Mélypontra csökkent az EU-bevándorlás Nagy-Britanniában

Hatévi mélypontra csökkent a júniussal zárult egy évben az Európai Unió társállamaiból érkezők nagy-britanniai bevándorlása, nem kis részben a közép-európai EU-országok állampolgárainak most már tömeges elvándorlása miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 74 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma.

Mélypontra csökkent az EU-bevándorlás Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában 2012 óta nem mértek ilyen alacsony éves szintű nettó EU-bevándorlást.
   
A statisztikai hivatal ismertetése szerint a júniussal véget ért egy évben 219 ezren érkeztek letelepedési céllal más EU-országokból, és 145 ezer EU-állampolgár távozott.
   
Az EU8-csoport, vagyis az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege azonban most már negatív: az ONS kimutatása szerint ezekből az országokból a vizsgált tizenkét hónapban 41 ezren érkeztek, ugyanakkor az országcsoport állampolgárai közül 55 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlási egyenleg ebből a térségből mínusz 14 ezer volt a júniussal zárult egy évben.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül az EU8-csoport az egyetlen, amelynek nettó nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív. A statisztikai hivatal csütörtöki ismertetése szerint a régebbi EU-tagállamokból 47 ezerrel, Romániából és Bulgáriából 34 ezerrel többen érkeztek tartós letelepedés céljával Nagy-Britanniába, mint ahányan ezeknek az országoknak az állampolgárai közül távoztak.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Az ONS elemzése szerint a közép-európai EU-országok Nagy-Britanniából távozó állampolgárainak száma két éve folyamatosan növekszik. A statisztikai hivatal szakérői a csütörtöki tanulmányban nem részletezték ennek okait, csak annyit hangsúlyoztak ezzel kapcsolatban, hogy e változás mögött több tényező állhat, a migrációs döntések háttere bonyolult.
    

A konzervatív párti brit kormány azonban már jó ideje folyamatosan hangsúlyozza, hogy  a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után szigorítani kívánja az uniós állampolgárok letelepedési szabályait, és a készülő új bevándorlási rendszer nem fogja kedvezményes elbírálásban részesíteni az EU-ban maradó országok Nagy-Britanniában letelepedni és dolgozni kívánó munkavállalóit a máshonnan érkezőkkel szemben.
    

Theresa May miniszterelnök a minap, a Brit Iparszövetség (CBI) Londonban rendezett éves kongresszusán felszólalva kijelentette: az új brit bevándorlási rendszer nem azt veszi majd figyelembe, hogy ki honnan jött, hanem azt, hogy miben tehetséges, milyen szakképesítést tud felmutatni.
    

May szerint megszűnik az a helyzet, hogy az Európai Unióból érkezők szakképzettségüktől, szakmai tapasztalataiktól függetlenül "beállhatnak a sor elejére, a Sydneyből érkező mérnökök vagy a Delhiből érkező szoftverfejlesztők elé".
    

A brit kormányfő e kijelentését számos bírálat érte, mások mellett Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi koordinátora részéről is. Verhofstadt nyilatkozata szerint a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok senki elé nem álltak be a sorba, hanem a számukra szabadságot és lehetőségeket biztosító jogosultságaikkal éltek.
    

Theresa May a héten, a londoni alsóházban felszólalva elnézést kért, elismerve, hogy nem lett volna szabad e szóhasználattal élnie.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: