Oroszország kész lesz felújítani a párbeszédet az Egyesült Államokkal

Oroszország kész lesz felújítani a párbeszédet az Egyesült Államokkal John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó javaslatával összhangban, amint erre Washington is készen áll majd - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 állami televíziónak nyilatkozva.

Oroszország kész lesz felújítani a párbeszédet az Egyesült Államokkal

Lavrov elmondta: Bolton Jurij Usakovnak, az orosz elnök külügyi tanácsadójának a G20-csoport Buenos Aires-i csúcstalálkozóján jelezte, hogy az amerikai fél kész lenne a párbeszéd felújítására és normalizálására. Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy az argentínai csúcson kölcsönösen nem keresték a kapcsolatfelvételt amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval.
    

Az orosz és az amerikai elnök Buenos Airesben tervezett különtalálkozója nem jött létre, miután azt Trump lemondta. Bármilyen találkozó feltételeként ugyanis a Fekete-tengeren múlt vasárnap őrizetbe vett 24 ukrán tengerész és kémelhárító szabadon bocsátását, valamint a lefoglalt három ukrán katonai vízi jármű visszaszolgáltatását támasztotta. Az argentin fővárosban ugyanakkor, mint azt Putyin szombati sajtótájékoztatóján elmondta, a két elnöknek alkalma nyílt arra, hogy "talpon" röviden szót váltson egymással.
    

Usakov, ugyancsak a Rosszija-1-nek nyilatkozva azt mondta, hogy Putyin és Trump találkozhat majd a G20-csoport jövő júniusban esedékes tokiói csúcstalálkozóján is, de mind Moszkva, mind Washington számra nagyon fontos lenne, hogy a két vezető már ezt megelőzően tárgyalóasztalhoz üljön egymással.
   
Az orosz külügyminiszter televíziós nyilatkozatában egyebek között rámutatott: Buenos Airesben mind Berlinhez, mind Párizshoz első kézből jutott el Moszkvának a Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán incidenssel kapcsolatos álláspontja. Lavrov szerint Putyin Angela Merkel német kancellárnak és Emanuel Macron francia államfőnek közérthetően és tényszerűen elmagyarázta az ukrán "provokáció" hátterét, mint ahogy azt is, hogy mennyire "felelősségteljesen" járt el az orosz parti őrség.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Megismételte, hogy a feltartóztatott, majd lefoglalt hajókon jelen voltak az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai, és hogy az egyik járművön talált dokumentum szerint a hajókötelék feladata az volt, hogy észrevétlenül jusson át a Fekete-tengerről az Azovi-tengerre a Kercsi-szoroson keresztül.
   
Kérdésre válaszolva Lavrov nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a kercsi incidens célja végeredményben a Putyin-Trump találkozó meghiúsítása lehetett. Kifogásolta, hogy az Európai Unióból már csaknem kilépett Nagy-Britannia kormányfője azt követeli, hogy Brüsszel az eddiginél keményebb magatartást tanúsítson Moszkvával szemben. Mint mondta, inkább a valós fenyegetések ellen kellene harcolni, nem pedig feláldozni ezt a küzdelmet konjunkturális és geopolitikai elképzelések érdekében.
     

November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénység ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.
    
Kijev szerint az ukrán hajók előre jelezték áthaladási szándékukat a Kercsi-szoroson, de nem kaptak választ, ezért az orosz fél indokolatlanul nyitott rájuk tüzet, megsértetve az ENSZ tengerjogi egyezményét, valamint az Azovi-tenger és a Kercsi-szoros használatáról szóló kétoldalú megállapodást is. Moszkva ezzel szemben azt állítja, hogy az ukrán járművek megsértették Oroszország területi vizeit, és a figyelmeztető lövéseket is semmibe véve haladtak a Kercsi-szoros felé, amelyen az áthajózást engedélyköteles. Orosz állítás szerint az ukrán hajók vették elsőként célba az orosz parti őrség járműveit.
     

A történtek miatt Petro Porosenko ukrán elnök 30 napra hadiállapotot - az ukrán jog szerint a rendkívüli állapot egyik fajtáját - vezette be Ukrajnában. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot, és követelte az ukrán tengerészek elengedését. Moszkva szerint a kercsi "provokáció" ürügy volt a hadiállapot bevezetésére Porosenko számára, aki ekként igyekszik növelni esélyeit a március végén esedékes elnökválasztáson.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: