Elfogadták Macedónia új nevére vonatkozó javaslatot

A macedón kormány hétfőn elfogadta azt a javaslatot, amely szerint az egykori jugoszláv tagköztársaság nevét Észak-Macedóniára változtassák, a javaslat hamarosan a parlament elé kerül - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál.

Elfogadták Macedónia új nevére vonatkozó javaslatot

A macedón kormány közleménye szerint a múlt vasárnap aláírt megállapodást a törvényhozásnak kell ratifikálnia azt követően, hogy a kormány jóváhagyta az erre vonatkozó javaslatot. A becikkelyezéshez a 120 tagú parlament jelen lévő képviselőinek egyszerű többségére van szükség, azaz legalább 61 politikusnak a teremben kell lennie, és közülük legalább 31-nek igennel kell szavaznia a javaslatra.
   
Ezt követően az elfogadott megállapodást az államfőnek aláírásával kell jóváhagynia. Gjorge Ivanov köztársasági elnök azonban kijelentette, kártékonynak tartja a görög-macedón névvita rendezésére vonatkozó egyezményt, és "semmilyen törvénnyel, fenyegetéssel vagy zsarolással" nem lehet rávenni döntése megváltoztatására.
   
Amennyiben Gjorge Ivanov nem írja alá, hanem visszautalja a képviselőháznak, a honatyáknak ismételten szavazniuk kell róla. Ha a képviselők másodszor is megszavazzák az egyezmény becikkelyezését, akkor az alkotmányban foglaltak értelmében az államfőnek kötelessége aláírni a dokumentumot. Gjorge Ivanov azonban korábban az albán nyelvet is hivatalossá tevő nyelvtörvényt sem írta alá annak ellenére, hogy a parlament másodszor is elfogadta, és az alkotmány szerint másodszori vétóra nincs lehetősége az államfőnek. Ezzel viszont olyan helyzet állt elő, amilyenre korábban nem volt példa, arra ugyanis nincs lehetőség, hogy egy törvény az államfő aláírása nélkül lépjen életbe. Így a nyelvtörvény státusa és jövője egyelőre bizonytalan, és úgy tűnik, ez vár névváltoztatásra vonatkozó megállapodásra is.

Melyik országnak mi a hivatalos pénzneme? ITT megnézheted!
   
A vasárnap a görög-macedón-albán hármas határon fekvő Preszpa-tó görög oldalán, Pszaradesz településen a két ország külügyminisztere által aláírt dokumentum értelmében miután a macedón parlament ratifikálja a megállapodást, Görögország értesíti az Európai Uniót és a NATO-t arról, hogy többé nem gátolja Szkopje csatlakozását, és megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy Athénnak elegendő lesz-e az, ha a parlament elfogadja a megállapodást, vagy kivár mindaddig, amíg az államfő alá nem írja az erről szóló döntést.
   
Macedónia eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven szerepelt a hivatalos iratokban. A 27 évnyi vita után a június 12-én megkötött egyezség értelmében az országot Észak-Macedóniára nevezik át.
    

A névváltoztatással azonban sem a macedónok, sem a görögök többsége nem ért egyet. Miután kiderült, hogy megegyezett a két fél, Szkopjéban és Athénban is tiltakozásokat szerveztek. A vasárnapi aláírást követően a szkopjei parlament előtt korábban békésen tüntető tömeg agresszívvá vált, és összecsapott a rendőrökkel. Hét rendőr megsérült, 25 tüntetőt pedig őrizetbe vettek. A tiltakozók kövekkel, palackokkal és petárdákkal dobálták meg a parlament épületet védőket, a rendőrség pedig könnygázgránátot vetett be a több ezres, felbőszült tömeg feloszlatására.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: