Nézeteltérések jellemzik a német-török kapcsolatot

Mélyreható nézeteltérések jellemzik a német és a török vezetés kapcsolatát - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott megbeszélése után.

Nézeteltérések jellemzik a német-török kapcsolatot

Kiemelte, hogy nézeteltérések legfőképpen a jogállamiság és az emberi jogok ügyében vannak, és ezeket mindig szóvá kell tenni, mert csak a párbeszéd vezethet el a megértésig.
   
Mint mondta, a Németországnak és Törökországnak egyaránt stratégiai érdeke a jó kétoldalú kapcsolat. A Németországban élő török közösség, a szíriai polgárháború, a migráció, a terrorizmus elleni harc, a NATO-tagság és egy sor további ügy összeköti a két országot, de a berlini és az ankarai vezetés igen eltérően gondolkodik arról, hogy "miként is kellene kinéznie egy demokratikus, szabad és nyitott társadalomnak".
    

A szíriai polgárháborúval kapcsolatban elmondta, hogy tárgyaltak Ídlib tartomány helyzetéről - ahol nagyszabású offenzívára készülnek a szíriai kormányerők és szövetségeseik -, és német-török-francia-orosz csúcstalálkozót kezdeményeznek. Reményeik szerint már októberben meg lehet tartani a találkozót.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT


A kapcsolatokat a 2016-os törökországi puccskísérlettel összefüggésben Törökországban letartóztatásba helyezett német állampolgárok ügye is megterheli. A párbeszéd révén számos esetet sikerült rendezni, de öt német állampolgár még mindig fogságban van, és a német kormány az ő ügyükben is arra törekszik, hogy a lehető leghamarabb visszanyerjék szabadságukat - fejtette ki Angela Merkel, hozzátéve, hogy az ügyet a török elnökkel szombaton tartandó újabb megbeszélésen is napirendre veszik.
   
Arról a török követelésről, hogy minősítsék terrorszervezetnek a szakadár Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) és az amerikai emigrációban élő Fetullah Gülen hitszónok mozgalmát, elmondta, hogy a PKK betiltott szervezet Németországban, a Gülen-mozgalom kérdésében pedig a német szerveknek további információkra van szükségük a döntéshez.
    

Angela Merkel arról is szólt, hogy Berlin és Ankara egyaránt elkötelezett az EU-Törökország menekültügyi megállapodás végrehajtása mellett. A többi között hangsúlyozta, Németországnak az az érdeke, hogy Törökország stabil legyen, és gazdaságilag is erős.
    

Recep Tayyip Erdogan köszönetet mondott Németországnak a Szíriából a hazájába menekült emberek ellátásának támogatásáért, és kiemelte, hogy elsősorban a gazdaság területén kell erősíteni az együttműködést.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A török államfő aláhúzta, hogy a német félnek tiszteletben kell tartania a független török igazságszolgáltatás döntéseit és a kétoldalú kapcsolatok, illetve mindkét ország biztonsága érdekében segítenie kell a török hatóságok munkáját. Így Törökország továbbra is követeli a puccskísérlettel összefüggésben terrorizmussal gyanúsított, Németországban tartózkodó személyek és a "több ezer PKK-tag" kiadatását.
   
Azt is elvárják, hogy adják át a török hatóságoknak a Cumhuriyet című lap Németországba menekült volt főszerkesztőjét, az "államtitkokat kiszolgáltató ügynök" Can Dündart.
   
Angela Merkel erről azt mondta, "nem titok", hogy Can Dündar ügyben sem egyeznek a vélemények.
   
Azzal kapcsolatban, hogy sajtójelentések szerint Recep Tayyip Erdogan a tájékoztató lemondását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Can Dündar megjelenik, a kancellár kiemelte: az újságíró maga döntött úgy, hogy nem vesz részt a sajtóeseményen.
   
A tájékoztatóról a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) emberei kikísértek egy Németországban dolgozó ellenzéki török újságírót. Ali Yigitet azért távolították el a kancellári hivatalban tartott rendezvényről, mert hirtelen, látványos mozdulatokkal felvett egy trikót, amelyen törökül a "Szabadságot az újságíróknak" felirat állt.
    

Steffen Seibert kormányszóvivő az intézkedést magyarázva a Twitteren azt írta, hogy a kancellári hivatalban ugyanazt az elvet érvényesítik, mint a Bundestagban: vendégeknek tilos a demonstráció vagy a politikai véleménynyilvánítás egyéb formája, "teljesen függetlenül attól, hogy mennyire jogos az adott ügy".
   
Recep Tayyip Erdogan csütörtökön érkezett Németországba Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására. Steinmeier még a júniusi törökországi elnökválasztás előtt bejelentette, hogy meghívja hivatalos látogatásra a következő török államfőt, bárki is nyeri meg a választást.
   
A szövetségi elnök egy pénteki lapinterjúban kiemelte, hogy Recep Tayyip Erdogan háromnapos útja nem a kétoldalú kapcsolatok normalizálódásának jele. Mint mondta, "ettől még messze vagyunk", de a jó viszony helyreállítása megkezdődhet az elnöki vizittel.
    

A látogatás hivatalos programjának csúcspontja egy díszvacsora a szövetségi elnök hivatalában, a berlini Bellevue palotában Recep Tayyip Erdogan tiszteletére. Az ankarai vezetés tevékenysége iránti kritika jeleként számos vezető német politikus lemondta részvételét. Nem vesz részt a vacsorán Angela Merkel sem.
   
Recep Tayyip Erdogan szombaton a kancellári hivatalban Angela Merkellel egy munkareggeli keretében folytatandó újabb tárgyalás után Kölnbe utazik, ahol felavatja a török állami vallásügyi hivatallal (Diyanet) szoros kapcsolatban álló németországi Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (Ditib) új központi templomát, egy több mint 1200 férőhelyes dzsámit.
   
A török elnök látogatását számos tiltakozó megmozdulás kíséri, Berlinben kilenc tüntetést jelentettek be. A rendőrség nagyszabású intézkedésekkel, mintegy ötezer ember mozgósításával biztosítja a látogatás programjait és a demonstrációkat.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: