Trump elnök hazugnak nevezte az FBI volt igazgatója emlékiratait

Donald Trump amerikai elnök vasárnap egy sor Twitter-bejegyzésben élesen támadta és hazugnak nevezte James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatója emlékiratait.

Trump elnök hazugnak nevezte az FBI volt igazgatója emlékiratait

A könyv - amelynek címe A Higher Loyalty: Truth, Lies, and Leadership (Magasabb rendű hűség: igazság, hazugságok és vezetői képesség) - a héten jelenik meg, de az amerikai sajtó már nagyobb részleteket közölt belőle, s maga Comey is több interjút adott róla. Comeyt tavaly májusban menesztette posztjáról Trump elnök.
   
Donald Trump vasárnap úgy fogalmazott, hogy a könyvnek rossz kritikákat kapott, és leszögezte, hogy "nagy kérdéseket" vet fel. Szerinte még mindig nincs válasz Comey kötetének nagy kérdéseire: például arra, hogy "miért hozott nyilvánosságra titkosított információkat (börtön érte), miért hazudott a kongresszusnak (börtön érte), miért utasította vissza a Demokrata Országos Bizottság, hogy átadja a szervert az FBI-nak" - írta mikroblog-bejegyzésében az elnök, utalva arra a szerverre, amelyen a volt külügyminiszter és a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton elektronikus levelezéseinek egy része volt található. Trump kétszer is azt sugalmazta, hogy James Comey megérdemli a börtönt.
   
A könyv kedden kerül a boltokba, és vasárnap este az ABC televízió hosszas beszélgetést sugároz a menesztett FBI-vezetővel. Comey nem rajzol hízelgő képet Donald Trumpról. A többi között azt írta, hogy az elnökkel folytatott beszélgetései karrierjének korábbi szakaszára emlékeztették őt, amikor a szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészeként dolgozott. "A főnök mindent ellenőriz. Eskük a lojalitásról. A mi és ők világkép" - írta. Emellett megismételte a bizonyítottan hamis információkon alapuló - és a demokraták kampánystábja által finanszírozott - volt brit hírszerző, Christopher Steele által összeállított lejárató dossziéban szereplő állítások egy részét is.
    

Donald Trumpot feldühítették a könyvből már megjelent részletek. Leszögezte, hogy soha nem kért lojalitást a volt FBI-igazgatótól. "Egyáltalán, alig ismertem ezt a pasast". Azzal jellemezte Comeyt, hogy "nem okos" és "a történelem legrosszabb FBI-igazgatójaként" marad meg az emlékezetben. A könyvét pedig "haszonlesőnek" és "hamisnak" minősítette.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A vasárnap délelőtti televíziós politikai vitaműsorokban a elnök néhány munkatársa, köztük Kellyanne Conway tanácsadó és Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője interjúkban hangsúlyozta, hogy Comey nem szavahihető és nem megbízható. Sarah Huckabee Sanders például az ABC televízióban kommentálta Comey azon kijelentését, miszerint úgy gondolta, hogy Hillary Clinton nyeri meg az elnökválasztást, és ezért állt elő ismételten a szerver-üggyel, vagyis azzal, hogy Clinton külügyminisztersége idején bizalmas információk és adatok kerültek ki, mert Hillary Clinton magánszervert használt a kommunikációkra. "Amikor egy ember, aki országunk legmagasabb rendű igazságügyi szervét hivatott irányítani, a politikai környezet függvényében hoz döntéseket... ez tényleg veszélyes" - nyilatkozta vasárnap délelőtt az ABC televíziónak Huckabee Sanders.
    

James Comey könyve és ennek eléggé erőteljes népszerűsítése megosztja az amerikai elemzőket is. Az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) a hétvégén sugárzott összeállításban Larry Sabato, a Virginiai Egyetem politológusa úgy fogalmazott: a könyv nemcsak Donald Trumpnak árthat, hanem visszaüthet James Comeyra is. Napvilága kerültek ugyanis olyan információk is, amelyek azt támasztják alá, hogy az FBI berkein belül demokrata párti és Trump-ellenes erők dolgoztak, és James Comey nem lépett fel a pártatlanság érdekében. Az igazságügyi minisztérium például a napokban hozta nyilvánosságra annak a levelezésnek egy részét, melyet az FBI két vezető munkatársa, Lisa Page és Peter Strzok folytatott még az elnökválasztási kampány idején, és amelyből kiderül az FBI-on belül létező, Trump elleni elfogultság.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Moszkvába és Kijevbe látogat Angela Merkel

Az orosz és az ukrán fővárosban tesz hivatalos látogatást a jövő héten Angela Merkel német kancellár - jelentették be pénteken Berlinben.
2021. 08. 14. 15:00
Megosztás: