Leváltották Angela Merkel legnagyobb bizalmasát

Meglepetésre elveszítette a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag) képviselőcsoportjában kedden tartott frakcióvezető-választást Volker Kauder, az Angela Merkel kancellár bizalmasaként számon tartott politikusnak így 13 év után távoznia kell a tisztségből.

Leváltották Angela Merkel legnagyobb bizalmasát

A CDU/CSU-frakcióban 1973 óta először volt egynél több jelölt a frakcióvezetői tisztségre. Volker Kauder kihívója egy kevéssé ismert politikus, Ralph Brinkhaus volt.
    

A választás után Alexander Dobrindt, a képviselőcsoport CSU-s tagjainak vezetője - a CDU/CSU pártszövetség közös frakciójának második embere - elmondta, hogy a szavazáson a 246 képviselő közül 239 adott le érvényes szavazatot.
   
Ralph Brinkhaus 125 képviselő támogatását nyerte el, Volker Kauderre 112 képviselő szavazott, 2 képviselő tartózkodott - ismertette Alexander Dobrindt.
    

Ralph Brinkhaus köszönetet mondott támogatóinak és kiemelte, hogy Volker Kauder kiváló frakcióvezető volt, akinek munkásságára tisztelettel tekint vissza.
   
Elmondta, hogy nagy kihívást jelentő feladatok állnak a képviselőcsoport előtt, és az emberek azt várják tőlük, hogy a szakmai munkával foglalkozzanak.
   
Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke rövid sajtónyilatkozatában kiemelte: Volker Kauder újraválasztása mellett állt ki, mert nagyon jó volt az együttműködés a frakciót 2005 óta - kancellárságának kezdete óta - irányító politikussal.
   
Mégis Ralph Brinkhaus kapott több szavazatot, ezért "természetesen gratuláltam, és jó együttműködést kínáltam fel neki" - mondta a pártelnök-kancellár.
  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A demokráciában előfordulnak "vereségek", és ezeken "nincs mit szépíteni, mégis azt szeretném, hogy a CDU/CSU-frakció továbbra is sikeresen dolgozzék, ezért támogatom Ralph Brinkhaust, ahol csak tudom" - mondta Angela Merkel.
   
Előzőleg Angela Merkel mellett Horst Seehofer belügyminiszter, a CSU elnöke és Alexander Dobrindt is a támogatásáról biztosította Volker Kaudert.
   
Arra egyetlen politikai elemző sem számított, hogy a kihívó a titkos választáson legyőzheti a hivatalban lévő frakcióvezetőt, aki minden elődjénél hosszabb ideje volt a pozícióban.
   
Arra viszont előzőleg valamennyi elemző előzőleg felhívta a figyelmet, hogy a szavazatok megoszlása Angela Merkel tevékenységének megítélését jelezheti, vagyis Volker Kauder esetleges szűk többsége azt jelentheti, hogy számottevő az elégedetlenség a kormányfővel szemben. Ennek alapján Volker Kauder leváltása komoly elégedetlenséget jelezhet.
    

Angela Merkel helyzetének megrendülésére utalhat az is, hogy a pártelnök-kancellár tőle szokatlan módon nyilvánosan kritikával illette kormányának tevékenységét. Egy hétfői sajtónyilatkozatában és egy keddi beszédében - az egyik legnagyobb gazdasági érdekképviselet, a német iparvállalatok szövetségének (BDI) berlini tanácskozásán - egyaránt hangsúlyozta, hogy a hosszúra nyúlt kormányalakítás után a koalíciós pártok túl sokat foglalkoztak saját magukkal, amin változtatni kell, a pártpolitikai viták után vissza kell térni a szakmai munkához.
    

Ralph Brinkhaus a választás előtti nyilatkozataiban kiemelte, hogy nem akar szembefordulni Angela Merkellel, de frakcióvezetőként arra törekedne, hogy a képviselőcsoport aktívabb partnere legyen a kormánynak. "Nem a kancellár ellen indulok, hanem azért, hogy új lendületet vegyen a frakció" - mondta.
    

Ralph Brinkhaus 50 éves, pénzügyi szakember, 2009 óta tagja a Bundestagnak, az államháztartási politika területére szakosodott, tavaly óta a 10 frakcióvezető-helyettesi tisztség egyikét töltötte be.
   
Megválasztását a Bundestag több pártja Angela Merkel gyengülésének jeleként értékeli az első reakciók alapján.
   
Thomas Oppermann, a Bundestag szociáldemokrata (SPD) alelnöke a Twitteren azt írta, hogy a frakcióvezető-választás "nyílt felkelés Merkel ellen".
   
Az ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) társ-frakcióvezetője, Alice Weidel azt írta, hogy a CDU/CSU jó irányba tett egy lépést, a következő lépésben pedig Angela Merkelt kellene leváltania.
   
Az ellenzéki liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) egyik frakcióvezető-helyettese, Alexander Graf Lambsdorff azt írta, hogy Ralph Brinkhaus megválasztása a nagykoalíció - a CDU/CSU és az SPD közös kormánya - "végének kezdete", és azt jelzi, hogy Angela Merkel tekintélye "megsemmisült" a CDU/CSU-frakcióban.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: