Létrejött az országonkénti jelentések (CBCR) cseréjéről szóló megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között

2018. október 25-én aláírásra került az országonkénti jelentések (Country-by-Country Report, CBCR) automatikus cseréjéről szóló információcsere megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között. Ezáltal elhárulhat a CBCR adóhatóság részére történő benyújtásával járó adminisztratív teher azon magyarországi vállalkozások számára, amelyek végső anyavállalatának adóügyi illetősége az Egyesült Államokban van, azonban ezeknek a vállalkozásoknak továbbra is ügyelniük kell az adminisztratív feladatok teljesítésére.

Létrejött az országonkénti jelentések (CBCR) cseréjéről szóló megállapodás Magyarország és az Egyesült Államok között

Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvény (Aktv.) két kötelezettséget, a bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséget írja elő a CBCR-rel összefüggésben az érintett magyarországi vállalkozások számára.
 
A bejelentési kötelezettség keretében az üzleti év végéig értesíteni kell az adóhatóságot a megfelelő nyomtatvány elektronikus benyújtásával arról, hogy a csoporton belül mely tagvállalat készíti el a CBCR-t és nyújtja majd be azt a helyi adóhatósághoz. Az adatszolgáltatási kötelezettség pedig magának a riportnak a benyújtását jelenti a kapcsolódó elektronikus nyomtatványon.
 
„Az érintett multinacionális vállalatcsoportok magyarországi leányvállalatai akkor is kötelesek lehetnek az adatszolgáltatásra, ha a CBCR-t egyébként a csoport végső anyavállalata az adóügyi illetősége szerinti államban elkészíti és benyújtja. Ez például abban az esetben fordulhat elő, ha az érintett állam és Magyarország között nincs érvényes információcsere megállapodás az érintett időszakban. Számos magyarországi vállalkozás vált ezért adatszolgáltatásra kötelezetté az Egyesült Államokkal való megállapodás hiánya miatt, ez a kötelezettség azonban most a megállapodás aláírása következtében elhárulni látszik” – mondta el Póczak Ferenc, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának partnere.
 ###ajanlo##
Az adóhatóság köteles a honlapján nyilvánosságra hozni, hogy Magyarországnak az Európai Unión kívül mely államokkal van hatályos információcsere megállapodása, illetve esetlegesen mely államokkal áll fenn az információcserét megakadályozó rendszerhiba, utóbbi esetben is adatszolgáltatásra kötelezetté válhat a magyarországi leányvállalat.
 
„Jelenleg Magyarországnak az adóhatóság nyilvánosan elérhető tájékoztatása szerint az EU-n kívül 28 állammal van érvényben információcsere megállapodása, várhatóan ez fog kiegészülni hamarosan az Egyesült Államokkal. Az érintett országok között azonban továbbra sem szerepelnek olyan nagy országok, mint például Kína, ami szintén számos magyarországi vállalkozásnál eredményezhet adatszolgáltatási köztelezettséget” – mondta el Helybély Judit, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának igazgatója.
 
Az USA-Magyarország közötti információcsere megállapodás létrejöttével bár az adatszolgáltatási kötelezettség alól mentesülhetnek az érintett magyarországi vállalkozások, szükséges lehet azonban a korábban tett bejelentéseket felülvizsgálni és a bejelentés tartalmát megfelelően módosítani a változásoknak megfelelően, a kapcsolódó nyomtatvány ismételt benyújtásával. A bejelentés módosítására azért lehet szükség, mert a 2016. és 2017. évekre vonatkozó nyilatkozatokat már a 2017. üzleti év végéig szükséges volt benyújtani, ebben az időpontban azonban még nem volt ismert az információcsere megállapodás ténye az USA és Magyarország között. Az Aktv. előírja, hogy a bejelentett adatokban bekövetkező változást 30 napon belül be kell jelenteni az adóhatóságnál. A bejelentési kötelezettség megfelelő teljesítésére azért is érdemes fokozottan ügyelni, mert az Aktv. 20 millió forintig terjedő mulasztási bírság kiszabását helyezi kilátásba mind az adatszolgáltatási kötelezettség, mind a bejelentési kötelezettség elmulasztásának, késedelmes, hibás, valótlan tartalmú vagy hiányos teljesítésének esetére.


Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: