Kisebb üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában

Kisebb, belvárosi üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában, és a változóban lévő fogyasztói szokásokhoz alkalmazkodva készül a 24 órán belüli házhozszállítás bevezetésére is.

Kisebb üzleteket nyit az IKEA Nagy-Britanniában

Javier Quinones, a svéd lakberendezési vállalat múlt hónapban kinevezett nagy-britanniai és írországi vezetője erről szóló terveit hétfőn ismertette a The Times. A tekintélyes brit napilap szerint a kisebb üzletek közül az első ősszel nyílik meg London központjában, a Tottenham Court Roadon. A kínálat kisebb lesz, konyha- és hálószobai berendezések szerepelnek majd benne.
   
Az IKEA forgalma az elmúlt hat évben folyamatosan nőtt, profitja azonban az elmúlt egy évben 40 százalékkal 87 millió fontra esett a font gyengülése miatt, és amiatt, hogy a cég nem hárította át a költségeket a vásárlókra.
   
Az IKEA 1987-ben, a Liverpooltól hozzávetőleg 30 kilométerre lévő Warringtonban nyitotta meg első üzletét az Egyesült Királyságban. A láncnak jelenleg 21 nagyáruháza van a szigetországban, a 22. jövő év elején nyílik meg Greenwich-ben. A kisebb, belvárosi üzletek ötletének felkarolását jelzi viszont, hogy egy másik, a Lancashire grófságbeli Preston közelébe tervezett nagyáruház tervét elvetették, mert már nem tartják "életképesnek".
   
Javier Quinones a The Times szerint hangsúlyozta, hogy az internetes vásárlás jelenti a jövőt a kiskereskedelem számára, és ebből az IKEA sem maradhat ki. A svéd márka az egyik legnépszerűbb lakberendezési áruház Nagy-Britanniában, az elmúlt három évtizedben azonban nem vezetett be jelentős változásokat az üzleti modelljében.
   
A tervek szerint két-három éven belül Londonon kívül is nyílnának kisebb, belvárosi üzletek, és Javier Quinones úgy vélekedett, hogy "egy nap majd több kis üzletük lesz Nagy-Britanniában, mint nagyáruház". Kis üzleteket akár hónapok alatt is nyithatnak, ami lehetővé teszi a fogyasztói trendekhez való gyorsabb alkalmazkodást, a nagyáruházaknál három-négy évbe is telt, mire elkészültek. Az első belvárosi üzlet különleges lesz amiatt is, hogy az éttermében nem árulják majd az IKEA sok vásárlója körében rendkívül népszerű húsgolyókat - jegyezte meg a The Times.
   
A lap szerint az IKEA közben jelentős forrásokat fordít a logisztikai fejlesztésekre, hogy fél-egy éven belül az interneten elérhető, hozzávetőleg 10 ezer árufélesége közül csaknem az összes elérhető legyen 24 órán belüli házhozszállítással.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Mennyivel drágább a benzin Magyarországon?

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 654 forint volt, ami 31 forinttal, 5 százalékkal haladta meg a régiós 623 forintos átlagárat - jelentette pénteken első alkalommal kiadott kísérleti üzemanyagár-statisztikájában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 04. 20. 13:00
Megosztás:

Megnyitott Esztergom első McDonald’s étterme

A mai napon megnyílt Esztergom város első McDonald’s étterme. A beruházás megvalósítása közel kétszáz ember, több mint 7 hónapon át tartó összehangolt munkáját igényelte. A Simor János utcában kialakított egységben a „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően kiemelt szerepet kapott az innováció és a digitális fejlesztés. A korszerű étterem több mint 70 ember számára biztosít munkalehetőséget. Az akadálymentesített vendégtérben 90, a teraszon további 30 ülőhely várja a vendégeket, az új egységgel pedig a McCafé is megérkezett a városba.
2024. 04. 20. 12:00
Megosztás:

Bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre

Az új Közös Agrárpolitika jelentette kihívásokra reagálva átalakította és mintegy 700 fősre bővítette falugazdász-hálózatát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; a falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját - jelentette be pénteki közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2024. 04. 20. 11:00
Megosztás:

Így emelkedtek a casco díjak az első negyedévben

Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Növelte árbevételét a L'Oréal

A francia L'Oréal SA csoport, a világ egyik legnagyobb kozmetikai gyártójának árbevétele 11,24 milliárd euró volt az idei első negyedévben, 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Összehasonlítható alapon az árbevétel 9,4 százalékkal nőtt.
2024. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Az ellenglobalizáció és Kína külpolitikája

Április 18-án, a Lónyay-Hatvany villában megtartott Counter-Globalization and China’s Foreign Policy című előadás meghívottja Yan Xuetong, a Tsinghua Egyetem világhírű politológia professzora és az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének dékánja volt. Miután felvázolta álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miként látja Kína és az USA viszonyát, illetve a világ többi, kisebb gazdasági potenciállal rendelkező ország pozícióját, Dr. Eric Hendriks, a Danube Institute vendégkutatója és Dr. Eszterhai Viktor, a Lukács János Stratégiai és Politikai Intézet tudományos munkatársa intéztek hozzá kérdéseket.
2024. 04. 20. 08:00
Megosztás:

Bitcoin láz: a három legnépszerűbb altcoin, amit a kriptobálnák vásárolnak a felezés előtt

A Bitcoin felezési esemény körüli izgalom lázba hozta a befektetőket, az elemzők pedig jelentős növekedést jósolnak a kriptovaluták többségének. A kriptobálnák stratégiák szerint mozognak, ígéretes eszközöket halmozva fel. Jelenleg a KangaMoon (KANG), a Cardano (ADA) és az Ethereum (ETH) került a figyelmük középpontjába. Miközben az Ethereum és a Cardano már jól ismert nevek a top kriptovaluták között, a szakértők úgy vélik, hogy a KANG lehet a leginkább figyelemre méltó P2E érme a közelgő bikapiacban.
2024. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás: