Megtörik a jég, engednek a britek?

Nagy-Britanniának komoly engedményeknek kell eleget tennie annak érdekében, hogy ne rontsa tovább versenyképességét a globális gazdaság szintjén. A brit nyilvánosság és a politikai elit részéről nagy a nyomás, amely feltehetőleg puha Brexitet eredményez, így könnyítve valamelyest az európai gazdaság helyzetén a kilépés után.

Megtörik a jég, engednek a britek?

Március közepén nyilvánosságra kerültek az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok jövőbeli rendezéséről folytatott tárgyalások időközi eredményei. Ezekben több megegyezésről is szó esik, többek között arról, hogy megállapodás született az EU és Nagy-Britannia között az ún. átmeneti időszakban érvényes feltételekről, amely a jövő évtől kezdődik és 2020-ig tart. Ebben az intervallumban az Egyesült Királyság részese marad a vámuniónak és az egységes piacnak is. Elveszíti viszont képviselőit az Uniós intézményekben, és továbbra is kénytelen lesz betartani az összes jelenlegi uniós szabályt és a nemzetközi megállapodásokat. „Meg kell jegyeznünk azonban, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az átmeneti időszak nem hosszabbítható meg. Továbbra is sok a megoldandó kérdés, olyan megoldás pedig kevés van, amellyel mindkét fél képviselői egyetértenének.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

 

Nagy-Britannia úgy kezdte el a tárgyalásokat, hogy sok mindent meg akart változtatni. Elsősorban a migráció tartozott a fő témák közé, illetve a szabályozás mértéke az EU részéről. Az Unió képviselőitől azonban elhangzott az, hogy a britek nem várhatják el a Norvégiának nyújtott előnyöket, miközben a feltételeket úgy teljesítik, mint Kanada. Jelenleg tehát Nagy- Britanniának kell lépnie, meg kell fogalmaznia, hogy mit akar pontosan.

És mi a célja igazából? Talán a puha Brexit?


A puha Brexit azt jelenti, hogy gazdasági szempontból nem változik jelentős mértékben a működés, így Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Térség tagja marad, és továbbra is be kell tartania az uniós szabályok többségét. A szabályozások, illetve a személyek, áruk, szolgáltatások és főleg a tőke szabad mozgásának korlátozása sem szerepel majd az eszköztárában.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az EU fenntartja, hogy Nagy-Britannia továbbra is tagja maradjon az Európai Gazdasági Térségnek. A britek azonban ezt visszautasítják, hiszen a tárgyalások egyik legfőbb problémája éppen a személyek szabad mozgása. Saját kezükben akarják tartani a bevándorlási politikát. Az eddigiek alapján azonban az EU nem tesz engedményt ebben a kérdésben, és várható, hogy nem is változtatja meg álláspontját.

Eddig azonban mégis úgy tűnik, hogy reálisabb a puha Brexit, Nagy-Britannia ugyanis nem engedheti meg magának az EU-val folytatott kölcsönös kereskedelem jelentős korlátozását. Az Unió pedig nem engedheti meg magának az engedményeket, mert ez a többi államot is népszavazásra csábítaná. A felmérések ráadásul azt mutatják, hogy a britek véleménye változik az EU-ból való kilépéssel kapcsolatban, és az abszolút többség jelenleg fordítva, a kilépés ellen szavazna. Emellett a legutóbbi ülések alapján úgy tűnik, hogy inkább a britek tesznek engedményeket. Például, a fent említett migráció kérdésében megállapodásra jutottak, hogy az átmeneti időszakban megmarad a személyek szabad mozgása. Ezen túlmenően, az Európai Unió tagállamaiból származó külföldiek, akik már Nagy-Britanniában élnek, a Brexit után ugyanolyan jogokkal rendelkeznek majd, mint most.

Melyik országnak mi a hivatalos pénzneme? ITT megnézheted!


Az EU követeléseinek visszautasítása az EU-val folytatott kereskedelem feltételeinek romlásához vezethet, amelyek így hasonlóak, vagy akár rosszabbak is lehetnek, mint Kanada, Dél-Korea vagy Japán esetében. Ez jelentősen csökkentené Nagy-Britannia versenyképességét a globális gazdaság szintjén. A kemény Brexit a Skóciával fennálló kapcsolatoknak is súlyosan ártana, ahol az Egyesült Királyságtól való elszakadástól tartandó új népszavazás is napirendre kerülhet. Már most érezhető a feszültség növekedése Észak-Írországban, amely szintén befolyásolhatja a tárgyalások további alakulását. „Várható tehát, hogy a brit nyilvánosság és a politikai elit nyomása oda vezet, hogy a nézeteltérések és vontatott tárgyalások ellenére a Brexit inkább puha lesz, és így az európai gazdaságot nem érinti túlságosan negatívan Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.” – mondta Filip Přibáň, az AKCENTA CZ szakértője.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: