelemtermelő képességben, amennyiben csökken vagy emelkedik az olajár. Hiszen, amit megnyer a kitermelésben, azt elbukja a finomításban és fordítva. 

 

A részvényelemző a fenti mellett több érzékletes példával mutatta be munkáját, a részvények alakulásának miértjeit. Többek között a kiskereskedelmi szektorban szerzett tapasztalatai közül említette a CCC néven cipőiről ismert céget, mely elég erőteljes növekedési történettel rendelkezik. Évi 30 százalékos növekedést jeleznek előre, melyet az online jelenlét is megerősít, az ecipő.hu oldallal. Bár a szakértő úgy gondolta, hogy fogyasztói szemmel nem megalapozott az online cipővásárlás, hiszen nagyon fontos a megfelelő méret, amihez próba szükséges. Erre azonban rácáfoltak a számok, melyek azt mutatják, hogy egy nagyon erőteljesen dübörgő üzletágról van szó, mely sokkal magasabb megtérülésekkel rendelkezik a valós üzletekhez képest.

 

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a regisztrált álláskeresők száma

Hónapról hónapra kevesebb a regisztrált álláskereső Magyarországon, számuk a tavaly júniusi mélypont óta már több mint 120 ezerrel csökkent a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai szerint - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca által csütörtökön az MTI-hez eljutatott közleményben.
2021. 08. 26. 15:00
Megosztás:

Fenntartható-e az összeszerelő Magyarország?

Az alacsony bérek politikájával Magyarország jelentős nemzetközi versenyelőnyt épített ki magának. Hirdetjük, hogy kiváló befektetési lehetőségeket kínálunk, rugalmas munkaerőpiaccal, alacsony munkaerő-költségek mellett, érdemes itt fejleszteni, beruházni. Vajon belülről nézve, nekünk is ez lenne a tartós, legjobb út?
2021. 08. 25. 16:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

Nem teljes a munkáltatói bizalom a távmunkában foglalkoztatottak felé.

A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
2021. 08. 25. 03:00
Megosztás:

Egyszerűbb és gyorsabb toborzást követelnek a vezetők

A Magyarországon kialakult munkaerőhiány következtében szinte minden szektorban megnehezült a toborzás. Egyre több nehézséggel szembesülnek a mindennapokban a cégvezetők és a HR szakemberek, hiszen a gyorsan változó munkaerőpiaci viszonyok és a munkavállalók minél jobb minősége között kell megállniuk a helyüket. Ma már a munkahelyváltás folyamata is felgyorsult, ami a toborzóktól azonnali reakciókat és hatékony kommunikációt kíván meg számos csatornán, miközben rövid időn belül kell megtalálniuk a szervezet számára tökéletes munkaerőt. Ennek a megváltozott helyzetnek is meg vannak az eszközei, amiről Nemes-Nagy Szilvia a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, vezetési és toborzási szakértő adott részletes tájékoztatást.
2021. 08. 22. 05:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Ismét egyre optimistábbak a magyar munkavállalók

A hazai munkavállalók az egy évvel ezelőtti állapothoz képest egyre optimistábban tekintenek jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására, amelyet egy esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció rekordmagas pontszáma is alátámaszt. Összességében elmondható, hogy a magyarok egzisztenciális válságérzete már túl van a mélyponton és közelít a járvány előtti időszakhoz, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
2021. 08. 14. 07:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele biztosnak látja munkahelyét

Több mint öt évre látja biztosnak a munkahelyét a magyar munkavállalók 62 százaléka, míg egy évvel korábban ez az érték még 55 százalékon állt, vagyis egyre optimistábbak a magyar dolgozók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb, júniusban készített közös kutatásából.
2021. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Így nőtt a román nettó átlagbér

Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
2021. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra

Sokan visszakerültek a munkaerőpiacra azok közül, akik korábban elvesztették munkájukat, így ma 4,7 millió foglalkoztatott van országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Miskolcon, az Együtt a munkavállalásért Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című rendezvényen.
2021. 08. 11. 05:30
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás:

Képzésekkel segítik a munkavállalók elhelyezkedését

Informatikai ismereteket nyújtó képzésekkel segíti a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a munkavállalók elhelyezkedését, vissza nem térítendő uniós források felhasználásával a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop).
2021. 08. 07. 00:01
Megosztás:

Csükkent a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban

Csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a szokásos heti statisztika szerint, míg az elbocsátott munkavállalók száma 21 éves mélypontra süllyedt júliusban.
2021. 08. 06. 06:00
Megosztás:

Új ipari területeket építenek ki Pásztón

Tíz hektáron építenek ki új ipari területeket a belvárost elkerülő bekötőúttal Pásztón több mint 500 millió forintos beruházásban - az MTI-t erről a városháza kommunikációs munkatársa tájékoztatta csütörtökön.
2021. 08. 06. 02:00
Megosztás:

Robbanás előtt áll a hazai HR digitalizáció

Cégmérettől, iparágtól és digitális HR érettségtől függetlenül intenzív informatikai fejlesztési hullámra lehet számítani a HR területén – derül ki a Deloitte Digitális HR 2021 kutatásából. A HR technológiák aktuális magyarországi állapotáról átfogó képet adó felmérés szerint a HR adatok elemzése és a HR fókuszú üzleti intelligencia, az online képzések és fejlesztés, továbbá a toborzás, onboarding és tehetségmenedzsment lehetnek elsősorban a digitalizáció célkeresztjében.
2021. 08. 03. 03:00
Megosztás:

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás

Sosem látott csúcson van a foglalkoztatás, de folytatódik a munkahelyteremtés - áll az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Milyen tényezők befolyásolják a fizetéseket?

A gazdaság újraindulása miatti munkaerőhiány béremelési nyomást eredményezhet, a gyorsuló infláció viszont laposabbá tette a reálbérindex görbéjét. Mi várható a következőkben?
2021. 07. 31. 10:00
Megosztás: