Választási adatok: az internetezők 83%-a megy el szavazni

A Bónusz Brigád számára fontos a magyar internetezők véleménye, hiszen Magyarországon ez az oldal értékesíti a legtöbb élményt, kikapcsolódást és szolgáltatást. A tudatos internetezés elkötelezett támogatójaként 2017 szeptemberében útjára indította a GKI Digital szakmai közreműködésével a "Ti mondjátok el Magyarország véleményét" című kutatás-sorozatot. A sorozat ezúttal a 2 hét múlva esedékes országgyűlési választásokkal kapcsolatos várakozásokat, preferenciákat járja körbe.

Választási adatok: az internetezők 83%-a megy el szavazni

A kampányidőszak kezdete óta számtalan felmérés és elemzés foglalkozott már a várható eredményekkel, ugyanakkor magához a választáshoz kötődő véleményekre, a pártpreferenciák mögött lévő érdekességekre már kevesebb hangsúly került. Éppen ezért a következő parlament összetételének megjóslása helyett a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatása azt tűzte ki célul, hogy egy kicsit tágabb értelmezés mellett, esetenként könnyedebb kérdések formájában foglalkozzon a választás területével.

Természetesen a felmérés során nem kerültük ki a pártpreferenciák kérdését sem, ugyanakkor elemzésünk célja nem a várható mandátumok becslése, sokkal inkább az egyes pártok helyzetének bemutatása, illetve szimpatizánsaik preferenciái voltak.




Szavazás vagy érdektelenség?
 
Egy országgyűlési választás esetében mindig nagyon fontos kérdés a részvételi arány. Különösen igaz ez akkor, amikor magas azon választópolgárok aránya, akikről közvélemény-kutatásokkal, felmérésekkel nem lehet megismerni a pártpreferenciáikat, így érdemben képesek az előre jelzetthez képest befolyásolni a várt eredményeket.

Nincs ez másképp az aktív internetezők körében sem, még úgy is, hogy esetükben általánosságban elmondható, hogy a politika iránt nyitottabb, érdeklődőbb (74%) sokaságról beszélünk. Mindez alapjaiban határozza meg, hogy milyen arányú lehet a részvétel, hiszen a téma iránt kevésbé nyitottak körében sokkal kisebb az esély a pártok általi “mozgósításra”. A politika iránti érdeklődés a korral előrehaladva egyre nő: míg a 30 év alattiak körében nem éri el a 65%-ot a téma iránt érdeklődők súlya, addig az 50 évesek körében csaknem 80%, a 60 év felettiek körében pedig 87% a súlyuk.



Jól mutatja a választási hajlandóság és a politika iránti érdeklődés kapcsolatát az is, hogy míg a pártpreferencia alapján bizonytalanok körében 77%, a szimpátiájukat fel nem vállalók esetében 68% a politikával foglalkozók súlya, addig az áprilisi választáson biztosan részt nem vevők körében “mindössze” 35% azok aránya, akik a politikával foglalkoznak.

A kutatás alapján az áprilisi országgyűlési választásokon az aktív internetezők 83%-a jelezte, hogy biztosan részt fog venni. Természetesen az aktív internetezők jellemzően nyitottabb, képzettebb társadalmi réteget képviselnek. Tekintettel arra, hogy a 4 évvel ezelőtti választáson szavazók súlya ugyanezen körben 80% volt – akkor a tényleges részvételi arány a teljes 18 év feletti lakosság körében 61%-os volt – azt valószínűsíti, hogy a 4 évvel ezelőttinél kismértékben nagyobb lesz a részvételi arány a választásokon.



Összességében a 7.200, kitöltést elkezdő válaszadóból a kitöltők negyede a szavazással kapcsolatos kérdések megjelenésekor azonnal bezárta a kérdőívet, míg a megmaradt kitöltők további 10%-a a későbbi kérdések során szakította meg a kitöltést. A köztes elhagyók ilyen magas aránya is jól jelzi, hogy az aktív internetezők körében (is) nagyon magas a bizonytalanok, illetve a rejtőzködők aránya.

A legfiatalabb internetezők szívügyüknek érzik az országgyűlési választást. Miközben a 2014-es választáson a jelenlegi 18-24 év közötti korosztály 52%-a ment el ténylegesen szavazni, addig az idei évi választásra már 76%-uk szeretne mindenképpen elmenni (természetesen a korcsoport egy része az elmúlt 4 évben érte el a szavazáshoz szükséges kort).  Ráadásul a korcsoport többségének (58%) pontos elképzelése van arról, hogy voksát melyik párt mellett teszi le.



A szavazáson biztosan részt nem vevők, illetve a bizonytalanok aránya az aktív internetezők körében 15%-ot ér el, míg a női internetezők körében 19%-ot. A részvétel tekintetében bizonytalanok, illetve biztosan távolmaradók esetében a legnagyobb problémát az jelenti, hogy egyrészt kiábrándultak már a politikából (49%), másrészt nem találtak eddig olyan jelöltet, vagy pártot, akire szívesen szavaznának (43%).

Erős a kormánypártok pozíciója
 
A biztosan szavazó internetező választópolgárok 2/3-a pontosan tudja, hogy melyik pártra fog szavazni április 8-án. A válaszadók negyede ugyanakkor egyelőre még bizonytalan a kérdést illetően, miközben 9% azoknak az aránya, akik még névtelenül sem szeretnék megadni pártpreferenciájukat. Ez utóbbi csoport a rejtőzködők köre, amely a kérdőívünk kitöltését félbehagyók sokasága miatt valójában még nagyobb lehet.



A biztosan szavazó, pártpreferenciájukat nyíltan felvállaló aktív internetezők közül a legtöbben (47%) a FIDESZ-KDNP táborát erősítik, őket követik 23%-kal a Jobbik szimpatizánsai. A harmadik helyen álló LMP a biztos szavazók 9%-át tudhatja soraiban. Érdekesség, hogy az internetezők körében az MSZP-Párbeszéd csupán a 4. legerősebb párt. 5. helyen a DK áll 6%-os szavazóbázissal, a 6. pozíciót pedig a Momentum foglalja el 3%-kal. Végül, a szavazatok maradék 5%-a pedig a többi kis párt között oszlik meg.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A jelenlegi kormánypárt a városokban és a falvakban bír erősebb támogatottsággal az átlaghoz képest, a Jobbik esetében egyértelműen a megyeszékhelyek jelentik a legfőbb bázist, míg az LMP és az MSZP-PM számára a fővárosiak körében található a legnagyobb arányban biztos szavazó. Pártpreferenciák tekintetében ugyanakkor nemcsak a település mérete szerint láthatók nagyobb eltérések, az egyes korcsoportok is más-más megoszlást mutatnak a pártok támogatottsága tekintetében: a Jobbikra és a Momentumra a 18-24 évesek körében, az LMP-re a 30-39 évesek körében, a Fidesz-KDNP-re az 50-59 éves körében, az MSZP-re és a DK-ra pedig a 60 évnél idősebbek körében szavaznak a legnagyobb arányban.



A biztos pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb. A jelenlegi kormány a 4 legnagyobb ellenzéki pártnál együttesen is több támogatót tudhat magáénak. Ugyanakkor, összességében a biztos pártválasztók preferenciái alapján a kormánypártokat a kisebbség támogatja, 53% a mai ellenzék valamelyik pártjára szavazna. A pártot nem mondók és a válaszokat megtagadók körében valószínűleg nagyobb az ellenzék támogatottsága.

A többség ugyanarra szavaz mint 4 éve
 
A 2018-as országgyűlési választáson biztosan és konkrét párt mellett voksoló szavazók negyede nem arra a pártra fog szavazni, mint 2014-ben. Érdekesség, hogy a szavazatukat eltitkoló választópolgárok mintegy ötöde fog ugyanígy tenni, azaz a csoport többsége feltehetően idén is hű marad korábban választott pártjához.

A kutatás során, tekintettel arra, hogy a nagyobb pártok közül csak a Fidesz-KDNP, valamint az MSZP-Párbeszéd alkotott hivatalosan pártszövetséget, jellemzően egyedi pártpreferenciákra kérdeztünk rá. Igaz, ez a 4 évvel ezelőtti választás kapcsán is, amikor az ellenzéki oldalon 5 párt állított egy közös listát. Az összehasonlíthatóság érdekében ezen pártokat külön kezeltük a pártpreferenciákat vizsgáló kérdéseink során.



A legbiztosabb szavazóbázissal a Fidesz-KDNP rendelkezik, hiszen az áprilisban őket választó internetezők 94%-a már 4 évvel ezelőtt is a kormánypártra szavazott. Mindez egyrészt azt jelenti, hogy a legnagyobb párt rendelkezik a leglojálisabb szavazóbázissal, ugyanakkor azt is jelzi, hogy ők tudtak a legkevésbé új szavazókat meggyőzni a korábban más pártra szavazók közül. A Jobbik és az MSZP-PM esetében ⅔, az LMP esetében 55%, a DK tekintetében pedig 45% azok aránya, akik a mostani választáson úgy szavaznak majd az adott pártra, hogy már 4 évvel ezelőtt is őket választották.

A pártpreferenciával rendelkező, de azt nem vállalók esetében 53% azok súlya, akik nem váltottak pártot, azaz a 4 évvel ezelőtti politikai csoporttal szimpatizálnak. Más oldalról a rejtőzködő, de a választáson részt vevő internetezők csaknem fele még nem tudja biztosan, hogy vált-e korábbi választottjához képest. A bizonytalanok esetében szintén 50% azok súlya, akik még nem döntötték el, hogy másképp szavaznak-e mint 4 éve, ugyanakkor közel harmaduk már most biztos a váltásban.

Családi összetartás

Habár a politikai nézeteltérések sok családi vita okozói, a felmérés alapján úgy tűnik, hogy idén viszonylag nagy az egyetértés a párkapcsolatban élők között. A kapcsolatban élők többsége biztosan tudja (45%) vagy nagy valószínűséggel sejti (23%), hogy társa kire fog szavazni, és az esetek többségében ez azt is jelenti, hogy valószínűsíthetően (29%) vagy biztosan (57%) ugyanarra a pártra szavaznak. Pártpreferencia alapján azért megfigyelhető néhány különbség. A kormánypártok szavazói esetében a legnagyobb a párjukkal biztosan (82%) vagy valószínűleg (13%) ugyanarra a pártra szavazók aránya, de a Jobbik (69%), az MSZP-PM (57%) és a DK (56%) esetén is meggyőző többségben vannak a párjukkal biztosan egyetértők. Ebből a szempontból némileg kilóg az LMP szavazótábora, hiszen amellett, hogy a párkapcsolatban élők 40%-ának párja is rájuk szavaz, minden ötödik szavazójuk biztosan tudja, hogy párja nem az LMP-re adja majd le voksát.

Nem csak a pártokra szavazunk
 
A felmérésben az internetezők választásokhoz fűződő viszonyát vizsgálva arra is rákérdeztünk, hogy inkább a pártokra vagy a képviselőjelöltekre történő szavazást preferálják-e a választópolgárok. Összességében a legtöbb internetezőnek tetszik, hogy egyaránt szavazhat pártra és konkrét személyre is (41%), de sokan vannak azok is, akiknek elsősorban a pártválasztás fontos (37%). Csak egyéni jelöltekre 14%-uk szavazna szívesen. A csak pártválasztást preferálók aránya az életkor növekedésével csökken, és ezzel párhuzamosan a pártra és személyre egyaránt szavazni kívánók aránya is növekszik.

Az internetezők pártpreferencia szerinti csoportosítása alapján az látszik, hogy a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatói körében önmagában a pártra szavazás a fontos, az MSZP-PM, a DK és az LMP-nél pedig a párt és a jelölt kombinációja. A konkrét személyre leadott voks az MSZP-PM és a DK hívei között a legnépszerűbb, minden negyedik MSZP-PM és minden ötödik DK szavazó szeret elsősorban konkrét jelöltre szavazni.

A KUTATÁSRÓL

A kutatást a Bónusz Brigád megbízásából, online kérdőíves adatfelvétellel a GKI Digital készítette 2018. február 26. és 2018. március 11. között.

A felmérésben összesen 7.200 válaszadó vett részt, melyből a 4.975 teljeskörű választ elemeztük ki. A kapott eredményeket nem, kor és lakóhely településtípusa alapján az aktív internetezők körére súlyoztuk át, így a kapott következtetések csak ezen kör (a rendszeres internetezők - hozzávetőleg 6 millió felnőtt, azaz a szavazati joggal rendelkezők 73%-ának) véleményét mutatják be.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: