A jövő generációit képzi a SPAR

A csaknem 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország piacra lépése óta kiemelten fontosnak tartja a szakmai utánpótlás nevelését, a jövő kereskedelmi szakembereinek képzését. A hazai szakképzésben évtizedek óta jelen lévő vállalat ebben a tanévben közel 900 diáknak biztosítja a szakmai gyakorlat lehetőségét. Ennek keretében idén 452 tanuló már teljesítette szakmai vizsgáit.

A jövő generációit képzi a SPAR

A SPAR Magyarország összesen 130 kereskedelmi iskola eladó, kereskedő, logisztikai és szállítmányozási ügyintéző, valamint húsipari termékgyártó diákjának biztosít gyakorlati képzőhelyet 140 SPAR szupermarketében, 33 INTERSPAR hipermarketben és a Regnum Húsüzemben. Az üzletláncnál a 2017/18-as tanévben közel 900 tanulószerződéses növendék tölti gyakorlatát. A SPAR a megállapodásokat a teljes képzési időre köti meg, így két évre nyújt gyakorlati helyet a tanulóknak, akik heti 2-3 napot töltenek az üzletekben. Az idei tanévben 452-en tettek szakmai vizsgát: 271 eladó, 121 kereskedő, 59 logisztikai és szállítmányozási ügyintéző és egy húsipari termékgyártó tanuló.

A nyártól 400 új diák kezdi meg szakmai gyakorlatát, akik szeptembertől is folytatják üzleti jártasságuk elmélyítését. Ezen felül az ágazati képzésben részt vevő tanulók közül a vállalat a nyári szünet idejére – 105-160 óra közötti időtartamban – további 200 fő részére biztosít szakmai gyakorlatot.


Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress?


„A minőségi gyakorlati képzés már a kezdetek óta stratégiai jelentőséggel bír a SPAR számára. A kereskedelmi szakma elismertségének növelésével, a leendő munkatársaink magas színvonalú felkészítésével a kereskedelmi szektorban érzékelhető szakemberhiányt is mérsékelni tudjuk” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője. Hozzátette: „A vállalat sikeressége a munkatársakon múlik, ezért alapvető a szakmai felkészültségük minősége, amit a jövőben még szélesebb keretek között szeretnénk erősíteni”.


Az utánpótlás-nevelés vállalaton belüli fontosságát mutatja, hogy a SPAR franchise partnerei is csatlakoztak a szakképzési rendszerhez, szintén gyakorlati képzőhelyeket biztosítva a tanulóknak. A minőségi kereskedelem mellett elkötelezett SPAR a tanuló-szakképzés területén is támogatja a magyar kiskereskedőket: partnereinek segítséget nyújt a gyakorlatukat töltő fiatalok adminisztrációját, szakmai képzését illetően.


A SPAR Magyarország évente több mint 30 ezer tonna sertéshúst forgalmaz, annak köszönhetően, hogy – egyetlen hazai kiskereskedelmi vállalatként – saját húsüzemmel rendelkezik. A bicskei húsfeldolgozó üzem két éve már szakmai műhelyként is működik, ahol gyakorlati lehetőséget biztosítanak a húsipari termékgyártó tanulóknak a képzési idő teljes három évére. A diákok a 9. évfolyamtól a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont erre a célra létesített gyakorlati oktatótermében teljesítik a gyakorlati képzésüket. Sikeres szintvizsgájuk után a fiatalok tevékenyen részt vesznek az üzem termelési folyamatában, illetve a választott szakmájukkal kapcsolatos áruházi teendők elsajátításában. Jelenleg a budapesti Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző tíz tanulója tölti a cégnél gyakorlatát.

 

A mindennapi gyakorlati képzés mellett a SPAR fontosnak tartja a tehetséggondozást is. Ezért tizedik éve fő szponzorként támogatja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Sztár Verseny kereskedelmi ágazatában versenyző kereskedő, eladó, valamint logisztikai és szállítmányozási ügyintéző tanulók szakmai megmérettetését.


Az áruházlánc ugyanis maximálisan egyetért a verseny célkitűzéseivel: a szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelésével, a jó szakember-pályamodell bemutatásával és népszerűsítésével.


A SPAR tehetséggondozás támogatásának része, hogy szerepet vállal az idén Magyarországon megrendezésre kerülő, a fiatal szakmai tehetségeket próbára tévő Euroskills nemzetközi versenyen a legjobb szakácsok kiválasztásában, illetve magához a szeptemberi döntőhöz szolgál minőségi alapanyagokkal a résztvevők számára.


Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


A vállalat az elsők között csatlakozott a duális főiskolai/egyetemi képzéshez: jelenleg 14 duális hallgató tölti gyakorlatát a vállalatnál, ők a Szent István Egyetemen és a Budapesti Gazdasági Egyetemen tanulnak. A gyakornokok létszáma szeptembertől várhatóan 6 fővel bővül a cégnél. A hallgatók aktívan részt vesznek a vállalat napi működésében, miközben elméleti tudásukat gyakorlati ismeretekkel bővíthetik.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás: