A szorongás az új normális?

A Kaspersky Lab új jelentéséből kiderül, hogy a Z generáció az eddigi legszorongóbb nemzedék, a fiatalok nagy többsége bevallottan aggódik valami miatt a mindennapok során, és legtöbbjük nem kér szakmai segítséget azok leküzdéséhez. A Kaspersky Lab globális szinten törekszik arra, hogy a bizonytalanságot biztonsággá alakítsa. Ennek jegyében fogott most össze a The Mix fiatalokat segítő digitális jótékonysági szervezettel, hogy a #AndOwningIt elnevezésű új kampány keretében világszerte segítséget nyújtson az ifjabb generáció tagjainak bizonytalanságaik felvállalásában és annak felismerésében, hogy azok nem gátjai a boldogság elérésének.

A szorongás az új normális?

A Z generáció, azaz a 13–23 év közötti fiatalok – akik életét az online hírek és a közösségi média uralja – csaknem fele számolt be arról, hogy jobban szorong a kinézete, mint a karrierkilátásai, a pénz, a terrorizmus vagy az iskolai, illetve online bántalmazás miatt.

A tanulmány feltárta, hogy ezek a szorongásos érzések vagy aggodalmak hatással lehetnek a fiatalok viselkedésére, többek között a közösségi médiához való viszonyukra is. Meglehetősen gyakori jelenség például, hogy a Z generációba tartozók a valósnál feljavítottabb, tökéletes képet próbálnak láttatni magukról. A hibátlan kinézet létrehozása érdekében a fiatalok többsége akár fél órát is rászán képei vagy videói szerkesztésére, mielőtt feltöltené azokat a közösségi média platformokra.

A tanulmány egy másik fontos megállapítása , hogy a lányok bizonytalanabbak a fiúknál, mert ők ellenkező nemű társaiknál jobban szoronganak kinézetük miatt. A Z generációs fiúkhoz viszonyítva kétszer annyi Z generációs lány számolt be arról, hogy étkezési szokásaik is megváltoztak (pl. túlevés vagy tartózkodás az evéstől) a kinézetükhöz kapcsolódó szorongásaik miatt. A fiatal lányok a közösségi médiában fellelhető testszépítő és fittnesz-vonatkozású tartalmak miatt rosszabbul érzik magukat, mint a fiatal fiúk. Továbbá a lányok azt is elmondták, hogy szorongás miatt maradtak távol egy-egy társasági eseménytől az elmúlt évben.


Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!


Még lényegesebb azonban, hogy a Z generáció nem kér segítséget azzal kapcsolatban, hogy mit tegyen szorongás esetén. A fiatalok többsége nem fordul orvoshoz tanácsért a szorongással kapcsolatos problémáinak megoldásához. Így, bár nagyon sok fiatal küzd szorongással, nem tudják, hogyan dolgozzák fel ezeket az érzéseket.

A Kaspersky Lab ebben kíván segítséget nyújtani, ezért a 25 év alatti fiatalokat támogató The Mix nevű digitális jótékonysági szervezettel összefogva új kampányt indít, hogy segítsen a Z generációnak a bizonytalanságaik biztonsággá alakításában. A #AndOwningIt elnevezésű új kampány abban kíván segítséget nyújtani a fiataloknak, hogy boldogabban éljenek az őket bizonytalanná tévő dolgok felvállalása és annak felismerése révén, hogy ezek a bizonytalanságok nem állnak a boldogság útjában. Miért? Mert a bizonytalanság erősségbe való átfordításának első lépése a bizonytalanság felvállalása.

A kampány támogatására egyedi pólókat gyártanak majd, amelyeken a fiatalokat érintő leggyakoribb bizonytalanságok lesznek olvashatók, arra ösztönözve őket, hogy fogadják el azokat, és kezdjenek beszélni róluk. A pólók eladásából származó bevételt a The Mix szervezet kapja.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Chris Martin, a The Mix vezérigazgatója elmondta: „Világszerte jelen vannak azok a globális problémák, amelyekkel a Z generáció minden tagja szembenéz, de még mindig stigmát jelent az érzéseik megosztása és a mentális egészségről való nyílt beszéd. A szorongás vagy az aggódás érzése nagyon elszigetelheti a fiatalokat, pedig az igazság az, hogy nagyon sokan küzdenek az érzéseikkel, és a dolgok igenis jobbra fordulnak. Az új kampányunk segít a fiataloknak megmutatni másoknak, hogy a bizonytalanságaik semmiben sem akadályozzák őket, és hogy a közösségi média gyakran ellenséges atmoszférája nem kell, hogy hatással legyen rájuk.

Örömmel fogunk össze a Kaspersky Labbel és folytatjuk fontos munkánkat, amelynek keretében a Z generációnak nyújtunk segítséget abban, hogy nyíljanak meg a mentális egészségüket illetően, és éljenek boldog életet. Arra bátorítunk mindenkit, hogy vállalja fel az élete azon aspektusait, amelyeket mások esetleg kritikával illetnek, vagy amelyek miatt aggódnak, és bizonyítsák be, hogy a magabiztosság és a sikeresség nem ismer határokat.”

A Kaspersky Lab és a The Mix arra buzdítja a Z generációt, hogy a barátaikkal együtt csatlakozzanak a #AndOwningIt hashtag alatti beszélgetéshez a közösségi média platformokon, és a támogatásuk kifejezéseképpen vásároljanak egy pólót.

Ilijana Vavan, a Kaspersky Lab Európáért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: „A Kaspersky Lab már hosszú évek óta segíti a családokat és a vállalkozásokat az online bizonytalanság elleni küzdelemben, és védi őket a kiberfenyegetésektől. Most a fiataloknak szeretnénk világszerte segítséget nyújtani abban, hogy bizonytalanságaikat biztonsággá alakítva leküzdjék a való életbeli szorongásaikat, miközben egy olyan digitális világban próbálnak boldogulni, amilyennel korábban még egy generáció sem találkozott. A mai fiatalok attól félnek, hogy nem lesznek sikeresek és boldogok, részben olyan körülmények miatt, amelyek az irányításuk alatt állnak, és részben olyanok miatt, amelyek nem. A kampány célja az, hogy a Z generáció felismerje: ezeket az akadályokat saját maguk teremtik saját maguk előtt, és a saját kezükben van annak a lehetősége, hogy túllépjenek ezeken a bizonytalanságokon és felvállalják őket.”

A tanulmány keretében a Kaspersky Lab 1003 fő 13 és 23 év közötti fiatalt kérdezett meg az Egyesült Királyságban, hogy megtudja, milyen bizonytalanságokkal küzdenek, és melyek azok a dolgok, amelyek miatt szoronganak. Bővebb információért és a jelentés megállapításainak megtekintéséért menjen a Kaspersky Lab weboldalára: Ha szorongással vagy mentális egészséggel kapcsolatos problémák kapcsán van szüksége segítségre, forduljon a The Mix szervezethez: ők nemzetközileg elérhető, univerzális tájékoztatást és támogatást nyújtanak.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: