Az üzemanyagárak szorították le az inflációt

Az üzemanyagok árának változása magyarázza, hogy az októberi öt és fél éves csúcsról két éve nem látott mértékben, 0,7 százalékponttal lelassult a fogyasztói árak növekedési üteme novemberben - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők a kedd reggel megjelent legfrissebb inflációs adatokat.

Az üzemanyagárak szorították le az inflációt

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, októberhez viszonyítva átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. Októberben 3,8 százalékos volt az infláció. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció az előző havival megegyező, 2,6 százalékos volt. Január-novemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal nőttek.
   
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője rámutatott, az üzemanyagok árváltozása  önmagában 0,7 százalékponttal fogta vissza az inflációt,  gyakorlatilag az infláció beszakadása kizárólag az üzemanyagár-változás következménye.
    

Ugyanakkor  folytatódott az élelmiszerek átlag feletti drágulása, ahogyan a dohánytermékek 6 százalék feletti áremelkedése is felfelé húzta az átlagos árszínvonalat és továbbra is a 3 százalékos cél felett tartja az inflációt. Az MNB számára sokkal fontosabb  maginfláció azonban  még mindig nem éri el a 3 százalékot, sőt az elmúlt hónapok emelkedése megtörni látszik. Mindez elfedi az olyan jelentős változásokat, amelyek az alapvető inflációs nyomás erősödésére utalnak. A szolgáltatások éves inflációja 1,9-ről 2,2 százalékra gyorsult, és ilyen mértékű áremelkedést 2015 elején mértek utoljára. A tartós fogyasztási cikkek novemberi 0,6 százalékos éves áremelkedési üteménél nagyobb utoljára 2016 első felében volt.

Mennyibe kerül autóval közlekedni?ITT kiszámolhatod!


Az adatot vélhetően az MNB úgy értelmezi majd, mint ami egyértelműen alátámasztja a laza monetáris politika fenntartásának indokoltságát, de az ING Bank szekértői szerint az inflációs nyomás felépülése 2019-ben lépéskényszerbe hozhatja a jegybankot. Előrejelzésük szerint idén 3 százalék közelében, jövőre már 3,4 százalék lehet az átlagos éves infláció.
   
A  CIB bank elemzőinek kommentárja azt emelte ki, hogy a piaci várakozásoknál alacsonyabb volt a novemberi infláció, értéke azonban még mindig a Magyar Nemzeti Bank középtávú inflációs célsávjának  felső felében található.
    

Az indexcsökkenés fő mozgatója az üzemanyagok ára volt. E mögött a nemzetközi olajárak jelentős esése állt: október elejétől két hónap alatt több mint 30 százalékkal esett a Brent jegyzésára.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Előrejelzésük szerint a 2018-as éves átlagos infláció kevéssel 3 százalék alatt alakulhat. 2019-ben már az éves átlag is meghaladhatja a 3 százalékot, 3,1- 3,5 százalék között várják.
    
Részben az olajár-emelkedés jelentős szerepe, részben a szeptemberben az MNB által hozott döntések (a monetáris "normalizációs" folyamat kezdete) miatt a CIB elemzői rövid távon csak akkor számítanak további jegybanki reakcióra, ha a forint esetleges további gyengesége vagy a béremelkedési trend tovább növeli az inflációs kockázatokat.
   
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint is az üzemanyagok árváltozása áll az inflációnak az elemzői konszenzusnál jóval nagyobb csökkenése mögött, amit az is segített, hogy míg idén novemberben jelentősen csökkentek az üzemanyagárak, egy évvel ezelőtt emelkedtek, így a bázis is magasabb volt.
   
Egyelőre a valós inflációs nyomás továbbra is mérsékelt, amit tükröz, hogy a maginfláció az előző havival azonos  maradt. Noha a bérköltségek és a kereslet növekedése néhány részterület, valamint a termelői árak kivételével továbbra sem érzékelhető, a nyár elején látott forintgyengülés hatását mutatják a tartós fogyasztási cikkek  drágulása.
   
Az őszi hónapokban az üzemanyagok bázishatása miatt tetőzött az infláció, az üzemanyagárak további esése miatt decemberben ismét 3 százalék alá mérséklődhet a drágulás üteme, így idén átlagosan 2,9 százalékos inflációra számítanak a Takarékbank elemzői. A gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció nagyobb gyorsulást is mutathat, bár ennek még csak igen kismértékben mutatkoznak jelei. Ezzel szemben a tartósan alacsony importált infláció, valamint a bér- és vállalkozói terhek csökkentése fékezhetik az árak emelkedését.
   
Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője számára is váratlan volt, és vélhetően a szolgáltatások árufőcsoportban mért 0,3 százalékos havi árcsökkenés  magyarázta leginkább az előrejelzések és a tényadat  közötti különbségeket. Segítette az infláció lassulását az is, hogy a dohánytermékeknél úgy tűnik, megállt az előző hónapok jövedéki adó-emelés okozta gyors drágulás.
   
Mivel az üzemanyagok ára tovább esett decemberben, a decemberi éves inflációs mutató minden bizonnyal ismét 3 százalék alatt lesz. 2019 elején - leginkább a bázishatás miatt ismét - 3 százalék fölé kerülhet az infláció, az éves ráta a 3-3,5 százalékos sávban mozoghat az első negyedévben.  Eközben a maginflációs mutató fokozatosan emelkedhet, de a korábban vártnál lassabban éri el a 3 százalékot. Éves átlagban a 2019-es infláció sem fog érdemben eltérni az idei évre várt 2,9 százaléktól.  
    
Az Ersténél úgy gondolják, hogy továbbra is fennmarad  a jegybank lehetősége arra, hogy az alapvetően laza monetáris politikáját fenntartsa.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: