Továbbra is kockázatot jelent az amerikai-kínai kereskedelmi viszály

A Fitch Ratings globális hitelminősítő szerint a további amerikai vámemelések elhalasztásáról született megállapodás ellenére változatlanul jelentős az amerikai-kínai kereskedelmi viszály eszkalációjának kockázata. Más elemzői vélemények szerint ugyanakkor az esetleges további amerikai vámemelések is csak elenyésző gazdasági veszteséget okoznának.

Továbbra is kockázatot jelent az amerikai-kínai kereskedelmi viszály

A Fitch Ratings szerdán Londonban bejelentette, hogy megerősítette Kína hosszú lejáratú szuverén devizakötelezettségeinek elsőrendű "A plusz" osztályzatát stabil kilátással.
   
Ehhez fűzött elemzésében kiemelte, hogy az idei évre általa várt 6,6 százalék után 2019-ben és 2020-ban is 6,1 százalékos növekedéssel számol a kínai gazdaságban.
    

A cég szerint a kínai gazdaságra nehezedő külső nyomás valószínűleg enyhül egy időre, miután a tizenkilenc legnagyobb feltörekvő és fejlett ipari hatalom, valamint az Európai Unió alkotta csoport (G20) minapi csúcstalálkozóján a két fél megállapodott a kínai exportra kivetett amerikai vámok további emelésének halasztásáról.
   
Mivel azonban az Egyesült Államok és Kína tárgyalási pozícióiban továbbra is jelentősek a különbségek, a Fitch Ratings elemzői szerint még mindig komoly az esély arra, hogy jövőre eszkalálódnak a kereskedelmi feszültségek.
   
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőközpont, a Capital Economics ugyancsak szerdán bemutatott új tanulmánya szerint az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban kihirdetett "tűzszünet" csökkentette azoknak az ázsiai feltörekvő gazdaságoknak a kockázatait, amelyek integrálódtak a kínai gazdaság beszállítói hálózatába.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A ház szerint azonban ha az Egyesült Államok az eredeti terveknek megfelelően 25 százalékra emelte volna januárban a jelenleg 10 százalékos amerikai vámtétellel terhelt 200 milliárd dollárnyi kínai import vámját, annak sem lett volna komolyabb gazdasági hatása sem a kínai, sem az amerikai gazdaságra.
   
A Capital Economics hangsúlyozta, hogy a kínai importtermékeket érintő első két, júliusi és augusztusi vámemelési hullám nyomán az intézkedésektől érintett kínai áruk exportja csökkent.
   
A ház elemzőinek számításai szerint azonban ha az eddigieknél sokkal nagyobb, 200 milliárd dollárnyi harmadik kínai exporttermék-csomagra kirótt 10 százalékos amerikai vám végül mégis 25 százalékra emelkedik, annak következtében a kínai hazai össztermék (GDP) 2019-re várható értéke mindössze 0,3 százalékkal lesz alacsonyabb a megemelt vámok nélkül elérhető szintnél.
   
A cég becslései szerint a legtöbb ázsiai feltörekvő gazdaságban az évente előállított hozzáadott értéknek hozzávetőleg a 0,5 százaléka függ az amerikai vámintézkedésektől érintett kínai exporttól. Tajvanban, amely a térségi gazdaságok közül a legszorosabban integrálódott a kínai gazdasághoz, ez a hozzáadottérték-arány 0,8 százalék körüli.
   
Még abban az esetben is, ha a 200 milliárd dolláros kínai exporttermék-csoportra kivetett amerikai vám 25 százalékra emelkedik, és emiatt a térségi feltörekvő gazdaságok Kínába exportált részegységei iránti amerikai kereslet 25 százalékkal zuhan - ami nagyon valószínűtlen, tekintettel az árfolyammozgásokra és az alternatív beszállítók hiányára -, az ázsiai feltörekvő gazdaságok hazai összterméke átlagosan alig 0,13 százalékkal lenne alacsonyabb jövőre a vámemelés hatásai nélkül számítható értéknél - áll a Capital Economics szerdai elemzésében.
   
A ház szerint a térségi átlagon belül Tajvan GDP-vesztesége is mindössze 0,2 százalék lenne ebben az esetben.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank minősítését a Fitch Ratings

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet megerősítette a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) hosszú távú A mínusz minősítését, stabil kilátásokkal - tájékoztatta a pénzintézet közleményében csütörtökön az MTI-t.
2021. 08. 20. 20:00
Megosztás:

Megszűnt a legnagyobb hongkongi tüntetéseket szervező szövetség

Bejelentette feloszlását vasárnap a legnagyobb hongkongi tüntetéseket megszervező jogvédő ernyőszervezet, a Civil Human Rights Front (CHRF) - jelentette internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 08. 16. 08:00
Megosztás:

Megerősítette Magyarország adósbesorolását a Standard&Poor's

A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 15. 02:00
Megosztás:

A Standard&Poor's is megerősítette Magyarország adósbesorolását

A három nagy hitelminősítő közül a Standard&Poor's (S&P) felülvizsgálta eddigi besorolását, és megerősítette a BBB besorolást, valamint a stabilnak minősített kilátást: a Fitch-hez hasonlóan a válság közepette is erősnek ítélte meg a hitelminősítő hazánk teljesítményét, stabilitását és válságkezelési stratégiáját - közölte a Pénzügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
2021. 08. 14. 21:00
Megosztás:

A kínai kikötő lezárás újabb gondokat okozhat

A világ harmadik legforgalmasabb kikötőjében, a Ningbo-Zhoushan-ban határozatlan időre lezárták egy egyik terminált.
2021. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Gazdaság szabályozási tervet készített Kína

Kína kiadott egy ötéves gazdaság szabályozási tervet, ami a kulcsfontosságú iparágak szélesebb körű szabályozásának átfogó kereteként fog szolgálni.
2021. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Gazdasági lassulást okoz a delta variáns

Ázsiában magukhoz tértek a piacok, hiszen Japánban a Nikkei 225 közel 0,6%-ot emelkedett, Kínában a Shanghai Composite index 0,2%-kal került feljebb, míg a Hang Seng index 0,3%-ot emelkedett.
2021. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Egyre gyorsabban terjed a vírus Ázsiában

Ázsiában a piacok emelkednek, annak ellenére, hogy a vírus delta variánsának a terjedése egyre gyorsabb és egyre nagyobb aggodalmat okoz. A japán Nikkei 225 index 0,3%-kal emelkedik, a kínai Shanghai Composite index 0,4%-kal, illetve a Hang Seng index pedig 0,8%-kal kereskedik feljebb.
2021. 08. 10. 16:00
Megosztás:

Kialudt a láng, véget ért a nyári olimpia

A tokiói Olimpiai Stadionban rendezett vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXII. nyári olimpia a japán fővárosban.
2021. 08. 08. 21:00
Megosztás:

A japánok is úgy gondolják, hogy sikeresek vagyunk a járvánnyal szemben

Magyarország a harmadik a Nikkei japán gazdasági napilap listáján, amely a világ 120 országát rangsorolja aszerint, hogy hol mennyire sikeres a koronavírus-járvány kezelése.
2021. 08. 07. 21:00
Megosztás:

Új mélyponton a 10 éves kínai állampapír hozama

A 10 éves kínai állampapír hozama már hetedik hete megállás nélkül csökken, és tegnap újabb 52 hetes mélypontra esett.
2021. 08. 03. 15:00
Megosztás:

Tovább csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése

Tovább mérséklődött a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése júliusban, amikor az ország több részét megbénította a szélsőséges időjárás.
2021. 07. 31. 20:00
Megosztás:

A Fitch Ratings megerősítette Magyarország stabil kilátását

A Fitch Ratings nemzetzközi hitelminősítő megerősítette legfrissebb felülvizsgálatában Magyarország államadós-besorolását: továbbra is stabil kilátású BBB osztályzattal tartja nyilván a magyar államadósság-kötelezettségeket - írta szombaton kiadott közleményében a Pénzügyminisztérium.
2021. 07. 31. 14:00
Megosztás:

Megijedt Kína a zuhanó árfolyamokat látva

A kínai vezetés megijedt a zuhanó árfolyamok láttán, és a piaci szabályozó elmondta a vezető bankároknak, hogy az eddig történt intézkedések nem a piac egészét érintő intézkedés sorozat részei, hanem csak az oktatásügyben akarnak rendet rakni.
2021. 07. 29. 15:00
Megosztás:

Kötelezővé teszik a nemzetbiztonsági oktatást egyes hongkongi egyetemeken

Kötelezővé teszik a hallgatók számára a nemzetbiztonsági oktatást legalább három, hongkongi egyetemen a szeptemberben kezdődő tanévtől - számolt be hétfőn este internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
2021. 07. 27. 09:30
Megosztás:

Kínában szigorítják a magániskolák működését

A magánoktatás szigorítását célzó intézkedéseket jelentettek be Kínában, egyebek mellett a családokra nehezedő anyagi terhek mérséklésének érdekében.
2021. 07. 27. 06:30
Megosztás:

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá az MNB és a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság

Kétoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Kínai Értékpapír-felügyeleti Hatóság (CSRC) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a két fél közötti információcsere és tudásmegosztás érdekében - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
2021. 07. 26. 14:00
Megosztás: