Médiatanács-támogatás nyolc magyar animációs sorozat bővítésére és egy új önálló filmre

Több mint 60 millió forintból készülhet egy önálló animációs kisfilm és nyolc új sorozatepizód a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával. A testület ezen kívül huszonnyolc helyi és körzeti rádiónak ítélt meg összesen 75,3 millió forintot rendszeresen jelentkező magazinműsorok, valamint hírműsorok készítésére. A Nyíregyháza 103,9 MHz helyi rádiós pályázati eljárásában a Médiatanács a Center-Rádió Kft.-t nyilvánította nyertessé. A tanács további öt évre megújítja a Rádió Szarvas és a Mustár FM Rádió szolgáltatóinak jogosultságait. Visszaesett a gyermekeket célzó reklámok száma – derül ki a Médiatanács által elfogadott NMHH-s kutatásból.

Médiatanács-támogatás nyolc magyar animációs sorozat bővítésére és egy új önálló filmre

Macskássy Gyula-pályázat: kilenc animációs film készülhet több mint 60 millió forintból

A Médiatanács 61,1 millió forinttal járul hozzá nyolc animációs sorozatepizód és egy önálló animációs alkotás elkészítéséhez a Magyar Média Mecenatúra Program Macskássy Gyula-pályázatának idei második fordulójában. Daniel Gray Bújócska címmel készíthet önálló filmet a modern elkülönülésről, amikor a technológiának köszönhetően ugyan láthatjuk és hallhatjuk a távol élő szeretteinket, de a fizikai valóságban mégsem lehetünk együtt velük. A sorozattámogatásoknak köszönhetően francia időutazásra hívja majd a kicsiket Rófusz Ferenc a Hoppi mesék című szériában, a rosszcsont kiskutyus, Csupipupi pedig bolhabarátaival kerül kalamajkába Lehotay Zoltán rendezésében. A Cipelő cicák zoknifát növesztenek a játszótéren (rendező: Bárdos Csaba), a morbid humorú Draco, a borzasztó ügyetlen főhőse pedig jégszoborrá váló tanárait és diáktársait igyekszik megmenteni (r.: Kelen Bálint). Folytatódik a Janó Manó és az elveszett harmatcseppek is, amelyben Janó az elátkozott Bagoly király segítségére kel – a rendező: Miklósy Zoltán. A Szupermalac és Űrpatkány Máli Csaba rendezésében a Tükörbolygóra repíti el a kicsiket, Heim István sorozatában pedig Detti és Drót egy vadlóménes segítségére siet. Egy új sorozat, a FUNiverzum űrkutatással és fizikával kapcsolatos kérdéseket boncolgat, az első rész rendezője Hermán Árpád lesz.

Azonnali forgatási támogatás a Duna rejtett kincseinek feltárására

Tóth Zsolt Marcell A Duna rejtett kincsei című készülő ismeretterjesztő filmjéhez kapott 1,35 millió forintos támogatást a mecenatúraprogram Escher Károly-pályázatán keresztül, amelyből az idén rekordalacsony vízállású Dunáról, az így láthatóvá vált régészeti leletekről és a megváltozott vízi élővilágról, vízmozgásokról készíthet egyedülálló felvételeket. A rendezőnek vállalnia kell, hogy a nyersanyaggal érvényesen pályázik majd az ismeretterjesztő filmek gyártását támogató pályázat következő fordulójában.

Huszonnyolc helyi és körzeti rádió műsora nyert támogatást

A mecenatúraprogram helyi és körzeti rádiók számára kiírt szolgáltató és tematikus magazinműsorok, valamint hírműsorok készítését támogató pályázatának idei harmadik fordulójában összesen 75,3 millió forintot ítélt oda huszonnyolc, rendszeresen jelentkező műsorszám elkészítésére egy éven át. Hírműsor kategóriában támogatást nyert a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a tiszafüredi, a zalaegerszegi, a székesfehérvári és a szolnoki Rádió 1, a Tamási és a Bajai Rádió, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium Táska Rádiója, a miskolci Csillagpont Rádió, a keceli Gong Rádió, a Rádió Dabas, a fővárosi Klasszik Rádió 92.1, a kalocsai KoronaFM100, a szombathelyi Mária Rádió Savaria és a Credo Rádió, valamint a nyíregyházi Best FM szolgáltatója.

Szolgáltató magazinokat készíthet a Sárvár Rádió, a Rádió Szentendre, a Rábaköz Rádió FM94,5, az FM7 Rádió Eger, a hódmezővásárhelyi Rádió 7, a szolnoki Aktív Rádió és az Amadeus Rádió, a székesfehérvári Vörösmarty Rádió, valamint az Érd FM 101,3. Tematikus magazinműsorok gyártására kapott hozzájárulást a dunaújvárosi Rádió 24 és a kiskunfélegyházi Rádió 1.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Egyre kevesebb a gyermekeknek szóló reklámfilm

A testület elfogadta a televíziókban az idei első félévben közzétett reklámszpotokról szóló tanulmányt. A hatóság 35 televízió műsorkínálatát vizsgálta, ahol 2551-féle új hirdetést 1,3 millió alkalommal ismételtek, ami csaknem megegyezik a 2017 hasonló időszakában mért eredményekkel. A legtöbb új reklámot az általános szórakoztató csatornák – ilyen többek között a Viasat 3, a Cool Tv vagy a Comedy Central – szerkesztették adásba. A 2017 januárja és júniusa közötti időszakkal összevetve jelentősen több új reklámot mutattak be az országos kereskedelmi csatornák – az RTL Klub és a TV2 –, az összes csatornatípussal egybevetve a tavalyi 20,6 százalékról idénre 32,4 százalékos részesedést értek el.

A reklámok 40,8 százaléka termékeket, 59,2 százaléka pedig szolgáltatásokat népszerűsített, a korábbi évekkel összehasonlítva pedig megállt a termékek részesedésének korábban megfigyelt növekedése (2015: 36,2%, 2016: 41,4%, 2017: 42,9%). A szolgáltatások több mint fele – 57,6% – a kereskedelmi szektor reklámfilmjeiből állt. Még a megelőző időszakokban tapasztalt alacsony értékekhez képest is visszaesett a kiskorúakat célzó szpotok részaránya: a 2017 első félévi 3,9 százalékról 2,4 százalékra. A jelenség összefügghet azzal, hogy az M2-n már nem sugároznak reklámokat. Az ilyen típusú hirdetések 97 százalékán az RTL Klub és a Minimax osztozott, 82 százalékuk pedig játékokat népszerűsített. A teljes tanulmány az NMHH honlapján, a Kutatások között olvasható.

Rádiós döntések

A Nyíregyháza 103,9 MHz helyi rádiós pályázati eljárásában a Center-Rádió Kft. volt az egyedüli pályázó, amely megfelelt a törvényi és a pályázati követelményeknek, így a Médiatanács döntése alapján a cég sugározhat majd a frekvencián, kereskedelmi jelleggel.

A testület további öt évre – 2024. év elejéig – megújítja a Rádió Szarvas és a Mustár FM Rádió szolgáltatóinak jogosultságait a Szarvas 105,4 MHz-en és a Nyíregyháza 89,6 MHz-en. A Sláger FM szolgáltatója a Budapest 103,9 MHz jogosultságon szintén kérelmezte a megújítást, de a csatornán többször is súlyosan megsértették a gyermekek kiemelt védelmére vonatkozó törvényi rendelkezéseket, emiatt a szerződés nem újítható meg a médiatörvény alapján. A Music FM Budapest 89,5 MHz-re vonatkozó kérelme esetében ugyancsak törvényi kizáró okok merültek fel, mivel a szolgáltató a működése alatt egyrészt több alkalommal is súlyosan vétett a gyermekek védelmére vonatkozó szabályok ellen, másrészt adatszolgáltatási kötelezettségét több ízben megsértette, harmadrészt médiaszolgáltatási díjtartozása is volt kérelme előterjesztésekor.

A Médiatanács hatósági szerződésmódosítással hozzájárult a Cross FM szolgáltatójának kérelméhez, hogy a Budapest 98,6 MHz frekvencián hatvan nappal elhalasztva, legkésőbb 2019. február 6-án kezdjen el adást sugározni. A szolgáltató a kérést azzal indokolta, hogy a műsorszóráshoz szükséges antenna kiépítése rajtuk kívülálló okok miatt elhúzódik.

A testület a Dél-Budapest 90,9 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán az alaki vizsgálat során nyilvántartásba vette az egyedüli pályázót, a Magyar Jazz Rádió Kft.-t.

Egy-egy nyári adáshét vizsgálata alapján a Rádió 1 soproni, tiszafüredi, abádszalóki, derecskei, hajdúböszörményi és hajdúszoboszlói adásaiban a Médiatanács műsorrendi eltéréseket állapított meg. Mindegyik rádió esetében a szolgáltató a szerződésében vállaltnál kevesebb magyar zenét és helyi közélettel foglalkozó hírt tett közzé, de volt, ahol túl kevés saját műsoridőt, hírműsort vagy nemzetiségi hírt sugároztak. A tanács a soproni rádió, valamint a hálózatba kapcsolódott tiszafüredi és abádszalóki rádió szolgáltatóját 50-50 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte, a derecskei, a hajdúböszörményi és a hajdúszoboszlói rádió közös szolgáltatója összesen 150 ezer forintos bírságot kapott. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: