Eddig több mint 526 milliárd forint az államháztartás hiánya

Az államháztartás - önkormányzatok nélkül számításba vett - központi alrendszere 526,6 milliárd forint hiánnyal zárta az év első két hónapját. Ezen belül a központi költségvetés hiánya 599,5 milliárd forint volt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 52,8 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 20,1 milliárd forintos többletet értek el - erősítette meg az előzetes adatokat szerdán kiadott részletes jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Eddig több mint 526 milliárd forint az államháztartás hiánya

A tavalyi év azonos időszakában 180,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere.
   
Az idei kéthavi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 38,7 százalékának felel meg.
   

A két év közötti jelentős eltérést az NGM azzal indokolta, hogy idén februárban folytatódott az uniós támogatások megelőlegezése, illetve fellendült a Modern városok program projektjeinek kifizetése.
   
Az idei uniós kifizetések az éves előirányzat 20,3 százalékát, 492,0 milliárd forintot tettek ki, a múlt év első két hónapjának 153,3 milliárd forintjával szemben, ami önmagában 338,7 milliárd forinttal növelte az idei kiadásokat. Január-februárban 74,9 milliárd forintot tett ki a Modern városok programban megvalósuló fejlesztések költségvetési támogatása - derül ki a jelentésből.
    

A központi alrendszer bevételei az előző év azonos időszakához képest 30,2 milliárd forinttal nőttek és február végéig 2805,4 milliárd forintot tettek ki. Mint az NGM jelentése kiemeli, ezen belül növekedtek a személyi jövedelemadóból, valamint a biztosítottak által fizetett nyugdíj, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékokból származó bevételek.
    

A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele az év első két hónapjában 388,8 milliárd forint volt, ami 57,6 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. A szociális hozzájárulási adóból és járulékból befolyt társadalombiztosítási bevételek 41,2 milliárd forinttal, 814,1 milliárd forintra emelkedtek annak ellenére, hogy 2,5 százalékponttal, 19,5 százalékra csökkent a járulékkulcs.
    

Az általános forgalmi adóból származó 413,5 milliárd forint bevétel 123,3 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbitól. A bevételek 98,2 milliárd forinttal emelkedtek ugyan, de a visszautalások 221,5 milliárddal meghaladták a tavalyiakat miután idén januártól a jó adózók kiutalási határideje 45 napról 30 napra csökkent és idén februárban mind a 75 napos, mind a 45 napos, valamint a 30 napos kiutalási határidő egybeesett - magyarázta az NGM jelentése.
    

A jövedéki adóból származó 150,9 milliárd forint kéthavi bevétele 14,1 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, főképp a dohánytermékek jövedéki adójának 19,8 milliárd forintos emelkedése miatt.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Január-februárban a kiadások 737,2 milliárd forinttal, 3332,0 forintra emelkedtek.
   
A lakásépítési támogatásokra fordított kiadások az év első két hónapjában 23,5 milliárd forintot tettek ki, ami nagyságrendjében megegyezik az előző év azonos időszakával.
    

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap a családi támogatásokra, a korhatár alatti ellátásokra, a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatásokra, valamint a különféle jogcímen adott térítésekre 109,9 milliárd forintot fizetett ki, alig 2 milliárddal kevesebbet a tavalyinál.
   
A múlt év első két hónapjával összevetve a kamatbevételek 11,4 milliárd forinttal nőttek, a kiadások 31,3 milliárddal csökkentek, így a kamategyenleg 42,5 milliárddal javult, amit fizetések éven belüli eltérő lefutásával magyarázott az NGM.
   
A központi költségvetés adóssága az év első két hónapjában 579,5 milliárd forinttal, 27 325,7 milliárd forintra emelkedett.
   
A nettó forintkötvény kibocsátás és hitelfelvétel 732,2 milliárd forinttal növelte az adósságot, ami a költségvetés éves hiányát és részben a lejáró devizaadósságot finanszírozza. Csökkentette az adósságot 87,6 milliárd forintnak megfelelő összegű devizaadósság törlesztése, de a forintban számított nyilvántartási értékét 76,2 milliárd forinttal növelte a forint árfolyamának gyengülése az elmúlt év végéhez képest.
   
Az adósság növekedést jelentősen lefékezte az egyéb kötelezettségek állományának 141,3 milliárd forintos csökkenése, ami az euró felértékelődése következtében az úgynevezett mark-to-market betéteken keletkezett. (A deviza-államadósság kockázatainak csökkentése érdekében az ÁKK Zrt. swap műveleteket köt, az ilyen ügyletek után az ÁKK-nál elhelyezett fedezeti összegek, az úgynevezett mark-to-market betétek az adósságállomány részét képezik és az egyéb kötelezettségek soron jelennek meg.)
    

A kormány idei évre továbbra is 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel és az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél teljesítésével számol - hangsúlyozza az NGM jelentése.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: