Stratégiai megállapodást kötött Budapest és a Mol

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a fővárosi önkormányzat és a Mol-csoport - a dokumentumot Tarlós István főpolgármester és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója írta alá pénteken Budapesten.

Stratégiai megállapodást kötött Budapest és a Mol

Az aláírást megelőzően Tarlós István azt mondta, hogy elsősorban a közlekedés és a környezeti problémák kezelésének területén tudnak együttműködni.
   
A tömegközlekedést érintve az elektromos buszok területén meg kívánják fontolni, hogy milyen mértékű és volumenű együttműködésre lesznek képesek. Továbbá elindult a gondolkodás egy nagy volumenű elektromosjármű-töltőállomásrendszer kialakítása érdekében - emelte ki a főpolgármester.
   
Közölte, az energetika terén is terveznek együttműködést, mert Budapest energiahatékonyságát növelni kell, és ehhez például az épületállomány energetikai felmérését és az energia fogyasztás optimalizálást el kell végezni. Ezt a Mol nélkül nagyon nehezen tudnák megtenni - mutatott rá Tarlós István.
   
A jelentős feladatok között sorolta még azt, hogy a budapesti energiatermelési, használati és hasznosítási tervet közösen akarják elkészíteni, valamint fontolgatják a közös részvételt nemzetközi kutatásokban.
    

Tarlós István azt mondta: az együttműködést az előbbieknél szélesebb körre is kiterjesztenék, generális együttműködést terveznek a Mollal, és példaként említette a kultúra és a sport támogatásának kérdését is.
   
Hernádi Zsolt szövetségre lépésnek nevezte a megállapodás megkötését, és azt mondta, hogy ez a szövetség egyetlen közös érdeken alapszik: "együtt akarjuk jobbá tenni Budapestet".
    

A megállapodás lehetőségen jelent arra, hogy kicseréljék a tapasztalataikat és "amennyire lehet, egy irányba gondolkozzunk" - hangsúlyozta.
    

A környezeti terhelésről való közös gondolkodás kapcsán kitért arra, hogy a Mol autómegosztó hálózata, a Mol Limo háromszáz autója öt hónap alatt már 700 ezer kilométert futott.
    

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a megállapodás keretében a következő három hónapban részletes terveket dolgoznak ki az egyes területekre.
   
A Mol Bubi kapcsán Hernádi Zsolt arról beszélt, hogy szükség van a rendszer további fejlesztésre, szerinte "nem ördögtől való", hogy elektromos rásegítésű kerékpárokat is elérhetővé tegyenek.
   
Ma Budapesten körülbelül 1500 kerékpár van a Mol Bubi közösségi kerékpármegosztó rendszerben. Esős napokban több százan, jó időben, turistaszezonban több ezren is használhatják ezeket a kerékpárokat - mondta el.
   
Hernádi Zsolt közölte azt is, hogy a Mol Limo rendszerében ma 100 elektromos és 200 benzines személyautó fut Budapesten, 2020 végéig az elektromosjármű-töltőállomáshálózat fejlesztésével le kívánják cserélni az állomány nagy részét elektromos autóra.
   
Tarlós István kérdezték arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán felkérte: a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér egyidejű felújítása érdekében kezdeményezzen tárgyalásokat a kormánnyal a hiányzó források biztosításáról. A főpolgármester azt közölte: pénteken egyeztettek az ügyben egy kormánytaggal, aki biztató támogatást helyezett kilátásba.
   
A Fővárosi Közgyűlés május 30-án 23 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett hagyta jóvá a főváros és a Mol közötti megállapodást, amely értelmében az együttműködés legfontosabb területe a közlekedés, illetve az ahhoz kapcsolódó környezeti szempontok - mint a károsanyag-kibocsátás csökkentése vagy a levegőminőség javítása - lehető leghatékonyabb érvényre juttatása.
   
A dokumentum érinti a fenntartható közlekedésfejlesztés és a hatékonyabb energiafelhasználás, továbbá a gyalogos, a kerékpáros valamint a közösségi közlekedés területén kialakítható együttműködési lehetőségeket.
   
A stratégiai megállapodásban meghatározott területek nem korlátozódnak kizárólag a közlekedési és környezetvédelmi kérdésekre, hanem szerepet kapnak benne szintén nagy jelentőséggel bíró egyéb társadalmi kérdések is, így például az innováció ösztönzése, a helyi gazdaság versenyképességének támogatása, az új, vagy megújuló közösségi terek létrehozása, továbbá új sporttámogatási rendszer kidolgozása.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: