Washington folyamatosan nyomást gyakorol Észak-Koreára

Washington folytatja a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára - hangoztatta az amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban, miután lemondta a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozóját.

Washington folyamatosan nyomást gyakorol Észak-Koreára

Donald Trump megismételte, hogy a legutóbbi észak-koreai nyilatkozat miatt döntött a csúcstalálkozó lemondása mellett. Észak-Koreára és az egész világra nézve kedvezőtlen fordulatnak nevezte a csúcstalálkozó elmaradását, és közölte: miután egyeztetett James Mattis védelmi miniszterrel és az Egyesült Államok szövetségeseivel, az amerikai haderő készenlétben van, arra az esetre, ha Észak-Korea vakmerő és felelőtlen cselekedetet követne el. "Minden korábbinál jobban készen állunk arra, hogy szembeszálljunk bármilyen észak-koreai fenyegetéssel" - fogalmazott.
   
Trump hozzátette, hogy reméli, Kim Dzsong Un azt teszi majd, ami a legjobb az észak-koreai népnek. Hangsúlyozta: az észak-, és a dél-koreai nép megérdemli, hogy harmóniában éljen egymás mellett, de ez csakis akkor lesz lehetséges, ha megszűnik a nukleáris fenyegetettség.
   
Az amerikai elnök egyúttal reményét fejezte ki, hogy valamikor később mégis sor kerülhet csúcstalálkozóra.
   
Trump rövid beszéde után a Pentagon közölte: James Mattis védelmi miniszter "óvatosan optimista" az Észak-Koreával folytatandó tárgyalásokat illetően, és továbbra is támogatja a diplomaták erőfeszítéseit. A Pentagon szóvivője arról tájékoztatott, hogy Mattis megbeszélést folytatott Trump elnökkel, és egyetértettek abban, hogy folytatni kell a maximális nyomásgyakorlást Észak-Koreára. A további lépések Észak-Koreától függenek, miközben az amerikai hadsereg változatlanul gondoskodik arról, hogy erős legyen szövetsége a partnereivel - tette hozzá a szóvivő.
   
A Pentagon sajtótájékoztatóján Kenneth McKenzie altábornagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának igazgatója leszögezte: a csúcstalálkozó lemondása után sem változik a tárca eddigi álláspontja, az amerikai hadsereg készültségének szintjét nem emelték meg.
    

Közben a szenátus külügyi bizottságában folytatódó meghallgatásán Mike Pompeo külügyminiszter azt hangoztatta, hogy Kim Dzsong Un "nem gyönge vezető".
   
A kongresszusi politikusok is élénken reagáltak a csúcstalálkozó lemondására. Paul Ryan republikánus házelnök leszögezte: "az észak-koreai rezsim hosszú idő óta okot szolgáltat arra, hogy megkérdőjelezzük a stabilitás melletti elkötelezettségét. Nekünk szövetségeseinkkel együtt továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy békés megoldást találjunk, de ehhez nagyobb komolyságra van szükség a Kim-rezsim részéről".
    

Nancy Pelosi demokrata párti frakcióvezető egyértelműen Kim Dzsong Un győzelmének minősítette a történteket, s azt állította, hogy a lehetséges tárgyalásokkal Donald Trump "legitimálta azt a Kim Dzsong Unt, aki meggyilkolta családtagjait és rendőrállamot működtet".

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Lengyelország ezért épít kerítést a fehérorosz határon

Lengyelország két és fél méter magas kerítést épít a fehérorosz határon a magyar-szerb határszakaszon létesített kerítés mintájára, és kétezerre emeli a határőrök támogatására kivezényelt katonák létszámát - jelentette be hétfőn Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
2021. 08. 24. 08:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Merkel szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben

Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha megpróbálja fegyverként használni Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket - jelentette ki Angela Merkel német kancellár vasárnap Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésüket követő sajtótájékoztatón.
2021. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Moszkva mielőbbi tárgyalásokat sürget az afgán konfliktussal kapcsolatban

Önzésükről lemondva komoly tárgyalásba kell kezdeniük az ország leendő átmeneti koalíciós kormányáról az afganisztáni konfliktusban szembenálló feleknek - jelentette ki Zamir Kabulov, az orosz külügyminisztérium második ázsiai osztályának vezetője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 08. 16. 01:00
Megosztás: