Fenntartható városok: ki fogja ezt kifizetni?

Az évszázad végére a világnépesség 84 százaléka városokban fog élni, de a globális GDP 82 százaléka már ma is a városokban termelődik meg. A városoknak éppen ezért egyre több fejlesztési kihívásnak kell megfelelniük - hangzott el a Portfolio Smart City 2018 konferencián.

Fenntartható városok: ki fogja ezt kifizetni?

Manuel Dueñas, Head of Division, Public Sector Operations in HU, CZ, SK, EIB szerint az európai városok digitalizációjának fejlesztése még nem teljesen megoldott, így azokra a területekre érdemes fókuszálni, ahol még befektetési hiányok vannak. A városok okossá és fenntarthatóvá történő alakításában a régió városaiban még jelentős fejlesztési potenciál van.

Az MFB, mint katalizátor

Az MFB az okosvárosok körében katalizátor szerepet kíván betölteni azáltal, hogy átmeneti finanszírozási és programszintű megoldásokat tud biztosítani az arra kijelölt projekteknek - mondta el előadásában Simon Katalin, az MFB vezérigazgató-helyettese. A kockázati tőke az okosvárosoknál is egyre nagyobb szerepet kap, ugyanis jellemzően innovatív fejlesztéseket látunk. A 2014-20-as ciklus visszatérítendő támogatásain belül még rengeteg a - lakosság és a kkv-k számára is nyitva álló - lehetőség, de forráshiány miatt még a 2021-27-es ciklusban sem kell aggódni, legfeljebb annyi változás jöhet, hogy valamelyest növekszik majd a visszatérítendő támogatások aránya. Az Európai Bizottsággal együttműködve egy tőkealapot fogunk biztosítani az okosvárosok fejlesztőinek, de a smart city során megjelenő fejlesztéseknél nemcsak grandiózus projektekre kell gondolni, hanem akár az egyes lakások smartosodása is ide sorolható.

 

Mivel a smart projektek mögött sokszor ingatlanok vannak, ezért ezek az ingatlanfedezet révén remekül finanszírozhatók. Fontos továbbá, hogy a smart indikátorok minden országban a fővárosok környékén a legerősebbek, a vidék sokkal inkább fejlesztésre szorul. Magyarországon egyébként az okos környezet, az élhetőség és a mobilitás terén is valamivel az EU átlaga alatt vagyunk. Az okosvárosok ugyanakkor nem létezhetnek a benne élők - magánszemélyek, vállalkozások, közintézmények - nélkül, éppen ezért lakóingatlanok korszerűsítésére például jelenleg is 115 milliárd forintnyi keret áll rendelkezésre.

Hogy jut el a pénz a városokhoz?


Jelenleg nem maga a projektfinanszírozás jelenti a legnagyobb kihívást, hanem az, hogy kialakítsuk a prioritást abban, hogy melyik projekteket érdemes finanszírozni. A rendelkezésre álló technológiák azonban segíthetnek egy város valódi szükségleteinek meghatározásában - mondta el Manuel Dueñas, Head of Division, Public Sector Operations in HU, CZ, SK, EIB. Fontos a projektek megvalósíthatósági tanulmányok alapján történő elemzése, csak ezután jöhet az együttműködésről az egyeztetés. Az European Investment Advisory Hub éppen abban nyújt segítséget, hogy meghatározhassuk az életképes projekteket.

Magát a smart city fogalmát nehezen lehet deifiniálni, inkább csak annak hatásait tudjuk megfogalmazni, de a lényeg, hogy a város valami módon versenyelőnyre tegyen szert. Pakson az egyes smart ágazatokat megpróbáljuk hálózatosan összekapcsolni, ami konkrét példákat említve egy városi naperőműparkot és a város elektromos mobilitási projektjét jelenti, amelybe a tömegközlekedés mellett a taxikat is bevonjuk - mondta el Kiss Péter, a Protheus Holding Zrt. (Paks) vezérigazgatója. A szakértő szerint az önkormányzatok ma is támogatásokban gondolkodnak, a hitel pedig egy elítélendő eszköz, amin változtatni kellene. Érdemes lenne továbbá városok közti együttműködésekben is gondolkodni, mivel a kisebb településeken sok projekt csak így lehet életképes.

Figyelni kellene arra is, hogy a finanszírozáskor ne érvényesüljön az úgynevezett "cherry picking", vagyis az, hogy csak a leggyorsabban megtérülő projekteket finanszírozzák, de ugyancsak fontos lenne a rugalmasság akkor, amikor például a technológiai változások miatt az egyes részfeladatok költsége a megvalósítás során változik, ilyenkor segítene az, ha megmaradó költség valamilyen módon átcsoportosítható lenne oda, ahol nagyobb szükség van rá.

Finanszírozás szempontjából háromféle projektet különböztethetünk meg: vannak a teljes városokon átívelő projektek, a pilot projektek és a kisebb "építőkockák", ami lehet például egy okos épület megvalósítása. Finanszírozás szempontjából mindegyik más, amire a tőke vagy a hiteltermékeknél figyelni kell. Források valóban bőven rendelkezésre állnak és a kockázati tőke is egyre nagyobb szerepet kap, amibe sok innovatív projekt be tud csatlakozni, így azok esetében nem feltétlenül elvárás a néhány év alatt történő megtérülés. Véleményem szerint komplex megoldásokban, hosszabb távon, a hitel-tőke-garancia együttesében érdemes gondolkodni, az pedig, ha a technológiai fejlődés következtében alacsonyabb költségből is megvalósítható egy projekt kimondottan örvendetes. Ha a projekten látszik, hogy már megáll a saját lábán, akár ki is szállunk belőle - fogalmazta meg Simon Katalin, az MFB vezérigazgató-helyettese.

Már a smart city előtt is voltak hasonló divatos kifejezések, mint a fenntarható város, vagy a kreatív város, de ezek csak akkor hasznosak, ha meg tudjuk őket tölteni tartalommal. Szerencsére a technológiáról mára átkerült a hangsúly az élhetőségre, a technológia pedig az azt kiszolgáló szerepekben érvényesül. A smartosodás elsőként a világvárosokban indult el, de mostanra már regionális és kistelepülési szinten is egyre inkább megjelenik, ami a kistelepülések számára gyakran a túlélési kérdését is jelenti. Számukra különösen fontos, hogy a fontosabb kérdésekben és projektekben együttműködjenek egymással, megoldást kínálva ezzel a helyben felmerülő problémákra. A szomszédos országokban egyre gyakoribb, hogy az önkormányzatokon belül is vannak külön pozíciók a projektekre, Magyarországon viszont erre még nem nagyon van példa. A projektek viszont csak akkor lehetnek igazán sikeresek, ha a vállalati és az önkormányzati gondolkodás is kilép a saját perspektívájából és megpróbálja a másik fejével is végig gondolni a projektet. Nem feltétlenül kell minden projektet az önkormányzatoknak üzemeltetni, ha a pénzügyi és a társadalmi megtérülés szétválik egymástól, akkor kell a településeknek kellő határozottsággal fellépni - foglalta össze Szemerey Samu, a Lechner Tudásközpont vezető településügyi szakértője.


Nagyon sok város szeretne smart city lenni, de már maga a fogalom is teljesen mást jelent például Bécs, Budapest vagy egy kisebb város számára. Pozitívum viszont maga a tudatosság, hogy ezek a városok egyáltalán végiggondolták azt, hogy mit is szeretnének elérni - tette hozzá Ürögi Tamás, az IFUA Horváth & Partners Kft. vezető tanácsadója. Sok városnak vannak jó ötletei, de ezek még nincsenek kellő részletességgel kidolgozva, így egyelőre nem is finanszírozhatók. A kettőnek össze kellene érni ahhoz, hogy megvalósíthatóvá és sikeressé válhasson egy projekt. A jövő nagy kihívása, hogy például egy egészségügyi, szociális fejlesztést hogyan lehet finanszírozhatóvá tenni. Ma az ilyen projektek nem biztos hogy elindulnak, miközben az élhetőség szempontjából a hozzáadott értéke lehet, hogy ennek lenne igazán jelentős. A piaci alapú és a szociális projekteket éppen ezért, véleményem szerint együtt kellene kezelni.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hamarosan kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.
2024. 04. 20. 17:00
Megosztás:

Ezért kapott bírságot az UniCredit Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését - közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 20. 16:00
Megosztás:

Kiderült, mennyire produktívak a magyar cégek

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede arra számít, hogy amikor a vállalati IT-helpdeskhez fordul, nem fogják érteni egymást, mert más nyelvet beszélnek. A többség sem közös tudástárat, sem kollaborációs eszközt nem vesz igénybe a munkája során, a feladatok nyilvántartására és átadására pedig legtöbben Excelt használnak az erre kifejlesztett alkalmazások helyett. A kutatás alapján felállított produktivitás-index számszerűen is megmutatja, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok.
2024. 04. 20. 15:00
Megosztás:

Megállapodást kötött a Duna House és az OTP Ingatlanpont

Együttműködési megállapodást írt alá a Duna House és az OTP Ingatlanpont, ezáltal a két országos közvetítői hálózat a kizárólagos megbízásaiknál keresztértékesítési lehetőséget biztosít egymásnak - közölte a két szervezet közös közleményben pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 20. 14:00
Megosztás:

Mennyivel drágább a benzin Magyarországon?

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal haladta meg a régiós 623 forintos átlagárat - jelentette pénteken első alkalommal kiadott kísérleti üzemanyagár-statisztikájában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 04. 20. 13:00
Megosztás:

Megnyitott Esztergom első McDonald’s étterme

A mai napon megnyílt Esztergom város első McDonald’s étterme. A beruházás megvalósítása közel kétszáz ember, több mint 7 hónapon át tartó összehangolt munkáját igényelte. A Simor János utcában kialakított egységben a „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően kiemelt szerepet kapott az innováció és a digitális fejlesztés. A korszerű étterem több mint 70 ember számára biztosít munkalehetőséget. Az akadálymentesített vendégtérben 90, a teraszon további 30 ülőhely várja a vendégeket, az új egységgel pedig a McCafé is megérkezett a városba.
2024. 04. 20. 12:00
Megosztás:

Bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre

Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; a falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját - jelentette be pénteki közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2024. 04. 20. 11:00
Megosztás:

Így emelkedtek a casco díjak az első negyedévben

Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Növelte árbevételét a L'Oréal

A francia L'Oréal SA csoport, a világ egyik legnagyobb kozmetikai gyártójának árbevétele 11,24 milliárd euró volt az idei első negyedévben, 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Összehasonlítható alapon az árbevétel 9,4 százalékkal nőtt.
2024. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Az ellenglobalizáció és Kína külpolitikája

Április 18-án, a Lónyay-Hatvany villában megtartott Counter-Globalization and China’s Foreign Policy című előadás meghívottja Yan Xuetong, a Tsinghua Egyetem világhírű politológia professzora és az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének dékánja volt. Miután felvázolta álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miként látja Kína és az USA viszonyát, illetve a világ többi, kisebb gazdasági potenciállal rendelkező ország pozícióját, Dr. Eric Hendriks, a Danube Institute vendégkutatója és Dr. Eszterhai Viktor, a Lukács János Stratégiai és Politikai Intézet tudományos munkatársa intéztek hozzá kérdéseket.
2024. 04. 20. 08:00
Megosztás:

Bitcoin láz: a három legnépszerűbb altcoin, amit a kriptobálnák vásárolnak a felezés előtt

A Bitcoin felezési esemény körüli izgalom lázba hozta a befektetőket, az elemzők pedig jelentős növekedést jósolnak a kriptovaluták többségének. A kriptobálnák stratégiák szerint mozognak, ígéretes eszközöket halmozva fel. Jelenleg a KangaMoon (KANG), a Cardano (ADA) és az Ethereum (ETH) került a figyelmük középpontjába. Miközben az Ethereum és a Cardano már jól ismert nevek a top kriptovaluták között, a szakértők úgy vélik, hogy a KANG lehet a leginkább figyelemre méltó P2E érme a közelgő bikapiacban.
2024. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás: