Médiatanács: kétszázmillió forint kortárs animációs sorozatok további fejlesztésére

December 6-ig lehet jelentkezni a 200 millió forint keretösszegű Dargay Attila-pályázatra, amelyből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa korábban támogatott animációs sorozatok bővítését, illetve ilyen sorozatok egész estés animációs filmmé alakítását finanszírozza. A grémium döntése alapján az Ember Judit-pályázat keretéből tizenhárom új dokumentum-, a Kollányi Ágoston-pályázat támogatásából pedig kilenc ismeretterjesztő film, illetve sorozatrész készül. A testület pénzdíjakat ajánlott fel a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál legjobb alkotóinak, és elfogadta a legfrissebb hatósági vizsgálatot a televízióműsorok akadálymentesítéséről: a csatornák továbbra is közel 100 százalékban tettek eleget a törvényi előírásoknak.

Médiatanács: kétszázmillió forint kortárs animációs sorozatok további fejlesztésére

Idén is pályázható a Dargay-felhívás
 
Korábban már támogatott gyermek-, ifjúsági és családi témájú animációs sorozatok további epizódjainak gyártására, illetve egész estés animációs tévéfilmekké alakítására lehet támogatást igényelni az idén is 200 millió forint keretösszeggel meghirdetett, 2018-as Dargay Attila-pályázaton. A szinopszisokkal december 6-án 12 óráig lehet jelentkezni, a nyertes pályázók feladata – a korábban támogatást nyert részekkel összhangban – kiegészíteni a sorozatokat 13 részesre, kibővíteni a már elkészült 13 epizódot 26 részesre, illetve az egész estésnek szánt alkotások esetében a már elkészült sorozatot minimum 52, maximum 90 percessé kell összefűzni.
 
Tizenhárom új dokumentumfilm készül el mecenatúratámogatással

 
A Magyar Média Mecenatúra Programban a dokumentumfilmek gyártásának támogatására kiírt idei Ember Judit-pályázatmásodik fordulójában tizenhárom alkotónak, összesen 108,5 millió forint odaítéléséről döntött a testület legutóbbi ülésén. A nyertes alkotók közül Xantus Gábor az idén elhunyt költőnkről, Kányádi Sándorról, Simon Judit Klapka György ’48-as honvédtábornokról, Szabó Gábor Besenyei Péter műrepülőről, Pap Zsolt pedig az animáció zsenijéről és a sci-fi műfaj úttörőjéről, George Palról készít majd portréfilmet. Vojkó Ferenc a Szent Korona 1945 és 78 közötti hányatott „útját”, Tősér Ádám az ’56-os forradalom után itthonról elmenekültek befogadásának történetét meséli el. Pesty László a Duna Televízió létrejötte óta eltelt negyedszázadot eleveníti fel meghatározó tévés személyiségeket is megszólaltatva, Kriskó László Józsefváros és az MTK sportegyesület múltját, sikereit és terveit, Skrabski Fruzsina négy traumatikus sorsot és a szinte lehetetlen talpra állást mutatja be, Neagu Adrian pedig a moldvai csángók Székelyföldre kényszerítéséről forgat filmet.

Jamrik Levente a nyolcvanas évek Magyarországán működő nemzetközi terrorszervezetekről készít dokumentumfilmet, Káel Csaba a XIX. századi budapesti Operaházba, az itt dolgozó Mahler életébe avatja be a nézőt, míg Mezősi-Nagy Mariann és Mezősi Tamás egy követségi tanácsos, Wettstein János nemrég előkerült naplója alapján dolgozza majd fel a trianoni béketárgyalásokat.

Kilenc alkotó nyert az ismeretterjesztő filmes pályázat idei második fordulójában
 
Az ismeretterjesztő filmek, sorozatok gyártását támogató Kollányi Ágoston-pályázat idei második fordulójában a Médiatanács nyolc magyarországi és egy határon túli alkotónak összesen 74,4 millió forint támogatást ítélt meg. A határon túlról már többedjére eredményesen pályázott Szabó Attila, aki egy világviszonylatban is ritka féldrágakő, az aragonit csiszolásának erdélyi hagyományát, fénykorát és jelenét idézi majd meg. Az itthoni nyertesek között van Szász Csongor, aki a második világháború utáni vajdasági magyar kisebbség letargikus hangulatában született lakodalmas rockzenéről mint közösségi és kulturális jelenségről forgat, valamint Simon Broughton, aki a magyar táncházmozgalom történetét örökíti meg. Varsányi Ferenc a kereszteseket állítja középpontba a keresztény-iszlám ellentét 21. századi környezetében, Takács Rita a növényvilág kommunikációjáról készít filmet. Támogatást nyert három portréterv is: Balázs Ferencről, az unitárius reneszánszteológusról, tanárról, íróról és népművelőről (r.: Orbán János Dénes), Potoczky Máriáról, egy arisztokrata származású szociáldemokrata aktivistáról Nagy Imre környezetéből (r.: Bozsogi János), és elkészül az első életrajzi film a nagy mesélőről, Benedek Elekről is (r.: Szögi László). Újabb 16 résszel folytatódik a vallásszabadságot a világon elsőként törvénybe iktató 1568-as erdélyi országgyűlésről szóló sorozat, a Vallás és szabadság is (r.: Hevér Zoltán).
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Ad hoc és fesztiváldíj-támogatásról is döntött a Médiatanács
 
A mecenatúraprogram azonnali helyszíni forgatási költséget támogató Escher Károly-pályázatának keretéből 2 millió forinttal járul hozzá a Médiatanács az Erdély és Románia egyesülésének 100. évfordulójára, december 1-jére tervezett román centenáriumi ünnepségsorozat megörökítéséhez, tekintettel az elmúlt napokban a témában elhangzott uniós nyilatkozatok visszhangjára. A támogatott rendezőnek, Major Anitának vállalnia kell, hogy a nyersanyaggal érvényesen pályázik majd a dokumentum- vagy ismeretterjesztő filmek gyártását támogató pályázat következő fordulójában.
 
Jövőre is támogatja a Médiatanács a 2019. január 28. és február 3. között esedékes Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon eredményesen szereplő alkotókat. A versenyszekció fődíjaira, a legjobb rövidfilm fődíjára és a közönségdíjra összesen 2,2 millió forintot ajánl fel a testület.
 
Továbbra is 99,9 százalékos a médiatörvényben meghatározott tévéműsorok akadálymentesítése
 

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette az NMHH 2018 első félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek. A több mint ötezer vizsgált műsorórában az előző félévhez hasonlóan összességében és átlagosan a kínált műsorok közel 83 százaléka volt elérhető a hallássérültek számára – ez a közszolgálati televíziók esetében 86,3, míg a kereskedelmi televíziók esetében 71,1 százalék volt. A médiatörvényben előírt, kötelezően ellátandó műsoridő 99,9 százalékában teljesült ebben a félévben is az akadálymentesítés, de anomáliák – felirathiány, tartalmi vagy időbeli pontatlanság – továbbra is előfordultak. A szolgáltatók elsősorban most is feliratot alkalmaztak (99,6 százalékban), a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya ezúttal is minimális volt (0,4 százalék). A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is –, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést.
 
Frekvenciapályázati és médiafelügyeleti döntések
 
A Médiatanács véglegesítette és a honlapján közzétette a jelenleg használaton kívüli Tardos 95,5 MHz-es helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását közösségi jellegű használatra. Az ajánlatokat 2019. január 21-én lehet majd benyújtani. A testület a Budapest 99,5 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán az alaki vizsgálat során hiánypótlásra szólította fel mindkét pályázót, a Zene Rádió Kft.-t és a Média Depo Kft.-t. A Paks 96,3 MHz-es helyi rádiós frekvencia eljárásában a grémium pályázati nyilvántartásba vette az egyedüli pályázót, a Paks FM Kft.-t. A Zalaegerszeg 88,9 MHz-es helyi rádiós pályázat tartalmi vizsgálata során mindkét pályázótól – az Egerszeg Media Kft.-től és az LB Rádió Kft.-től – felvilágosítást kért a testület.
 
A tanács 20 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Hír TV szolgáltatóját, miután az egy augusztus végén vizsgált adásnapon a teletext oldalán elmulasztotta feltüntetni a közzétett saját műsorszámainak korhatár-besorolását jelző piktogramokat.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Már az idén megdőlhet a világjárvány előtti reklámköltésrekord

A 11,2 százalékkal bővülő reklámpiacot az e-kereskedelem és az online videók hajtják. A reklámköltés 2021-ben 6 százalékkal haladja meg a járvány előtti csúcsot. A digitális reklámok részesedése eléri az 58 százalékot az idén, szemben a 2019-es 48 százalékkal. A reklámköltések bővülése középtávon is robosztus maradhat.
2021. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Lesz negyedik hullám vagy nem?

Több, mint másfél évig voltunk bezárva az otthonainkban, és a világ, amit előtte éltünk, mostanra teljesen megváltozott. Viszont most jobban, mint ezelőtt bármikor - szeretnénk újra elkezdeni élni az életünket. Folyamatosan arról olvashatunk, hogy a delta variáns egyre gyorsabban terjed, és reménykedünk, hogy az a negyedik hullám vagy gyorsan véget érjen, vagy meg se történjen.
2021. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Igencsak rögös lehet az út, ha podcast adásban éri jogsérelem cégünket

Különösen nehéz helyzetben találhatja magát az a vállalat, amely egy podcast adásban hamis állítások miatt jogsérelmet szenved el. Ugyanis igencsak problémás lehet a helyreigazítás kérése, hiszen egy podcast nem minden esetben sajtótermék, így a tartalom közzététele sem minősül mindig médiaszolgáltatásnak – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
2021. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Sorozat készül Hunyadi Jánosról

Európa megmentőjéről, Hunyadi Jánosról készül korábban sosem látott nemzetközi léptékű tíz részes tévésorozat külföldi partnerekkel, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával és a TV2 közreműködésével.
2021. 07. 18. 07:00
Megosztás:

Két új közigazgatási szaklap indul az NMHH támogatásával

Egy magyar és egy nemzetközi, elsősorban a visegrádi országok szerzőinek munkájából merítő digitális folyóirat is elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával. Mindkét lap a közigazgatásról szóló színvonalas szakmai párbeszédet tűzte ki céljául.
2021. 07. 13. 02:00
Megosztás:

Idén is pályázhatnak műszaki fejlesztésekre a közösségi rádiók és tévék

Százhúsz millió forintos kerettel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, az első fordulóra augusztus 5-ig lehet jelentkezni, döntött e heti ülésén a testület. Tizenegy közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, emellett véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot.
2021. 07. 07. 21:30
Megosztás:

1,5 millió megtekintést ért el két hét alatt az UNICEF Magyarország TikTok netes bántalmazás elleni kampánya

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1.5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.
2021. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Így tudhatjuk meg, milyen szolgáltatás áll az emelt díjas számok mögött

Minden hírközlési szolgáltatónak jogszabályi kötelezettsége vezetni az emelt díjas telefon- és sms-szolgáltatásainak hiteles és naprakész listáját, felelős fogyasztóként pedig két egyszerű kereséssel előzetesen ellenőrizhetjük ezeket a számokat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Ezen kívül eleve le is tiltathatjuk a szolgáltatónknál az ilyen típusú hívások, sms-ek indítását a kellemetlen meglepetések és a „számlasokk” elkerülésére.
2021. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Újabb budapesti körzeti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő a Médiatanács

Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
2021. 07. 02. 10:30
Megosztás:

NMHH: pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz és öt vidéki helyi rádiós frekvencia

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése alapján pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, és öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia.
2021. 07. 01. 07:00
Megosztás:

Az uniós átlagnál több magyarnak van közösségi oldala

Kiemelkedően magas, 87 százalékos a magyar internethasználóknál a közösségi oldalakon résztvevők aránya, ami 22 százalékponttal több az uniós átlagnál - tájékoztatta a magyar háztartások infokommunikációseszköz-használatáról szóló elemzése alapján a Központi Statisztika Hivatal (KSH) szerdán az MTI-t.
2021. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Őrizetbe vették az Apple Daily lap egyik vezércikkíróját

Őrizetbe vették az Apple Daily hongkongi lap egyik vezércikkíróját a város repülőterén vasárnap este, amint éppen elhagyni készült a különleges közigazgatású kínai területet - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 06. 28. 07:30
Megosztás:

Jegybevételi rekorddal nyitott ez a mozifilm

Bemutatásának másfél éves halasztgatása után a Halálos iramban 9. című film jegybevételi rekorddal nyitott, 70 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban járványidőszakban.
2021. 06. 28. 00:05
Megosztás:

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét az NMHH

Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület emellett elvégezte egy pápai frekvenciapályázat alaki vizsgálatát, és döntött négy vidéki pályázati eljárás nyerteséről is.
2021. 06. 24. 10:30
Megosztás:

Magyar animációt is díjaztak az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Mostoha Marcell Avant (Előre) című rövid, rajzos animációját is díjazták a szombaton zárult Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.
2021. 06. 21. 02:00
Megosztás: